Félidő~Pau Cubarsí ff~

3. fejezet [Miután megtörtént]

"Ha (...) létezik új "vallás" a világon, az a labdarúgás". ~Alan Macfarlane~

És igen. Megtörtént az, amit senki nem akart, mégis bekövetkezett. A Belgrádban játszódó mérkőzést(amin ugye én nem vettem részt, hanem tévéről néztem), Crvena zvezda elleni meccsen Pau lesérült. Eléggé durván. El akarta fejelni a labdát, amikor az egyik szerb játékos teli talppal az arcába szállt. Paunak az egész feje vérzett. Ez a 63.percben történt, le is küldték a pályáról. Annyira súlyos volt a sérülés, hogy tíz öltéssel kellett elrontania a pofikáját. Bekönnyeztem a jeleneten. 

-Minden rendben lesz- ölelte át a vállamat anya. Tudja, hogy amióta ismerem ezt a bámulatos tehetségű focistát, azóta ő a példaképem, és...nem szeretem, ha megsérül. 

- Remélem- szipogtam. 

-Nézd, megy tovább a meccs- bökött a tévére biztatóan, mire a kezembe vettem a telefonomat, majd hosszasan gondolkozva, írtam neki egy üzenetet, de tudtam, hogy egyhamar nem fog válaszolni.

cl_rodri: Szia! Láttam, hogy mi történt, a tévében. Eléggé durván nézett ki...🥺hogy vagy? Remélem, hogy jól. Írj, ha tudsz:(. Cloe. 

-Kinek írtál? - kérdezte anya érdeklődve, a szemét le nem véve a képernyőről. Őt is érdekli a foci, bár nem annyira, mint engem, de azért ha megy  egy-egy meccs a tévében, ő is belenéz, mert valamiért őrült Neymar fan..

-Paunak.

-Ismered?? Mármint..beszéltél már vele..? - kerekedett el a szeme döbbenten, én pedig elraktam a telefonomat, és ránéztem. Hoppáá.. elfelejtettem megemlíteni neki a mezes-sztorit....

-Hupszi. Na, akkor mesélem. Ugye arról alapból tudtad, hogy Chiara elvitt a Real-Barca mérkőzésre, de azt nem meséltem, hogy ugye általában minden focista neki vetkőzik a meccs végén. Pau is levette a mezét, mire Chiara elkérte nekem...kaptam tőle fotót is..és elkezdtünk beszélgetni..szóban, és Instán is- vallottam be, elvörösödve. Fogalmam sincs, hogy miért érzem anyám előtt ezt cikinek. Valamiért nem szeretem senkinek ezeket elmondani, mert visszahallva a szavaimat, kissé kínosan érint meg az egész szituáció. 

-Úristen, ezt miért nem mondtad el nekem????? Mutasd, mit beszéltetek!- jött elő a tini-lány éne, mire mosolyogva adtam a kezébe a telefonomat, természetesen feloldva.-Ez nagyon izgalmas. Eléggé keveset beszéltetek...- adta vissza nekem a mobilt.

-Persze, mivel nyilván két hete volt a meccs, azalatt pedig  sok minden történt vele. Lehet el is felejtett...vagy nem tudom. Szerinted emlékszik rám? - pislogtam rá kérdőn. 

-Nem tudom kislányom- simogatta meg a hajamat, hátra simítva egy hajtincsemet. -De a különleges embereket senki sem felejti el egyhamar. 

-Mitől lennék különleges? 

-Azt neked kell megtudnod- kacsintott. - Egyébként meg: Fermín lőtt egy gólt- avatott be a meccsbe, ahol tényleg ünnepelték az emlegetett focistát. 

A meccs eredménye végül 2-5 lett a Barca javára, nyilván. Mosolyogva ünnepeltem a kedvenc futballcsapatom sikerét, bár még mindig bennem volt Pau sérülése, és az, hogy nem írt. De..nyilván nem velem fog foglalkozni, amikor egy sérülés közepette van.

A teli plakátolt szobámba igyekeztem. Végig néztem a rám néző focistákon. Még tizedik nyarán döntöttem úgy, hogy az összes zsebpénzemet arra fektetem be, hogy kiplakátolom a szobámat a kedvenc focistáimmal, amit azóta sem bántam meg, mert...mert nem, és kész. Lerogytam az ágyamra, és a kezembe vettem a MEZT. Magamhoz öleltem, és mélyen beszívtam az illatát. Még mindig olyan illatú volt, mint ahogyan megkaptam. Kissé büdös, izzadt szagú, de nem volt kedvem és szívem kimosni, mert elvesztette volna a "Pau -hatást". És azt nem akartam.