Take Me Home

05.

A február nagyon gyorsan elillant, követte a március és az április is.
Májust írunk, a növények már szépen virágzanak, és a látványuk egyszerűen elképesztő, az illatukról nem is beszélve.

Nem, ez nem egy valóságos tündérmese, nem, Brooklyn nem bukkant fel, nem, még csak nem is hívott vagy írt azóta. Elfelejtett, igazam volt, csak pótléknak kellettem volna.

A napom szokásosan kezdődött, kedd lévén az ébresztőmre keltem, és pár perc szenvedés után ki is keltem az ágyból. Gyorsan letusoltam, majd a magam köré tekert törülközőmmel megálltam a szekrényem előtt, hogy kiválaszthassam az aznapi ruhámat.
Miután ezzel is megvoltam, ellenőriztem a táskám, hogy mindenem megvan-e, majd levágtáztam a lépcsőn.

A konyhába érve töltöttem magamnak a frissen lefőzött kávéból (anyu mindig készít, mielőtt elindul munkába - ez pont akkor van, amikor én ébredezem), majd a gyümölcsös tálat figyelve inkább úgy döntöttem, hogy ma csak egy yoghurtot eszem.

Miután kész lettem a reggeli teendőimmel, indulhattam is a buszmegálló felé.
Amikor kiértem az ismételten tömött megállóba, megint nyugtázhattam magamban, hogy ma sem fogok tudni leülni, hogy esetleg gyorsan átnézhessem még az iskolába szükséges tananyagokat.
Lehet hogy az eggyel korábbi busszal kéne járnom, ki tudja.

A suliba beérve szokásos utamat megtéve a szekrényemhez indultam. Egyébként, én a felső tárolórészt kaptam, de nem voltam túlságosan alacsony, így ez nem okozott gondot.

Minden átpakoltam a táskámba, amit kellett, és a feleslegeseket elhelyeztem a szekrényemben, és ezzel végeztem is. Az órámra pillantottam, és még volt időm becsöngőig, ezért elindultam a büféhez, hogy vegyek valami kis apróságot, majd megálljak a bódé előtt kihelyezett egyik asztalnál.

A müzlimet majszolva épp nagyon belemerültem az egyik földrajzlecke tanulmányozásába, így észre sem vettem, hogy valaki már valószínűleg percek óta ott áll előttem, lóbálja a kezét, és beszél hozzám.

"Hahóóó!" integetett továbbra is, majd egy sóhajjal konstantálta, hogy végre figyelek rá. "Foglalt ez a hely?" mutatott le az előttem lévő székre.

"Uhm" nyeltem le az utolsó falatot, hogy beszélni tudjak. "Nem, ülj le nyugodtan, már épp menni készültem."

"Miattam nem kell elmenned" vonta meg a vállát, majd helyet foglalt. "Violet vagyok."

"Úgy mint Violetta?" kérdeztem grimaszolva.

"Igen, sajnos" válaszolt hasonló arckifejezéssel az arcán. "Bárhogy hívhatsz, csak úgy nem. A szüleim azt hitték, hogy vicces lesz egy színről elnevezni a gyereket" mondta, mire halkan felkuncogtam. "És te, szöszi?"

"Hé, nem is vagyok szőke!" kértem ki magamnak. "Csak világosbarna."

"Mindegy, látom, hogy megfogtad a lényeget." forgatta meg a szemeit.

"Miranda vagyok, és felőlem úgy becézel ahogy akarsz, csak ne hívj a teljes nevemen. Az túl hivatalos, és kiráz a hideg." borzongtam meg, amikor is Violeten volt a sor, hogy nevessen.

Otthon, az iróasztalomnál ülve épp az "imádott" matekházimat írtam, amikor is csöngettek.

Kicsit összeráncoltam a szemöldököm, ugyanis én nem vártam senkit, a postás pedig csak később jön.

Lassan feltápászkodva indultam lefele a lépcsőn, és végignéztem magamon. Hát, a laza konty és a mackónadrág talán nem a legjobb outfit hogy emberek elé álljak, de inkább nem is zavartatva magam folytattam az utam, és amikor kinyitottam a bejárati ajtót, láttam, hogy az ott álló személy már ismét nyúlt volna a csengő felé.

"Segíthetek?" kérdeztem az előttem álló fiútól. Nem lehetett több huszonegynél.

"Ami azt illeti, igen" mondta. "Nem te vagy véletlen..." lesett egy kártya fele. "Mia?"

"De, igen, én vagyok" bólintottam zavartan.

"Akkor ez a tied lesz." nyújtott felém mosolyogva egy dobozt. Bizonytalanul pillantottam a srác felé, aki ugyanolyan vigyorral az arcán nyújtotta felém a csomagot, majd érte nyúltam és elvettem tőle. Gyorsan megköszöntem, majd elbúcsúzva tőle becsuktam az ajtót, majd neki is dőltem.

Kiváncsian pillantottam a kezemben lévő dobozra. Keskeny volt, de hosszú, aranyfényű. Kikötöttem a masnit rajta, majd óvatosan felemeltem a tetejét.
Egy gyönyörű fehér rózsát találtam benne valamint egy üdvözlőlapot, egy rövid kis kacifántos betűkkel írt szöveggel együtt.

"Egy - valóban nem sok. De majd később többet fog jelenteni, mint hinnéd.
Várd ki a végét.
B."

*
Sziasztoooook!

Ugye ti is láttátok hogy ÁTLÉPTÜK AZ 1000 MEGTEKINTÉST?
KÖSZÖNÖM!
Egyébként, nem tudom, hogy csak én vagyok béna, vagy a wattpad szívat, de én mindenki kommentjére válaszolok, és nagyon-nagyon-nagyon örülök minden betűnek amit csak kapok tőletek! Szóval, ha valaki más is olyan ügyes, mint én, és nem látja, hogy esetleg válaszoltam neki, ne haragudjon, de higgyétek el, hogy én mindenkinek visszaírtam.
Jövőhét szerdán találkozunk!
p.s. hajnali hat van.

Ölelés és pacsi,

anna xxx