Félidő~Pau Cubarsí ff~

7.fejezet[Miután meglepett]

Van-e bármi a világon a focin kívül, ami egyszerre tanít meg már az első percben arra, hogy akármi is történik, elfogadjuk a sorsunkat, de az utolsó percig higgyünk a csodában? -Csepenyi Adrienn-

-Még mindig! Mi van???Hogy lenne már az öccse?? - kerekedett el a szeme, majd, hogy felfogja, leült az ágyam szélére. 

-Chiara, ott van a családtagjai között. Menj rá a profiljára, ha nem hiszed el- sóhajtottam, mert Chiara képtelen volt elhinni, hogy Logan és Fermín testvérek. Mondjuk, nem csodálkoztam volna, ha olyan könnyen elhiszi...

-Jaj, de annyira hihetetlen! Egy Barcás...bahh- fintorodott el,mire felvontam a szemöldökömet. 

-Ez azért fájt-ismertem be kelletlenül. -Itt ülök veled szemben- forgattam meg a szememet szórakozottan. -És Barcás előtt nem mondunk semmit a csapatról, vili? Én sem fikázom a Realt, pedig lenne a csapathoz egy-két szavam- tettem hozzá.

-Jóvanna'- tette fel a kezét védekezően. -Nem kéne készülnöd? 

-Ó, baszki tényleg!- csaptam a homlokomra, majd felpattantam az ágyamról, és a szekrényemhez siettem. Kirángattam belőle az egyenruhámat. Bahh. Úgy utálom. Kilencedik óta kötelező az egyenruhai viselet, mert az igazgatónk szerint így legalább igazi gimnazistáknak tűnünk. Így vehetünk fel mindennap fehér blúzt, baba kék rakott szoknyát, fehér TÉRDIG érő zoknit, fekete ÜNNEPI cipőt, és még a lányok is nyakkendőt. Ja! És hidegebb napokra van kék blézerünk is. -Sohasem fogom megszokni- sóhajtottam, majd a barátnőmön végig nézve, felvontam a szemöldököm. -A tied legalább jól néz ki. 

-Ja- biccentett. Chiara stílusosan oldotta meg az öltözködést. A blúza két alsó gombját kigombolta, majd egy feszes csomóval összekötötte. Felrángattam magamra az utált gönceimet, majd a smink asztalomhoz léptem. Gyorsan kikentem magam naturra, és a hajhasalóért nyúlva, kiegyenesítettem a tincseimet. Elég szép lett a végeredmény. -Mehetünk? 

-Menjünk- meredtem rá, aztán megláttam, hogy vigyorogva ír valakinek. -Logan? 

-Öhm..igen- mondta, mire csak unottan megvontam a vállamat. 

Elindultunk a suliba. Útközben beszélgettünk, és kibeszéltünk az egyes osztálytársainkat, mint a normális tini lányok. Hisz...csajok vagyunk nem? És a csajokkal együtt járnak a pletykák is. Ez így korrekt. Nagyban beszélgettünk, amikor is valaki hátulról belénk jött. Vagyis inkább belém. 

-Nem tudsz jobban figyelni? - húzta fel a szemöldökét gúnyosan a Tettes. Hah. Mason Carter. A suli pofája. És a fő gyűlölöm. Hogy miért, fogalmam sincs. Gólyás korom óta megvan az ellenszenv közöttünk, évfolyamtársam. 

-Te mondod? - kérdeztem vissza felszegett orral . -Te jöttél belém- néztem rá tettett unalommal. -Ráadásul szándékosan- forgattam meg a szememet.

-Uuuuh, beoltottak tesóóó, -közölte vele az egyik haverja, mire Mason haragosan nézett rá, amivel rögtön elhallgattatta. 

-Na megyek, nem cseszem el az időmet hülyékre- feleltem könnyedén, majd Chiara kezét megragadva elhúztam onnan, otthagyva a döbbent zaklatómat. 

-Úristen, Cloe, ez nagyon jó volt! Mióta lettél te ilyen bátor??? 

-Hagyjuk- sóhajtottam. -Inkább menjünk matekra. Az majd kikapcsol. 

-Igenis stréberkém- vigyorodott el, majd a termünk felé vettük az irányt. A táskámat ledobtam az egyszemélyes padomba, majd oldalról beülve kicipzároztam, és kirágattam belőle a matek cuccomat. Ameddig be nem csengettek, a telefonomon nézegettem a Pauval való fent lévő TikTok videókat. Amelyik tetszett, azokat újraközöltem. Kereken becsengetéskor megérkezett Mrs. Dónoz, a matek-és kémia tanárunk. Szigorú tekintetével végig nézett a termen. Mindenki behúzott nyakkal figyelte a combig érő szoknyába álló tanárt, aki extramagassarkújában, vonalzóval a kezében kémlelte a diákokat. A tekintete..megakadt rajtam. Eresztett egy félmosolyt, és ha jól láttam, még kacsintott is. 

-James- mondta ki pár másodperc múlva. 

A hátsó sorban ülő fiú felkapta a fejét, és kérdőn nézett a tanárnő szemébe. 

-Itt vagyok, jelen, most nem késtem. - felelte értetlenül a srác. 

-Tudom. A száznyolcvankét napból egyet megélünk, hogy bejössz rendesen, emberi időben az órámra- forgatta meg a szemét szórakozottan. -Gyere ki szépen, és oldd meg a táblán a házi feladatot. Úgyis bukásra állsz...nem sokára itt a fél év, fel kell hoznunk hatvanötre az átlagodat. Gyere- intett elszánt mosollyal a tanár neki. 

-Ó, a francba...

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

-Ó, hála Istennek, vége ennek az átkozott napnak...- nyöszörgött mellettem sétálva Chiara, a blézerébe belebújva. -Megkönnyebbültem, amikor Mrs. Dónoz nem engem szólított fel...

-Ja, hát tudom, hogy a matek nem az erősséged..-feleltem egy nevetés kíséretében. 

-Jaj, hát nem mindenki lehet olyan matekzseni, mint te! - nyújtotta ki a nyelvét, rám, majd a távolba meredt. Követtem a tekintetét. Lefagytam egy pillanatra. -Na, én mentem, drága tubim. Sok sikert- kacsintott. 

-Hát te? - lepődtem meg boldogan, de nem tudtam, hogy ilyenkor mi a szokás, így csak mosolyogva intettem neki, amit viszonzott. Éreztem egy egy iskolatársam pillantását a hátamon, de nem nagyon tulajdonítottam nekik nagy energiát, inkább álltam Pau vigyorát. -Honnan tudtad,hogy ide járok? 

-Van egy emberem- vonta meg a vállát, mire szórakozottan összehúztam a szemöldököm. -Chiara? 

-Chiara-  bólintott. 

-A kis áruló- nevettem fel. -És...mit keresel itt? 

-Gondoltam csinálhatnánk valamit- vakarta meg a tarkóját, még mindig vigyorogva, megmutatva a tökéletes fehér fogsorát. -Van kedved? 

-Persze- vágtam rá, talán túl gyorsan is. - De...neked nincs edzésed? Vagy sulid? 

-Először is: délelőtt már lement, másodszor pedig- tárta szét a kezét- ilyen, ha valaki magántanuló. 

-Jó neked- közöltem.