Lázadók Szövetsége

2, fejezet

Az ajtó kinyílt és Steph szíve nagyot dobbant. Alig hallotta, ahogy mindenki szinte egyszerre vett egy mély levegőt. De csak az osztálytársuk, Patrick Grendel esett be, kék zöld foltokkal és véres szájjal. Anna Stolen rohant oda hozzá.
-Azt hitték, hogy szökni próbálok-nyögte ki a szerencsétlen, Anna pedig a helyére kisérte. Stephani írtó dühös lett. "Ezek a katonák azt hiszik, hogy bármit megtehetnek. Még nem tudják, hogy kikkel húztak ujjat. Majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén!" Találkozott a tekintete Rebecca-éval. A lány szemében is látta a tűzet és tudta, hogy ugyanarra gondol, amire ő.
Az ajtón az osztályfőnökük lépett be. Harmincas évei elején járó nő volt. Tökéletes egy hatodikos osztály vezetésére. Amik agassztották Stephet, azok a könnyek voltak a tanárnő arcán. Na meg a mögötte menetelő két fegyveres katona! Steph egyre idegesebb lett. Az egyik oldalán Beca, a másikon pedig Jay Lenner reszketett. A tanárnő előrelépett.
-Gyerekek. Az iskolából mindenkit elvisznek...-Elcsuklott a hangja, ezért az egyik katona vette át a helyét, amíg a nő leroskadt egy székre. A diákok döbenettel vegyes rémülettel néztek össze.
-Elviszünk titeket egy városba-kezdte a katona.-És, hogy őszinte legyek. Onnan nem tértek vissza. De élhettek, feltéve, hogy nem lázadtok. Ha mégis, akkor meghaltok. Elég egyszerű. Bár tudom, hogy vannak köztetek olyanok, akik nem fognak nyugton maradni-tekintetével végignézett a gyerekeken. Mindenki lesütötte a szemét. Mindenki, kivéve Stephet. Ő kőkeményen állta a katona tekintetét. Miután a katona elkapta róla a szemeit, Steph Danire nézett, aki tátogva formázott neki szavakat. "Ne csinálj hülyeséget!" Ettől elvesztette a fejét. Felállt.
-Tényleg azt gondolják, hogy csakúgy magukkal megyünk és hagyjuk, hogy levadásszanak minket?-kérdezte dühösen.
-Stephani, nyugodj meg, kérlek!
-Kuss legyen, Dani! A francba is! Nem vagyok hülye! Nem veszem be ezt az "Élhettek, ha nem lázadtok" dumát. Semmi esélyt nem adnak. De miért? Egyáltalán kik maguk és mit akarnak tőlünk? Mit akarnak velünk? Ehhez semmi joguk! Egyáltalán, hogy képesek ezt tenni? Elrabolni 1300 embert a város szeme láttára? Nappal! Hol a rendőrség? Miért nem tesz senki semmit? Hát én nem adom meg magam harc nélkül!
Most a másik katona szólalt meg.
-Esélyed van kussba maradni és élni! De te tú makacs vagy ahhoz, hogy ezt tedd, igaz? Nem tehetsz róla. A véredben van.
-Hogy mi?-kérdezett vissza Steph. De a katona nem válaszolta meg a kérdését.
-Vannak dolgok amiket nem érthetsz-folytatta a katona, miközben közelebb lépett.-A vonaton találsz fegyvereket csak, hogy lásd milyen jószívűek vagyunk. Harc nélkül amúgy is unalmas lett volna. Háborút akarsz? Megkapod. Harcolj hát!
Előkapta a fegyverét és lőtt. Steph oldalra ugrott és lerántotta a földre Jayt, mielött eltalálhatta volna a golyó. Beca, a tanárnőjök és még páran felsikítottak. Dani Steph nevét kiáltotta. De senkinek sem esett baja. A katonák felnevettek.
