Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

20.rész

Hope

Nagyon jól éreztem magam Kaydennel. Annak meg külön örültem, hogy a bizalmába fogadott és megmutatta nekem az ő kis privát szféráját. Rendkívül tehetséges. Az a kép rólam hihetetlen. Tényleg olyan mintha tükörbe néztem volna. Nem használt mást mint egy ceruzát.
Sajnos nem értek a művészethez, rajzolásban elég béndzsa vagyok. A képességem a pálcika emberek rajzolásából ki is merül. De van szemem, azt én is megtudom állapítani ha valami szép. Nem is értem mért nem ezzel foglalkozik. Azt meg pláne nem értem miért titkolja. A galériák ölre mennének érte.
Az arc képeken kívül, táj képeket is rajzol és fest. Az egyik vásznon különösen megakadt a szemem. Egy erdő volt rajta, semmi különös, legalábbis nem egy ismert helyről van szó. Mégis valamiért megfogott. Minél tovább néztem, olyan érzésem volt mintha ott állnék az erdő közepén. Teljesen beszippantott. Elvarázsolt.

A "kis játékunk" után, vacsorát rendeltünk és törökülésben, a szoba közepén ülve fogyasztottuk el. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Amiket Kaydennek mondtam, talán csak álszent duma volt tőlem. A legnagyobb problémám azt volt, hogy én magam se tudtam mit akarok. Igen, szerettem vele lenni, tetszett, vonzódtam hozzá. De ennyi elég lenne? Mi van ha újra csalódok? Elegem volt belőle és abból is, hogy ennyire döntés képtelen vagyok. Egyszerűen igent, vagy nemet kéne mondanom. A nemtől talán jobban féltem. Ha megteszem, megsértem és soha többé nem látom. De nem játszadozhatok tovább. Mégiscsak egy másik ember érzéseiről van szó. Kayden nem ezt érdemli, dűlőre kell jutnom, minél előbb.
-Nagyon elgondolkoztál!-mondja és bekap egy falatot.
-Csak a holnapon járt az eszem. Nem is beszéltünk még róla.-Kayden megtörli a kezét a szalvétában és felém fordul.
-Nem nagy dolog, egy kis ebéd, beszélgetünk, aztán jövünk is haza. 10 körül érted megyek. Persze ha az neked is megfelel.
-A hétvégére pihenőt kértem, szóval én ráérek.-megszólal a telefonja. Előveszi a zsebéből, ránéz a kijelzőre, de nem veszi fel.
-Nyugodtan vedd csak fel, de ha gondolod szívesen ki is megyek.-mutatok az folyosó irányába.
-Nem fontos.-újra megszólal a telefonja.
-Nekem nem úgy tűnik. Kayden, tényleg nem gond, kimegyek.-már állnék fel, de megfogja a kezem és nem ereszt. Vesz egy mély levegőt és megszólal.
-Apám az. Jövő héten elakar küldeni Bostonba. Lenne ott egy épület amit meg kellene néznem. Évek óta megakarta venni és most sikerült neki. Ma közöltem vele, hogy nem megyek. Nem igazán bírom a repülést. Persze nem érdekelte. Fogtam magam és eljöttem. Ezért is értem oda hozzád ma olyan korán.-oh, szóval közte és az apja közt azért vannak viták. Én azt gondoltam, hogy az apukája is olyan aranyos mint az anyukája.
-Szeretsz apádnak dolgozni?-magam is meglepődök a kérdésen. Miért kérdeztem ezt tőle?
-Sajnálom Kayden, semmi közöm hozzá. Ne haragudj.-annyira hülye vagyok.
-Nem haragszom, miért is tenném?Bármit megkérdezhetsz!-megköszörüli a torkát és válaszol.-Nehéz erre válaszolni, elég összetett. Szeretem a családom. Anya és apa is a cégnél dolgozik. Amikor végeztem az egyetemen, másról álmodtam, de apa megkért, elfogadtam. Ezt már meséltem neked. Viszont erről.-mutat körbe a kezével.-Senki nem tud. Ha apámnak megmutatnám, azt mondaná erre, hogy ez csak egy hobbi. Ebből nem lehet megélni. Talán igaza lenne, de szívesen megpróbálnám.-felnevet.-De ez csak egy álom marad, azt hiszem.-megrázom a fejem, mert szerintem nincs igaza. Vagyis nem mindenben.
-Én szerintem tévedsz. Nekem anyukám mindig azt mondta, olyannal foglalkozzak amit szeretek is csinálni. Nem tudhatod mit gondolna az édesapád, amíg meg nem mutatod neki. Ezek a képek fantasztikusak. Kár lenne hagyni, hogy itt porosodjanak. Én a te helyedben biztos nem hagynám.-megfogom a kezét és megszorítom.-Ígérd meg nekem, hogy elgondolkozol rajta. Ha félsz vállalni névvel, szerintem név nélkül is ki tudod állíttatni. Beszélj egy galériával, csinálj pár képet róluk és vidd el pár helyre. Szerintem te magad is megfogsz lepődni.
-Igazad lehet, név nélkül veszteni valóm sincs.-végig néz a szobán, elmosolyodik. Büszkének kéne lennie magára, én az vagyok.
Felállok mert lassan ideje lenne mennem.
-Köszönöm ezt a mai estét, jól éreztem magam. Azt meg különösképpen köszönöm, hogy elhoztál ide. Hívok egy ubert és segítek elpakolni.-legyint a kezével, majd ő is feláll.
-Hagyd csak, én majd elpakolok, de szeretnélek én, haza vinni.
-Nem kell. Megoldom.-elfordítja a fejét és a földet bámulja. Most megsértődött? Közelebb lépek hozzá.
-Haza találok, nagy lány vagyok. Holnap amúgy is találkozunk.-végre rám néz, de nem is engem néz hanem a számat. Muszáj elfordítanom a fejem, ha nem így teszek, a végén még megcsókolom. Előveszem a telefonomat, megnyitom az alkalmazást és bírom a címet. 5 perc és itt van értem az autó.
-A ház előtt megvárom. Akkor holnap találkozunk.-rámosolygok. Kapok egy halk "sziát". Elindulok az előtérbe, ahol a kabátom van. Kayden mögöttem lépdel. Felveszem a kabátom és ránézek. Kár volt. Azok a bánatos kutya szemek. Ah...
Teszek egy lépést felé, lábujjhegyre állok és egy apró csókot hintek a szájára. Felsóhajt, de nem támad le. Hagyja, hogy kimenjek az ajtón.