Take Me Home

07.

Ismeritek azt az érzést, amikor alszol, és hirtelen fölkelsz, és érzékelsz magad körül mindent, de igazából még mindig csukva van a szemed?

Ezen a szombati reggelen éreztem ahogy a napsugár beáramlik a redőnyöm szélein, ezzel elérve, hogy kinyissam pillámiat.
Fáradtan és lassan pislogtam, a fekvő helyzetemen nem változtatva, hisz' eszemben sem volt felkelni.
Hatalmasat nyújtózkodtam egy ásítással egybekötve, majd oldalra nyúltam a telefonomért tapogatózva, majd megkaparintva azt magam elé emeltem.

Amikor megnyomtam a feloldógombot a képernyő fénye hirtelen ért, és nem volt kellemes, majd szépen hozzászokva meg is nézhettem az időt.
Az óra majdnem kilencet mutatott, mire nagyot sóhajtottam. Ha esélyem van aludni, miért kelnék fel?
A takarómat magamrahúzva fordultam a fal felé, majd igyekeztem visszaaludni.
Egy ideig még forgolódtam, és bevallom, jól esett csak simán feküdni, de már szabályszerűen unatkozni kezdtem, szóval konstantálva, hogy nem tudok visszaaludni, szép komótosan felültem az ágyon majd bevonultam a fürdőbe.

Zuhanyzás után talán kicsit éberebbnek éreztem magam, majd gyors fogmosás és fésülködés után törülközőbe tekeredve indultam el felöltözni.
Csípőre tett kézzel álldogálltam a szekrényem előtt, majd a telefonomat felkapva kezdtem el egy SMS-t pötyögni.

Feladó: Mia
Ráérsz ma?

A címzett részre kattintva nem kezdtem el beírni a nevet, mivel kapásból kiírta a nemrég elküldötteket, így csak rányomtam az utolsóra, aki Violetet takarta.

A készüléket az ágyra dobva indultam le a konyhába.
A hűtőre tett cetli ismét arra mutatott tanúbizonyosságot, hogy egyedül vagyok itthon, ugyanis a szüleim szokásosan munkában vannak.
Szombaton.

Nem értem miért próbálják titkolni, hogy nem szeretnek. Nem voltam tervezett gyerek, és ők soha nem voltak azok a kőszívűek, akik ezt a szemembe mondták volna.
Ezt csak tudtam.
Nem mondhatták, hogy menjek el itthonról, inkább ők menekültek, és amikor az osztályfőnököm tudósított minket a csereprogramról, egyből lecsaptak rá, így lepasszolhattak egy hónapra. Hm.

Csak elhúztam a számat a gondolataimon, ezek már régi dolgok és túl tettem magam rajtuk.
Mondhatni.

Lehúztam a kávém utolsó kortyait, majd visszaindultam az emeletre.

A szobámba belépve még pont láttam, ahogy a telefonom képernyője elsötétült, így ebből arra következtettem, hogy Vi válaszolt.

Kezembe vettem a telefont, majd megnyomtam a középső gombot, majd azzal a mozdulattal szépen el is dobtam a készüléket.

A szívverésem a százast verdeste, a levegő a tüdőmben rekedt, és mintha pánikszerű rohamot kaptam volna.

Feladó: Brooklyn
Kicsit messze vagyok, nem gondolod, édes?

Nem tudtam mire vélni, hogy miért írta, ahogy felébredtem a sokkból rögtön az üzeneteimhez mentem ellenőrizve azokat.

Anyu, Anyu, Apu, Anyu céges, Brooklyn.

Violet sehol.

Percekig szuggeráltam az elküldött szövegeket, hátha eltűnik, de nem, ott állt a rövidke kis SMS-em, Brooklynnak címezve.
Felismerésemben a fejemre csaptam.
Hisz nekem egyáltalán nincs meg Violet száma! Jézusom!

Akkora egy szerencsétlen vagyok, nem hiszem el. Hogy lehettem ekkora balfék? A memóriám a gyengepontom.
Válaszolnom kell neki, mi van, ha azt hiszi, hogy érdeklődöm felőle? Ó, nem, nem, nem, nem, nem lehet.

Címzett: Brooklyn
Bocs, téves.

Remélem ezzel elintéztem a dolgot, nincs hangulatom most hozzá.

Jobb ötlet híján bekapcsoltam a tévém és az együgyű sorozatokat bámultam, amikor is csöngettek. Ismételten.

Lustán tápászkodtam föl kényelves alvóhelyemről majd csoszogtam le a bejárati ajtóhoz.

Kinyitva azt egy ismerős szempárral találtam szembe magam, aki átnyújtotta a szokásos dobozt, majd integetve el is tűnt.

A nappaliban ültem le a kanapéra és bontottam ki a csomagom.
Már három rózsával találtam szembe magam, ugyanolyan tökéletes fehér színben pompázva.
Kiemeltem a kis cetlit a "napi szöveggel"

"Három - Te leszel a párom.
B"

*
Ahoy olvasóim!
A prológus átlépte a 300 megtekintést! Köszönöm!:)
Nem tudom mit tudnék most írni, egyszerűen élni alig van erőm.
Ezt a részt is az utolsó pillanatig húztam, mindenkinek azt mondtam, hogy kések vele, de végül győzött a lelkiismeretem, szóval megírtam:)
Remélem tetszik!
Szerdán remélhetőleg megint találkozunk!
Ölelés és pacsi,

anna xxxx