-Jók a reflexeid, Lázadó-mondta az egyik, majd leterelték az osztályt. A folyosókon Steph látta, hogy a többi osztályt is leterelik. És ekkor figyelt fel arra is, hogy a katonák közt egész fiatalok is vannak. Velük egyidősek is.
Lent hatalmas tömeg várta őket. A diákok családtagjai. Steph meglátta az anyját és a húgát. Mindketten zokogtak. Ő is könnyezni kezdett, ezért inkább másfelé nézett. Egy katona gúnyosan vigyorgott rá.
-Mégse vagy olyan kemény, mint amilyennek mutatod magad, Lázadó?
Steph rá akart rontani, de Becca épp mellette állt és lefogta barátnőjét. Steph próbált szabadulni Rebecca szorításából, de Becca erősen tartotta és arráb ráncigálta. Steph visszaüvöltött a katonának.
-Ezt nem tehetik! Ezt még megbánják!
Ránézett a diákok szüleire.
-Miért nem tesz senki semmit?
Becának sikerült arráb vinnie Stephet. Steph feladta a küzdelmet és megálltak egy tejfölszőke kisfiú mellett. A fiú épp akkor vette észre a családját és már szaladt is feléjük.
-Anya! Apa!
Steph utána kapott.
-Várj!
De elkésett. Az egyik őr előre lépett és lelőtte a kisfiút. Több százan sikoltottak fel. Steph összeroskadt a fiú holtteste mellett. Felnézett. A fiú anyja sikítva és zokogva térdelt le. A férje sírva nézte a fia holttestét. Két katona lépett oda és félretaszították Stephet, majd a fiú vérét üvegcsékbe gyűjtötték. Becca talpra állította Stephet.
-Jól vagy?-kérdezte, de Steph nem figyelt rá. A gyilkos katona felé fordúlt.
-Mégis mit képzel?
A katona odasétált a lányhoz.
-Azt hiszed, különleges vagy. Nem vagy az!-Torkon ragadta Stephet és felemelte a földről.
-Steph!-kiáltott fel Beca.
-Azt hiszed, hogy legyőzheted a rendszert ami folytogat!-folytatta a katona.-Nem tudod. Nem vagy elég erős! És soha nem is leszel!
Steph fuldoklott, nem kapott levegőt. Kétségbeesett kiáltásokat hallott. Homályosan látta, hogy Christopher Jhonson, egy közös barátjuk Beccával, követeli a katonát, hogy engedje el Stephet. És látott egy alakot, ahogy közelebb lép és teljes erejéből behúz a katonának. Steph torkán enyhűlt a szorítás és zuhanni kezdett. Fájdalmasan vágódott a földhöz. Oldalra fordította a fejét, a katona ott feküdt mellette. Megmentője épp a katona fülébe suttogott valamit, de elég hangos volt ahhoz, hogy Steph is hallja. "Ha még egyszer hozzá érsz, nem úszod meg ennyivel!" Az alak hozzávágta a földhöz a katona fejét, majd eltűnt. Steph becsukta a szemét és mikor újra kinyitotta Chris és Becca álltak fölötte. Ismét ránézett a katonára. Úgy vélte, eltörhetett az orra, mert nagyon vérzett. Társai jöttek oda, hogy felsegítsék. Steph társai is jöttek, hogy gratuláljanak Chrisnek. Steph értetlenül nézett. "De hiszen nem is ő volt. Vagy igen?" Nem látta elég tisztán az alakot ahhoz, hogy felismerje. Chris a kezét nyújtotta Stephnek, hogy felsegítse. De Steph nem fogadta el, inkább egyedül tápaszkodott fel.
-Jól vagy?-kérdezte tőle Becca. Steph bólintott, Becca pedig Chrishez fordúlt.
-Ez szuper volt, Chris!
Chris döbbenten nézett fel rá.
-Kösz, srácok. De nem én voltam.
-De akkor ki?-kérdezte Jay. Steph nem értette, hogy, hogy nem látták, hogy ki volt.
