Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

27.rész

Jó volt Hopeal lenni. A szüleim imádták, én meg egyenesen odáig vagyok érte. Tudtam, hogy nehéz lesz az elválás, de nem gondoltam, hogy ennyire. Szívesen vele töltöttem volna az egész napot, de már így is kisajátítottam magamnak a hétvégére. Nem akartam tovább feszíteni a húrt. Nem beszéltünk meg semmit. Fogalmam sincs, hogy a "kamu barátnő" dolognak vége van-e! A szabályoknak egyértelműen búcsút inthetünk. Ezt anélkül is tudjuk, hogy kimondanánk. Azt mondta nem fut előlem tovább? Ez mégis mi a francot takar? Hagyja, hogy udvaroljak, elcsábítsam? Vagy az érzelmei ellen nem küzd tovább? Tagadni se tudnánk a vonzódásunk, amit egymás irányába érzünk. De ez elég lenne? És miért magamban folytatom erről diskurzust? Vele kellene ezt megbeszélnem, még itt ül mellettem a kocsiban, de már nem sokáig. Pár perc és az otthona előtt leszünk. Utána hogyan tovább?
Olyan erősen szorítom a kormányt, hogy az ujjaim kifehérednek. Nem merek kérdezni, túl gyáva vagyok, félek a válaszoktól.
A hangjára odakapom a fejem.
-Minden rendben?-az ujjaimat nézi. Francba, ő is észrevette mennyire be vagyok feszülve.
-Persze, semmi gond. Kicsit elkalandoztam.-ebből, hogy mászok ki?
-Boston miatt?-rá nézek, majd visszafordítom a fejem. Nem szeretnék balesetet.
-Azt mondtad, hogy apukád elakar küldeni. Tegnap beszéltetek róla gondolom.-vállat von. Én már el is felejtettem azt a nyavalyás utat. Nagyon nincs kedvem menni.
-Igen, beszéltünk.-felsóhajtok, majd folytatom.
-Ragaszkodik hozzá, hogy menjek. Sajnos nem tudok kibújni alóla. Egy napot valahogy csak kibírok.-Bár Hope is velem jönne. Megmutathatnám neki a várost. Sok minden nem férne bele, de ha letudom a tárgyalást délelőtt, a nap további része csak a miénk lenne. Talán megkérdezhetném...
-Mikor mész?
-Szerdán!-nem kérdez többet és én se mondok mást.
Mikor a házuk elé érek, leállítom a kocsit és felé fordulok. Azt hiszem az a legegyszerűbb ha nem köntörfalazok, csak kimondom.
-Gyere velem.-a szemei elkerekednek, meglepődött. Hallgat, én meg kezdek megijedni. Hogy mondhattam ilyent?
-Felejtsd el, nem gondoltam ezt át.-a szavai viszont engem lepnek meg.
-Igazából szívesen mennék, de dolgoznom kell. Már a hétvége miatt is, szívességet kellett kérnem. Nem akarom a kollégáimat magamra haragítani.-mosolygok. Eljönne velem ha tehetné, engem már ez örömmel tölt el.
-Megértem és igazad van. Már így is épp elég szívességet tettél nekem.-megrázza a fejét.
-Nem az irányodba lenne szívesség. A munkatársaimmal nem lenne fair. Én csak azt mondtam ha nem dolgoznék, akkor elmennék veled. Sose voltam Bostonban, biztos nagyon szép város.-azt azért nem mondanám, inkább elmegy. De vele egészen más lenne, abban biztos vagyok.
-Most már bemegyek mielőtt anyu eggyé válik az ablakkal.-kicsit előrébb hajol és felnevet. Én is ablak felé nézek és meglátom az anyukáját, ahogy az üvegre tapad. Ez nekem is mosolyt csal az arcomra.
-Tudom, hogy önző vagyok. Velem töltötted a tegnapi napot is, de nem volna kedved ma este velem vacsorázni?-közelebb hajol hozzám. Az illata, a közelsége teljesen elbódít. Alig bírok uralkodni magamon, legszívesebben megcsókolnám.
-Hát, nem is tudom...-a mosoly az arcomra fagy. Túl sokat akarok, megértem. Hátrébb húzódok, mire ő felnevet.
-Kayden csak húztam az agyad. Szívesen veled vacsorázok ma este. Ha láttad volna milyen arcot vágsz.-azért ez ennyire nem vicces. De Hope még mindig nevet. Na megállj te lány! Megfogom a derekát és magamhoz rántom. Amennyire ez lehetséges ebben az autóban. Szinte minden útban van.
-Ez nem volt vicces! Szeretsz játszadozni?-nagyot nyel. Beindult a fantáziája, ez tetszik. Még el is pirult, ez még jobban bejön. Olyan közel hajolok, hogy az orrunk összeér.
-Ha most azt mondom, hogy a vacsora nálam lesz, akkor félre értenéd?
-Talán.-mosolyra húzza a száját. Incselkedik velem. Hogy én ezt mennyire élvezem.
-És ha megígérem, hogy jó fiú leszek?-átöleli a nyakam és egy apró csókot ad a számra, majd elhúzódik.
-Ez alap, hogy jó fiú leszel és nem esel nekem, ahogy belépek az ajtón.-felhúzom a szemöldököm.
-Igazán?-bólogat, de igaza van. Soha nem rohannám le, én nem olyan vagyok.
-Elárulod a címed? Vagy hideg-meleg játékkal keresselek meg.-ez nem is tűnik olyan rossz ötletnek.
-Tetszik ez a játék! De megkönnyítem a dolgod, érted jövök 7-re, ha az neked megfelel.
-Köszönöm, igazán megtisztelsz és igen, a 7 óra tökéletes. Akkor este találkozunk.-elköszön, de mégse mozdul. Nem bírom tovább, megcsókolom. Nem mélyítem el a csókunk, figyelembe véve a kíváncsi szempárt az ablakból.
-Este érted jövök!-a füle mögé tűrök egy tincset. Bólint, majd kinyitja az ajtót.
Megvárom míg bemegy a házba és elhajtok.
Ennek a ma estének különlegesnek kell lennie.