Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

29.rész

Hope gyönyörűen festett abban a tűz piros ruhában. Alig bírtam az útra figyelni. Teljesen beférkőzött a gondolataimba. Elképzeltem, ahogy szépen, lassan leveszem róla azt a ruhát és a számmal fedezem fel mi van alatta. Jobb ha ezeket a fantáziákat félre teszem ma estére. Úriember vagyok, de nagyon nehéz annak lenni, egy ilyen nő mellett.

A lakásomhoz érve, a mélygarázsba hajtok. A belvárosban lakok, a szüleimmel ellentétben én imádom. Azt nem állítom, hogy néha nem lenne jó ettől a nyüzsgéstől elszakadni, de szerencsére ilyenkor mindig elmehetek anyuékhoz. Leállítom a motort, kiszállok az autóból és kézen fogom Hopet. A lifthez terelem, majd mindketten beszállunk. A legfelső szinten lakok, ez egy penthouse lakás, talán kicsit felvágós, de én imádom. Amint felérünk, kiszállunk a liftből Hope megtorpan.
-Az egész emelet a tiéd?-felnevetek.
-Ennyire nem vagyok gazdag. A szinten két lakás van és igen, az egyik az enyém. Gyere, menjünk be!-a kezéért nyúlok és bevezetem őt az ajtón. Azonnal elengedi a kezem és elkezdi körbe járni a nappalit.
-Azta rohadt!-gyorsan rám néz, majd folytatja.-Mármint...ne haragudj, csak hát még nem jártam ilyen helyen. Elképesztő ez a lakás.-igaza van. A nappali és a konyha egy, nagy hatalmas tér. A belmagasság van vagy 3 méter. A kilátást meg egyszerűen imádom. A padlótól, a mennyezetig ér az üveg. Innen elég jól rá lehet látni a városra. Hope az ablakhoz sétál, neki nyomja a homlokát.
-Annyira szép.-közelebb megyek hozzá. Megállok mellette és megvárom míg rám néz.
-Igen, gyönyörű.-elpirul, pontosan tudja, hogy nem a kilátásra értettem. Szívesen megcsókolnám, de félő, hogy nem tudnék uralkodni magamon. Ezért úgy döntök inkább a konyhába megyek. Bekapcsolom a sütőt, hiszen az étel valószínűleg már kihűlt, vagy épphogy csak langyos.
Visszanézek Hopera, aki még mindig az ablaknál áll.
-Kérsz esetleg egy pohár bort?-rám emeli a tekintetét és határozottan bólint. Elindul felém.
-Bocsánat, csak...nehéz nem a várost, a fényeket bámulni.-pontosan tudom miről beszél. Mikor beköltöztem, én is ugyanezt csináltam.
-Nézelődj nyugodtan.-a kezébe adom a poharat.
-Te nem iszol?-magamnak egy pohár vizet töltöttem. Koccintanék vele szívesen, de még haza kell vinnem, persze ha itt maradna éjszakára, akkor más lenne a helyzet, de nem álmodozok inkább.
-Még vezetnem kell. Épségben haza kell juttatnom téged.
-Tudok hívni egy taxit, vagy egy ubert, nem gond.-odasétálok hozzá és egy apró puszit nyomok az orra hegyére.
-Nem! Ragaszkodok hozzá, hogy én vigyelek haza.-egyetértően bólint.
-Na, és mit eszünk akkor? Azt már elárultad, hogy olasz.-kikapcsolom a sütőt és kiveszem a tepsit. Majd egy kicsit oldalra állok, hogy lássa.
-Lasagne. Remélem szereted!
-Imádom! Ehetünk itt a pultnál?-az étkező asztalra nézek amit már megterítettem, még gyertyát is raktam ki. Persze ha ő itt szeretne...
-Amit csak szeretnél.-újra elpirul. Az arca ugyanolyan árnyalatot vesz fel mint a ruhája és a rúzsa.
Basszus mit tudna azzal a szájjal csinálni. A fenébe Kayden, nem gondolhatsz ilyenekre.

A vacsora alatt beszélgettünk, nevetgéltünk. Történeteket meséltünk a gyerekkorunkból. Minden olyan tökéletes volt vele.
-Köszönöm a vacsorát, isteni volt. Remek szakács vagy. Mivel te főztél, én mosogatok.-még csak azt kéne.
-Felejtsd el. Berakom a gépbe, mi pedig átmehetünk a nappaliba. Vonakodva bár, de rá bólint. 10 perc múlva már a kanapén ültünk.
-Mióta laksz itt?
-Már egy pár éve, miért?-vállat von. Lerakja a poharát az asztalra, majd rám néz.
-Nem szeretnél körbe vezetni?-azért ez nem egy palota, hogy annyi látnivaló lenne itt.
-Szinte mindent láttál. Nem olyan nagy ez a lakás.
-Arra mi van?-mutat a kezével a folyosó felé, majd feláll.-Megmutatod?-nagyot nyelek, mert arra csak szobák vannak, de ha látni szeretné, legyen. Felállok és megfogom a kezét. Két szoba van, az egyik egy vendégszoba, egy hozzátartozó fürdőszobával. Nem olyan nagy mint a főháló, de ha esetleg Liam itt alszik, ami párszor előszokott fordulni, neki tökéletesen megfelel. Az én szobám következik. Mikor benyitok, Hope arcát figyelem, de nem látok rajta semmit. Elengedi a kezem és beljebb lép.
-Szóval ez a te szobád?!-végig simít a fekete ágyneműn, majd leül rá.-Igazán, szép és tágas.-mi a fenét művel? Jobb ha a biztonságos terepre visszavezetem őt.
-Igen! Most, hogy mindent láttál, talán visszamehetnénk a nappaliba.-felsóhajt, mint aki nem akar hinni a fülének.
-Kayden!-olyan hangsúllyal mondja ki a nevem, mint aki azt akarná mondani, hogy ne legyél már ennyire hülye! Nekem ez nem elég, tudnom kell, hogy komolyan akarja-e!
-Biztos vagy benne? Megígértem, hogy jó fiú leszek.-egy idióta vagyok. Egy gyönyörű nő ül az ágyamon, én meg itt kérdezgetem. Nem vagyok normális. Feláll és odajön hozzám. Az ingembe markol és megcsókol.
Teljesen elveszi az eszemet ez a nő!