-Nem tudom-válaszolt valaki Jay kérdésére.
Steph nem figyelt rájuk. A csoport megindúlt egy titokzatos vonat felé. A katonák nem látták, hogy ki mit csinált. Csak elvitték a társuk és többet nem foglalkoztak az esettel. Stephani körülnézett és meglátta Danit, aki épp az öklét törölgette a polójába. Steph közelebb furakodott, innen már látta, hogy a fiú keze véres. A borzalmas helyzet ellenére majdnem elnevette magát. Mellé lépett.
-Jól vagy?-kérdezte a fiú öklére mutatva. Dani összerezzent, mint akit álomból ébresztettek.
-Nem az én vérem-válaszolt, miközben a háta mögé rejtette a kezeit.-És te? Te jól vagy? Láttam mi történt.
Stephani felhorkant.
-Láttad, mi? Hülyének nézel?-Elmosolyodott. De egy csepp vidámság se volt ebben a mosolyban.-Köszönöm, Dani.
A fiú elpirúlt. Steph fejében megszólalt egy hang. Nem a veszélyre figyelmeztető, ez egy sokkal lágyabb hang volt. "Lépj közelebb!" Nem tette, tartotta a távolságot, miközben feszülten sétáltak a vonat felé.
"Lépj közelebb!" Most a veszélyt jelző hangot hallotta. Mozgolódást hallott maga mögül, így engedelmeskedett. De miközben közelebb lépett megbotlott és zuhanni kezdett. "Ez fájni fog." De nem fájt. Valaki elkapta. Két kar ölelte át és arrább húzta. Steph fegyver ropogást hallott és újabb sikolyokat. Fölnézett és Dani nézett vissza rá. A fiú segített neki felállni. Amint visszanyerte az egyensúlyát, hátranézett. Mellettük egy halott kislány hevert és mikor Steph jobban megnézte, ismerős lett neki. Emlékek rohanták meg. A katona, amint a lány nyakát cirógatta. Saját maga, amint közéjük vetődik és maga mögé löki a lányt. Hallotta a lány hangját: Köszönöm. Felsikított. És amikor a katonák elkezdték begyűjteni a lány vérét. Nem bírta tovább. Elfordúlt és hagyta, hogy Dani átkarolja. Arcát a fiú vállába fúrta.
-Ő volt a lány reggelről-mondta elfolytott hangon. Azt hitte, hogy megmentette és most rá kellett jönnie, hogy nem tudta megmenteni.
-Tudom-felelte Dani.
-Miért viszik el a vérét?
Dani megrázta a fejét.
-Nem tudom.
Steph felnézett rá.
-Elmentek már?
Dani bólintott, de amikor a lány megakart fórdúlni, megállította. Steph nem bánta, biztos volt benne, hogy a testet nem vitték el. Danivel megkeresték az osztályukat. Steph még egyszer utoljára végignézett a tömegen. A családját is látta, búcsút intett nekik és továbbment. "Több száz ember látja, hogy mi történik. A város közepén vagyunk. Miért nem tesz senki semmit? Hol van a rendőrség? Miért hagyják ezt?"
Fönt a vonaton az egész osztályt egy helyre ültették, egyedül a tanárnőjüket kisértek el. Amikor Steph belépett a szoba nagyságú kabinba, azonnal fázni kezdett. Körbenézett ablak után kutatva. Talált is, csak hogy az összes el volt sötétítve. És volt egy olyan érzése, hogy nem akarja megtudni, hogy ki lehet-e őket nyitni. Mindenki leült, de azonnal felpattantak, amikor Anna észrevett egy szekrényt tele fegyverekkel. Pisztolyokkal, töltényekkel, íjakkal, nyilakkal, késekkel és tőrökkel. Odamentek és kivettek belőle, mindent, még a gyengén felszerelt elsősegélydobozt is. Leültek, ekkor azonban egy fiú lépett be és Steph döbbenten vette tudomásúl, hogy ismeri.
