7.

899 81 20
                                    

Johnal már lassan egy hónapja "vagyunk együtt". Nagyon jóba lettünk szinte folyamatosan vele vagyok. A próbákra is mindig viszem magammal és a tervünk pedig kezd beválni.

Luke szinte minden egyes alkalommal ideges, vörös a feje és folyamatosan csapkod, ránk pedig gyilkos tekintettel bámul. Néha komolyan félek tőle. 

Épp kint ültem a kertben és olvastam Stephen King Álom doktorát, amikor valaki megszólalt a hátam mögül.

-Szia Zel!- köszönt.

Hátranéztem és Luke mosolygós arcával találtam szemben magam. Sosem szokott átjönni hozzánk.

-Szia!- intettem neki.

-Mi jót csinálsz?- ült le mellém a hintaágyba.

-Olvasgatok. Te hogyhogy átjöttél?

-Hát csak úgy..Hoztam fagyit meg csokit- vett elő egy szatyrot amiben az édességek voltak.

Halványan elmosolyodtam, majd nekiláttunk a jéghideg csokifagyinak. Luke fogta a doboz, ezért közelebb kellett ülnöm hozzá, ami valljuk be jó érzés is volt, de valahogy mégsem. 

Őszintén szólva, ahogy ott ültünk és ettük a fagyit eszembe jutott a gyerekkorunk, hisz akkoriban rengeteget csináltuk ezt. 

-Amúgy hogy találkoztatok?- szólalt meg hirtelen.

Tudtam, hogy Johnra gondol.

-Egy színházban játszik és egyszer elmentem az előadására és ott találkoztunk.

-Értem. 

-Miért kérdezted?

-Csak érdekelt. 

-És neked van valakid? 

Na jó ez a beszélgetés kezd egyre kínosabb lenni. Minek kellett nekem megkérdeznem?! 

-Nincs. Akit én szeretek, az mással van.- hajtotta le a fejét.

Legszívesebben a nyakába ugrottam volna és elmondtam volna neki, hogy ez az egész kamu. De nem lehet. 

Közelebb ültem hozzá, majd megöleltem.

-Csak hogy tudd nekem mindig te leszel a legjobb barátom- mondtam.

Visszaölelt, majd Ő is megszólalt.

-Nekem is te- simogatta a hátam- És az első és egyetlen szerelmem is.

***

Hey emberek! Sajnálom, hogy ilyen rövid lett de most ez ilyen :( És bocsánat hogy rég nem írtam :( Lenne amúgy egy kérdésem, mi szólnátok ha írnék egy Niall sztorit? Légyszi írjátok meg kommentbe :) Előre is köszönöm ×Zita×

New Chance | l.h |Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt