Take Me Home

03.

Az ablakpárkányon ülve bámultam az ablakon lefolyó esőcseppeket, mintha versenyt rendeznének egymás ellen. 

Esett, persze ez itt nem volt túl meglepő. Olvasni próbáltam, de lassan tizennégy perce bámultam ugyanazt az oldalt folyamatosan. Láttam a betűket, a belőlük alkotott szavakat, az agyam mégsem volt képes értelmezni azt, ami oda volt írva. Így a könyvet becsukva pattantam föl, és nyitottam ki az ablakot. Éreztem ahogy a hűvös levegő beáramlik a szobába, az eső illata csak megmosolyogtatott, majd a vízcseppekkel - és persze a csúszó cserepekkel - nem törődve, kiültem a tetőre. Lassan néztem körül, a város minden szegletét memorizálva.

Igen, eláztam, igen, valószínűleg beteg is leszek, de ez abban a pillanatban pont nem érdekelt, mintha az eső a gondolataimat is lemosta volna, hisz mostanság túl sok van belőlük. Időközben hallottam a telefonom pittyegni, de nem zavartatva magam ültem ott tovább. Biztos csak a twitter volt, mint minden alkalommal.

"Tetszik az erkélyed" mondtam a mellettem álló fiú felé fordulva. A kilátás egyszerűen elképesztő volt, bár én jobban örültem volna annak, ha Őt magát csodálhatnám bűntudat nélkül.

"Az erkély? Mi van az erkélyen, ami olyan szép?" értetlenkedett a fiú. Hát persze, hogy nem érti. Miért is kéne neki?

"Nem konkrétan arra gondoltam" ráztam a fejem mosolyogva. "Hanem arra, ami ezzel jár. Szabadság. Lenézel, és látod a szép kertet. Ha felfele, akkor a gyönyörű kék eget, ami csak szebb lesz a fehér felhőktől. Ha pedig csak magad elé nézel.."  bámultam előre, erősen figyelve arra, hogy el ne pillantsak. "Látod az életet. Ott a város. Tele emberekkel. Mindenkinek saját története van. Érted?" fordultam meg hirtelen, éreztem ahogy a hajam is száll velem együtt. "Egy helyen élnek. Mégsem ismerik egymást" dőltem neki a korlátnak, a szemkontaktust nem megszakítva az előttem álló személlyel. "Segíthetnének egymásnak. Ki tudja? Lehet, hogy aki mellett ülsz a metrón, később a másik feled lesz" gyorsan elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában. "Hát nem gyönyörű? Az a hely tele van elmúlt és közeledő  boldogsággal, szerelemmel, bánattal, büszkeséggel. De ezt még senki sem tudja. Sokan sírnak, hogy mijük nincs. De ha tudnák, hogy mit kapnak majd meg későbbi életük során, levakarhatatlan mosolyuk lenne. Nekem ez megunhatatlan."

"Még mindig nem értem teljesen.." rázta a fejét. "Szóval azért szimpatikus neked az erkély, mert ennyi mindent látsz?"

"Tudtam, hogy kicsit követhetetlen voltam, de azt nem hittem, hogy ennyire" nevettem halkan. "Majd egyszer megérted, hogy miről beszélek. Ott" mutattam magam mögé. "Már megtörtént minden, de te mégsem tudsz róla. Neked az csak egy hely, ahol át kell sétálnod néha." vontam meg a vállam elhúzva a szám. "Valakinek ott lesz teljes az élete."

"Ne mondd azt, hogy 'majd egyszer megértem'. Én most akarom tudni." hisztizett.

"Aki kíváncsi, hamar megöregszik" nevettem fel. "Ne aggódj. Amikor nálunk leszel, kiviszlek a tetőnkre. Az egy kisváros, sokkal érthetőbb lesz minden."

"Ígéred?" tartotta felém a kisujját, mire mosolyogva megráztam azt a sajátommal.

Feleszmélve a már szokásossá vált álmodozásból, amikor a hajamat tűrtem el az arcomról, éreztem a nedves cseppeket az arcomon. Nem voltam biztos benne, hogy azok az eső, vagy a sírásom nyomai voltak.

Óvatosan, hogy még véletlenül se csússzak el a cserepeken, visszamásztam a szobámba. Az egész alakos tükrömbe nézve megállapítottam, hogy úgy nézek ki mint egy ázott kutya, és egy hajtincsemen az orromhoz emelve az is egyértelmű volt, hogy még a szagom is olyan.

Gyorsan elmentem tusolni, és bár nem akartam a család vízkészletét pazarolni, mégis egy jó ideig folyattam magamra a meleg vizet, majd amikor kiléptem a kabinból, felvettem a fehérneműm, és a törülközőt magam köré csavarva mentem ki.

Az előbb említett tükör előtt ismét megálltam, és elengedtem a szorosan tartott törülközőt. Mit láttam? A combjaim egy farönkkel egyeznek meg, a hasamon a felesleg elég lenne ahhoz, hogy fent maradjak a víz tetején, a felkarjaimon a bőr lógott. Nem tudtam megbékélni magammal.

Nélküle  nem.

Gyorsan felvettem a ruháimat, majd ledobtam magam az ágyamra. Felkaptam a szekrényemen heverésző telefonomat, és talán a lélegzetem is elakadt attól, amit a kijelzőn láttam.

Feladó: Brooklyn

Beszélni szeretnék veled. Felhívhatlak?

*

Sziasztok megint!
Szóval még csak most kezdek belerázódni ebbe az egészbe, megnézem hogy hogyan tetszik legjobban a szöveg formázva, próbálok rendszert beállítani a részekhez, igyekszem minél élvezhetőbben és nem "kioktatóan" írni.
Remélem tetszik nektek a történet, gyarapodunk!:)
Még én sem látom előre, hogy egy rész milyen hangulatú lesz, csak írom ami eszembe jut, és úgy látszik, hogy a lelkem mélyén eltemetett szomorú gondolataim önkéntelenül is előtörnek, de remélem, hogy most már kiírtam magamból a negatív dolgokat, lassan jöhet a szépen kifejtett és végigvezetett boldogság! :)
IMÁDOK MINDENKIT KÖSZÖNÖM A MEGTEKINTÉSEKET

anna xx