Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

34.rész

Hope

Szerencsére a keddi napom sokkal jobban telt mint az előző nap. Nem voltak olyan sokan, így egy kicsit lazábban voltunk.
A tegnap este igazán jóra sikeredett. Kayden nagyon szép helyre vitt, még sose láttam a várost felülről. Nagyon vártam a ma estét. Azt beszéltük meg, hogy a műterménél találkozunk, mivel ma jön hozzá az a nő, aki megnézi a képeit. A kávézótól nem volt messze, talán 10 perc sétára, úgyhogy gyalog mentem. Amint odaértem bementem az ajtón, nem volt bezárva így nem kellett csengetnem. A folyosón végig haladva a lakás felé, viszont rossz érzés kerített hatalmába. Az a kép ugrott be mikor Lucast is pont így akartam meglepni. Aztán mi lett a vége? A hideg is kirázott erre a gondolatra. A szívem nem hiszem, hogy kibírná ezt még egyszer. Tudom, hogy Kayden nem a volt barátom, de az ember agyában mindig ott fog ez motoszkálni. Jobbnak láttam ha inkább kopogok, nem akartam olyasmire benyitni ami...
Nem! Be kell ezt fejeznem, nem kombinálhatok. Felemeltem a kezem és bekopogtam. Mikor végre lépteket hallottam és megláttam a barátomat, én is megkönnyebbültem egy kicsit. Elegáns öltöny volt rajta, hihetetlenül jól nézett ki.
-Szia!-ragyogott fel az arca amint meglátott.
-Szia!-még mindig feszült voltam egy kicsit, a hangom elárult.
-Miért kopogsz? És miért vágsz ilyen képet? Valami baj van?-basszus! Ha nem szedem össze magam, addig fog kérdezgetni, míg ki nem szedi belőlem. Mosolyt erőltettem magamra.
-Dehogy, semmi baj. Kicsit hűvös van kint, biztos le van fagyva az arcom.-látom rajta, hogy nem vette be. A fenébe.
-Hope! Borzasztóan hazudsz, hideg van kint, de nincs mínusz! Szóval?
-Kayden?-szerencsémre a hang megmentett a válaszadástól.
-Egy pillanat és megyek.-visszafordul felém.-Ez később megbeszéljük!-bólintok, bár reménykedek, hogy elfelejti majd.-Gyere, bemutatlak Amandanak! Már mondtam neki, hogy jössz.-a szívem nagyot dobban és kezdem elszégyellni magam. Tehát elárulta, hogy van barátnője, én meg mit csinálok? Beképzelek dolgokat, szörnyű vagyok. Megfogja a kezem és beljebb vezet. Épp csak annyi időm volt, hogy becsukjam az ajtót mögöttem. A nappaliba érve, egy igazán csinos, középkorú nő fogadott. A mosolya fülig ért, ahogy nézegette a képeket. Még jobban zavarba jöttem. Kayden elengedte a kezem, és a fülemhez hajolt.
-Remélem most már megnyugodtál!-tudta, a francba! Mit gondolhat most rólam?
-Amanda, szeretném bemutatni a barátnőm. Hope, ő Amanda, a Patron galéria tulajdonosa.-a nő közelebb sétál és a kezét nyújtja felém. Elfogadom és rá mosolygok. Minden kétségem elszállt egy pillanat alatt.
-Üdvözlöm!-a nő legyint.
-Ugyan, tegeződjünk. Kayden mesélte, hogy neked tartozok köszönettel, mivel te biztattad, hogy küldje el a portfólióját.-érzem, ahogy elpirulok. A barátomra nézek, aki boldog és mosolyog. Jó őt így látni.
-Azért ez túlzás, én csak egy kis lökést adtam neki. Tehetséges és kár ezt nem megmutatni másoknak.-Amanda hevesen bólogat.
-Egyetértek veled. Évek óta nem láttam ilyen gyönyörű képeket. Nagy sikerük lesz. Persze, ha úgy döntesz, hogy rám bízod a képeid.-fordul Kayden felé. Látszik az arcán, hogy egy kicsit elérzékenyült.
-Nagyon jól hangzik.
-Remek akkor kiválasztjuk még a maradékot és itt se vagyok. Hagylak titeket ünnepelni!
A következő egy órában Kayden és Amanda válogattak, majd mikor végeztek, megállapodtak a pénteki napban, mikor is elviszik a galériába a maradék festményeket. Amanda elköszönt, én meg kezdtem újra ideges lenni a viselkedésem miatt, főleg mert Kayden is észrevette.
A vásznakat néztem mikor megéreztem a kezét a derekamon. Az állát a vállamra támasztotta. Az ajka cirógatta a nyakamon lévő bőrt. Végül suttogva megkérdezte.
-Megbeszéljük?-nem igazán szerettem volna. Ostobán viselkedtem és szégyelltem magam, de valamit muszáj volt mondanom.
-Sajnálom, én csak...nem is tudom. Felejtsük el, jó?-megfordít a karjában és megcsókol. Kicsit elhúzódik tőlem.
-Nincs miért bocsánatot kérned, de szeretném megbeszélni.-rá bólintok, igaza van, talán tényleg jó lenne ha megbeszélnénk. Felsóhajtok és elkezdem.
-Megijedtem mikor megérkeztem. Az jutott eszembe mikor Lucasra rá nyitottam. Tudom, hogy te nem ő vagy, ez nem is erről szólt, csak...
-Egyből erre gondoltál.-fejezi be helyettem a mondatot.-Nézd, megértem, de, ahogy te is mondtad én nem ő vagyok. Sose tudnám azt megtenni amit a volt barátod. De megértem a félelmed és szeretném jó messzire űzni a fejedből.-persze, hogy megérti hiszen őt is megcsalták. Szorosan átölel és magához húz. Annyira hülyén érzem magam, meg se érdemlem ezt a férfit. Muszáj másra terelnem a témát, különben elsírom magam.
-Csodás képeket választottatok, alig várom, hogy kiállítsák őket.-Kayden felnevet. Egy apró puszit nyom a homlokomra és rám néz.
-Témaváltásban remek vagy! Most az egyszer engedek, de nem akarom, hogy ilyesmire gondolj többet.-hatalmasat nyel, én meg oda képzelem a mondat végére azt a kis szót, amit igazából nagyon szeretnék hallani tőle.
-Mehetünk?-hát nem éppen ezt akartam hallani, de álmodozni szabad, nem?