Félidő~Pau Cubarsí ff~

2. fejezet [Miután megkaptam..]

Néha kellenek olyan percek, amikor semmire nem gondolunk, nem erőltetjük az agyunkat, csak bámulunk ki a koponyánk mélyéről. Persze a jó öreg szürke agysejtek olyankor is dolgoznak, csak ennek nem vagyunk tudatában. Áldott állapot, olyan, mint egy nyaralás - önmagadtól minél távolabb. ~Szélesi Sándor~

Valahogy elkeveredtem. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de nem a mosdóban kötöttem ki. Hanem a Barcelona fiú öltözőjében. Nem tudom, hogy az Istenibe történt meg. Egyszerűen..csak besodródtam. Vagy mivel nem figyeltem az ajtón lévő feliratra, csak bementem. És hogy honnan tudtam, hogy az FC BARCELONA öltözője? Hát onnan, hogy egy csapat izzadt,büdös,de annál helyesebb focisták néztek rám kíváncsian. Én pedig ott álltam előttük,döbbenten,egy Barçás mezben,aminek a hátulján ott virított a kedvencem neve.

-Szerintem eltévedtél- köhintette Lewandowski.

- Igen,szerintem is- feleltem elvörösödve,majd kisiettem az öltözőből.

Ez volt életem legmegrázóbb élménye...

-Hát te? Mindjárt kezdődik- közölte tényszerűen Chiara, amikor megérkeztem, és még mindig elvöröslő arccal meredtem magam elé. 

-Én..bementem az öltözőbe- nyögtem ki, mire csak felvonta a szemöldökét. 

-Kiébe?

-A Barcásokéba- feleltem lesütve a szememet, amikor is akkor nevetett, hogy a felettünk lévők is unottan néztek ránk.

-Na. Mesélj el MINDENT-emelte ki a szót. 

-Háát..egyszerűen csak bekerültem. Aztán kimentem. Ennyi- vázoltam fel a nagyon hosszú cselekményt, mégis a szívem még mindig hevesen dobogott, amikor megláttam Ő-t. 

-És..láttad????- csillant fel a szeme boldogan. Bólintottam. -ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - sikította, a szája elé kapva a kezét, majd a nagy lendülettől felállt az ülőhelyére, és ugrálni kezdett. Erre döbbenten néztek a felettünk ülők, mondván, hogy Chiara kissé, khm..elragadtatta magát. Jó, nem kicsit. -Ez óriási! És...rád nézett???

-Pont velem törődött, persze. De nem, viccen kivűl mással volt elfoglalva...- hunytam le a szememet csalódottan. 

-Megígértem, hogy elhozlak, most azt is megígérem, hogy szerzek neked egy képet vele. Még ha az életem árán is múlik..na meg persze magamnak is Bellivel.- dörzsölte össze a kezét vígan. 

A meccs folytatódott. Yamal a hetvenhetedik percben, Raphinha pedig a nyolcvannegyedikben rúgott egy gólt a Barcelonának, ezzel megnyerve a meccset. Az egész barca-tábor boldogan ünnepelt, a férfi szurkolók, követve a csapattagokat, levetve a pólójukat ünnepeltek. És igen. Ő is félmeztelen volt, ezzel folyamatosan "Eyyoooo, eyyooooo"-t üvöltve pásztázta a közönséget. Végül..a tekintete megállapodott a mi szurkoló oldalunkon, ahol nem sokkal a mellettünk lévők egy hatalmas GAVI ÉS CUBARSÍ ADJÁTOK NEKÜNK A MEZEITEKET! táblát tartottak. Erre a két focista vigyorogva indultak el erre. Lesütöttem a szememet, tudva, hogy az álommezem már nem lehet az enyém. Bellingham meglátva, hogy a barátnőm is egy táblát tart, beviszonyította, hogy ő a legközelebbi táblás, majd az alá-öltözete felől lekapta a mezét, majd Chiara kezébe nyomta, és otthagyta. Chiara döbbenten állt mellettem. 

-Figyelj és tanulj. Fordulj meg! - utasított arra, hogy legyek háttal a pályának. Kérdőn nézegettem az ünneplő társaságokat, akik boldogan ünnepelték a Barca sikerét. Páran már készültek kimenni,de képtelenség volt ennyi emberrel együtt elindulni. Különböző feliratú fanokat láttam, és a neveket megpillantva elmosolyodtam. Pedri, Joao Félix, Gavi, Lewa, Yamal...