A történetek 80%-a így kezdődik:
"Sziasztok a nevem ..... . .......-ban élek a családommal, akiket nagyon szeretek. A közeli gimnáziumba járok a legjobb barátaimmal, ........-val és ........-vel. (stb. nem fojtatnám) "
Nos, ezzel szemben az enyém kicsit máshogy van. Kezdjük ott, hogy nekem a műveletből már ki is esett a szerető család. E helyett van egy lusta apám és egy pénzsóvár, hazug anyám. Félreértés ne essék! Szeretem őket, csak amikor elő jön belőlük a "sötétség" akkor egy kicsit más a véleményem.
Éppen ezért el is költöztem otthonról amilyen hamar csak tudtam. Először a bátyámhoz és a bandájához költöztem be, Sydney be.
Aztán az akkori, úgymond "legjobb barátnőmmel" és a pasimmal elköltöztünk LA be. Csakhogy volt egy iciri-piciri bonyodalom köztünk, ezért három hónap után vissza kerültem Ausztráliába.
Mivel a bátyámék próbatermet csináltak a szobámból választhattam. Vagy a hangszerekkel osztozom a régi szobámon, egy matracon. Vállalva azt a kockázatot, hogy ha valaki hajnalok hajnalán zenélni akar, akkor az ott fog történni... Vagy a (most már nagyon kecsegtető ajánlatnak tűnő) kanapét, a nappaliban.
Minek után, nekem az alvás (és az evés) Szent és Sérthetetlen cselekedet, a két rossz közül a kisebb rosszat választottam. A (remélem, hogy az a folt ott csak fehérítő...) kanapé a nap győztese! Hurrá...
A fürdőbe való becuccolás után (senki nem akarja azt átélni amit ott nekem kellett!!) bátran kijelenthetem, hogy a gyerekeimnek / unokáimnak nem igen fogom megemlíteni az életemnek ezt az időszakát, amíg ezekkel a kanos, retardált, idiótákkal lakom.
Sziasztook! Ez lett volna a bevezető vagy mi. Mivel ezt a történetet jelentős mennyiségű segítséggel (fiúbarátaim, akik meg is fognak jelenni a történet folyamán) írom, ha egy-két rész egy kicsit elszabadul, akkor az NEM Én voltam (csak egy kicsit... ;) ) Jó olvasást, sietek a kövivel!!!!
