Loved you from the start-Niall Horan

Állatkert

-Nem Niall,nem vagy jól,mert remegsz...-fel pattantam.Elokerestem rengeteg takarot.

Miútán Niall-t betekertem 17 takaróba,rohantam a gyógyszerekhez és pohárért futottam.

Miközben én szaladgáltam mint egy félorült,Niall bealudt.

Letettem a poharat az éjjeli szekrényre.Odahúztam a székem és leültem mellé.

Csendben néztem kisimult,rezzenéstelen arcát.Letöröltem a homlokán gyönygözo,apró izzadtság csepekket.Simogatni kezdtem a haját.

Olyan édesen aludt.Arca rózsás,valószinüleg a láztól.

Ovatosan megfogtam a kezét.Lehajtottam a fejem az ágyra és elaludtam.

Nevetésre ébredtem.Alig tudtam felemelni a fejem.

Niall kuncogva nézte az összekulcsolt kezeinket.

-Mióta vagy fent?-kérdezte rekedtesen.

-Csak egy órája nézem ahogy alszol.-legyintett a szabad kezével.-Olyan erosen szoritottad a kezem,hogy nem tudtam elengedni.-nevetgélt.

-Én csak...-kezdetem bele,de o félbe szakitott.

-Nem kell magyarázkodj.Én egyáltalán nem bánom.Jó volt fogni a kezed.-fordult el.

-Tényleg?- másztam fel az ágyra és alig pár centire álltam meg az arcától.

Tekinetetünk egybefonódott és csak néztük egymást.Hol a szemeibe nézetem,hol ajkait pásztáztam.-Egyáltalán nem zavar ha a kezed fogom?-kérdeztem halkan.

-Nem ,hisz barátok vagyunk.Nem Annie?-nevetett frusztráltan.

-De .-ültem vissza a székre csalódottan.MEgtört a varázs,hát igen ez Niall formája.-Barátok...-hajtottam le a fejem.

-És hoyg vagy?-csaptam a térdemre.

-Egész jól..-mondta.Átnyújtottam neki a a poharat és a gyógyszert.

-Mostmár elengedheted a kezem.-szólt csendben.

-Ja,bocs.-türtem a fülem mögé egy kosza tincset.

-Menjünk az állatkertbe!-törte meg a köztünk lévo csendet.

-Nekem oké.-mondtam.-De átöltözöm.

Eloszedtem a leglányosabb,legrózsaszinebb ruhámat és próbáltam egy szines,visszafogott sminket.

El kezdtünk sétáltni a ketrecek között az elején nem annyira élveztem.DE végre odaértünk a rokonaimhoz,a majmokhoz.

Az egyik a hátamra ugrott,ijedten sikitottam fel.Niall pedig jól kinevetett.A nyelvünket nyújtogatva sétáltunk végig köztük.

Aki a vállamon ült elneveztük Charlie-nak és ő lett a fogadott "gyerekünk".

-Nagyon jól éreztem magam.-nevettem.

-Én is.-hajtotta le a fejét.-Menjünk el a parkba!-jelentettem ki és húztam is magam után.

Leültünk a megszokott helyünkre.Niall szorosan mellém telepedett.Fejét vállamra hajtotta és lehunyta a szemét.

-Naill?-kérdeztem félve.

-Hm?-húzta fel a szemöldökét.

-Mi lenne?...-nyeltem egy nagyot.-Mi lenne,ha...belédszeretnék?-néztem rá,ő pedig a semmibe meredt.

-Valószinüleg...Nem tudom.-mondta zavarodottan.-De kár azon gondolkozni,hogy "mi lenne ha",mert ez,úgy sem valószinű,sőt teljesen lehetetlen.

-rázta meg a fejét és elmosolyodott.

-Igen,az.-nevettem fel kinomban.

-De miért kérdezgetsz mostanában ilyeneket?Olyan furcsa vagy...-méregetett.

-Tudod,ha az ember szerelmes akkor ilyen...-mondtam alig hallhatóan,de úgy látszik Niall mégis hallotta.Hogy lehetek ekkora hülye?!Hogy mondhattam ezt neki?!

Elkerekedtek a szemei,majd elmosolyodott.

-Ana,te szerelmes vagy?-kérdezte egy idióta mosollyal az arcán.

Úgy éreztem mintha forró vizzel nyakon öntöttek volna.Nem hittem,hogy az eddigi hüyleségét felültudja múlni.Hátradöntöttem a fejem és kifújtam a levegőt.

-Melletted egy vödör szén atomvillanás...-suttogtam.

-Most miért mondod ezt?-nyavajgott.

-Mindegy.- legyintettem.-Menjünk álltam fel szomorúan.Valahogy észhez kell téritenem Niall-t.

Elindultunk.Egész úton a "titkos szerelmemről" kérdezgetett.Legszivesebben felpofoztam és a képébe üvöltöttem volna,hogy "Te vagy az,te balfasz!",de inkább a hallgatást választottam.

Elővettem a telefonom és egy sms-t irtam anyának,hogy nemsokára megyek,de miután megynomtam a küldés gombot leejtettem,egyszerre hajoltunk le érte.

Mindkettőnk nyaklánca összegabajodott.Ezt a "véletlen szerencsétlenségedt"

Viygor ült ki az arcomra,most meg vagy Niall Horan!

Megpróbáltuk kibogozni.Egyre közelebb húztam magamhoz,de sehogy sem sikerült.Pedig én "annyira akartam."...

-Imádom a szemeid!-mosolyogtam kábultan.Elmerültem iriszeinek csodálatában.

-Annie..-mondta Niáll és a nyakláncok felé mutatott.Ekkor vettem észre,hogy sikerült kibontania és már rág szabadok vagyunk.

-Ja,öhm.-házódtam el tőle.Azt hiszem mostmár mindent értek...Niall nem nem veszi észre,hogy őt szeretem,hanem nem akarja észrevenni.Képtelenségnek tartja még annak a lehetőségét,hogy egy magam fajta lány egy olyan fiúval legyen együtt mint ő.

Nem tud csak barátként gondolni rám...és talán ez igy is helyes,még ha belehalok sem tudom elérni,hogy Niall akár egy pillanatra is lányként gondoljon rám.Bármennyire fáj,ez az igazság.

Megcsörrent Niall telefonja.FElvette,majd néhány méterre elsétált.Nem értem miért,hisz nincsenek egymás előtt titkaink,vagyis eddig nem volt.

Néhány perc múlva visszatért,arcáról sugárzott a boldogság.

-Mi történt?-kérdeztem mikor megálltunk az ajtón előtt.

-Nem fontos.-túrt a hajába.Lehajolt és homlokon csókolt.

Ne Niall,csak ezt ne csináld,mert ezzel csak azt éred el,hogy még jobban próbálkozzak.