Félidő~Pau Cubarsí ff~

8. Fejezet[Miután megimádtam]

"Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a győzteseké. Idegen a játék szellemétől például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal."

Beszálltam Pau mellé a kocsiba. 

-Egyébként-mért végig a szemével. A tekintete szinte égett, és szentül állítom, hogy piros lehettem a vörösödéstől. -Mi ez az egyenruha? 

-Az igazgatónkat kérdezd- közöltem megvont vállal, majd a szoknyámat lejjebb húzva a lábamon, elhelyezkedtem az ülésen. 

Soha nem fogok megbarátkozni ezzel az öltözékkel. De hál'istennek, már csak ezt az évet kell végig szenvednem benne...

-Aham, értelek. Akkor mihez van kedved? - kérdezte érdeklődve. 

-Nem is tudom...igazából, mindenhez- mosolyogtam rá, miközben ellenőriztem a telefonomon az időt. Fél három lesz. Oké, van időnk...mondjuk..magánéletem nincs, max otthon tanulnék, szóval úgy egyéb programom nincs, szóval hova sietnék? 

-Oké. Mert én kitaláltam valamit. 

-Mit?  -csillant fel a szemem. -Ugye nem megint meglepi? Mert nem szeretem .

-Mindjárt meglátod- kacsintott egyet magabiztosan, mintha előre tudná, hogy örülni fogok a dolognak. De hát ha a múltkor örültem, akkor most is fogok ugye? Hisz ha úgy vesszük, akkor egy focistával RANDIZOM. Ami nem lett kimondva nyilvánosan "randinak" de én úgy veszem, hogy az. Hogy kell nevezni azt,hogy egy fiú-lány találkozik kettesben? Baráti találkozónak? 

-Ne már- csúsztam lejjebb az ülésen. -Ez nagyon nem fair. 

-Mi? - kérdezte szemtelenül helyes mosollyal. Fenébe, erre a srácra nem lehet haragudni!Hisz olyan nagyon cuki...

Pár perc múlva Pau leparkolt egy erdős részen. Igazából az útszélén állt meg, egy erdő mellett. 

-Megakarsz etetni egy medvével? - ráncoltam a homlokomat kérdőn, mire Pau pár pillanatra megrökönyödve nézett rám. 

-Van medve? 

-Öhm..nincs? - kérdeztem vissza nevetve, mire a csomagtartóhoz lépett, és kiszedett belőle egy FC BARCELONA feliratú sporttáskát. -Edzeni akarsz? 

-Hogyne egy medvével gyúrok-nevette el magát, én pedig megpróbáltam elképzelni a drasztikus jelenetet, ahogy egy tizenhét éves fiú, egy medve társaságával kondizik, és súlyzó helyett fadarabokat emelget. Kissé abszurd volt. 

-Érdekes lehet. Merre megyünk? - felkapta a vállára a sportatyót, majd várakozva néztem rá. 

-Befele-biccentett. -Jössz? 

-Igazából pont azon gondolkoztam, hogy itt megvárlak, és lehet, hogy farkas vacsora leszek- közöltem cinikusan, majd mellé lépve mosolyogva lépkedtem mellette, kikerülve a gombákat. -Kár, hogy tegnap döntetlen lett. 

-Igazából lett volna több gól is, csak mindegyik les volt- forgatta meg a szemét. -De nem baj, mert a Celta is erős volt. Majd kedden leverjük a Brestet. 

-Úgy legyen. De világiak az eséseid- mondtam vigyorogva, ugyanis jót szoktam szórakozni a kedvencem bukfencein, amiket lenyom a pályán. 

-Na ugye! Sokat dolgoztam azokért az esésekért- bólogatott helyeselve.  

Mentünk egy darabig, aztán egy vízeséshez(!!!!) értünk. Gyönyörű volt a íz csobogása, a két farönk, ami előtte volt, a fák, amik körülvették. Pau előre ment, majd a kitaposott úton, tökéletes látványt nyújtott a vízeséssel a háttérben. Gyorsan, ameddig nem figyelt, és háttal állt előszedtem a telómat, és a Snapchatet megnyitva készítettem róla egy képet. Életem fotója lett. Elraktam a zsebembe, majd hirtelen Pau megállt, én pedig a hátába ütköztem.

-Direkt volt, fogadjuk- közöltem visszatartva a nevetésemet, mire ártatlanul nézett rám megfordulva. 

-Nem is igaz- tette fel a kezét mentegetőzve. -Jó talán félig. De gyere- fogta meg a kezemet, majd elkezdett a vízesés fele húzni. Lerakta a rönkre a táskát, majd előszedett belőle egy plédet. Leterítette, majd intett, hogy üljek le. 

-Te ilyen piknikezős alkat vagy?

-Hát..maradjunk annyiban, hogy igen-mondta, majd előszedett egy csomó cuccot még a táskából. Epret, gyümölcsöket. 

-Soha nem voltam még piknikezni- vallottam be őszintén, majd a szoknyámat húzogatva leültem vele szembe. 

-Tudom- mondta ki, mire felvontam a szemöldökömet. 

-Honnan? 

-Titkos forrás- húzta mosolyra a száját titokzatosan. Oké,ez így nem igazság! 

-Chiara? 

-Meglehet. 

-A kis áruló- ropogtattam meg az ujjaimat, aztán megakadt a szemem valamin. -Ezt is ő mondta meg? Hogy ez a kedvencem? 

-Nem, ez csak tipp volt. A krémest mindenki szereti- vonta meg a vállát. 

-Vetted? 

-Nem- rázta meg a fejét, mire döbbenten meredtem rá.- A nővéremet megkértem, hogy süssön. Mert hát nem vagyok egy Gordon Ramsey.

-Egy dolog, amire majd megtanítalak. 

-Benne vagyok. Igazán szeretnék egy kakaspörköltet enni, túrós tésztával- avatott be a jövőbéli terveibe. 

-Hát, azt pont nem tudok, de majd megoldjuk- nevettem el magamat.