-Te?-kérdezte.-Kevin, igaz?
Kevin bólintott.
-Most már időszerű megtudnom a te neved is, igaz?
-Steph. Steph vagyok.
Kevin leült Chris és Becca gyanakvó tekinte közepette. Steph gyorsan elsorólta a neveket. Ekkor belépett egy katona. Dani felpattant és ráfogta az újonnan szerzett pisztolyát.
-Mi a fenét csinálsz, Dani?-kérdezte.
-Mi van Steph, te nem akarod szétlőni az agyát ennek a seggfejnek?-kérdezett vissza Dani, de a tekintetét nem vette le a férfiról. Steph döbbenten nézett, de a katona csak felnevetett.
-Nem fogsz lelőni.
-Ezt meg miből gondolja?
-Elöszőr is: Fogalmad sincs, hogy hogy kell használni.
-Ebben nem lehet biztos.
-Látszik a tekinteteden, fiú. Másodszor: Ha lelősz, beindúl a riasztó és mindenki meghal ezen a vonaton. Minden ártalan. Ezt nem akarod, ugye?
Dani dühösen lehuppant a székébe és letette maga mellé a fegyverét.
-Nagyszerű-mosolyodott el a katona.-Megkaptátok a fegyvereket. Látjátok, milyen jószívűek vagyunk?
-És mit vár, cessze meg? Köszönjük meg?-kérdezett vissza Dani dühösen.
-Vigyázz magadra!-figyelmeztette a katona.-Hol is tartottam? Ja, megvan! Nem ajánlom, hogy a vonaton használjátok őket.
Jelentőség teljesen nézett Danire.
-Mindenhol biztonsági berendezés van-folytatta.-Az ablakok törhetetlenek és áramosak. Azt sem ajánlom. Ha megérkeztünk, kaptok három percet menekülni. Aki kifut az időből, az halott. Ilyen egyszerű. A legjobb esélyetek, ha átálltok.
Ezzel kiment.
Ken Louder és kis csapata felállt. Kis csapat alatt három fiút és kés lányt kell érteni.
-Csináljatok, amit akartok! De mi élni akarunk. Gyertek velünk! Életben maradhatunk és elég bátrak vagyunk katonának.-Ken nem várt jelentkezőkre, azonnal elindúlt. De Becca felállt és utánuk kiáltott.
-Nevezd aminek akarod, Ken! De ez nem más, mint gyávaság!
-Fogalmad sincs róla, hogy mit miért teszek!-válaszólt vissza a fiú dühösen.
-Ó, dehogy nincs! Gyávaságból! Mert csak egy kibaszottul undorító gyáva féreg vagy!
Ken közelebb lépett és lepofozta Beccát, amitől a lány a földre roskadt. Erre már Steph is felugrott. Ököllel vágott bele Ken arcába. A fiú orrából vér kezdett spriccelni.
-Takarodj innen, Ken! Most!-kiáltott rá.
Ken dühösen kisietett a társaival eggyütt. Steph felsegítette Beccát és leültek. A vonat pedig elindúlt.

Ken belépett a töbiekkel együtt a Nagyfőnök termébe. Maga a góré egy trónon ült. "Egoista barom!", gondolta a fiú.
-Ken Louder!Kiket hoztál magaddal?-kérdezte a Nagyfőnök.
-Azt mondta, életben hagyja azokat akiket magammal hozok.
A főnök ősz hajú, volt mégsem volt több negyvenötnél.
-Valóban?-kérdezte. Megrázta a fejét és legyintett a kezével, mire előlépett öt katona és lelőtték Ken barátait. Másik öt katona rögtön oda is ugrott, hogy összegyűjtsék a vérüket. "Te rohadék! Megígérted." Ken egy pillanatra megingott, de aztán visszanyerte a lélekjelenlétét. A Nagyfőnök pedig folytatta.
-Visszatérve rád. Szükségünk van két lázadóra. Az egyik Chloe Hernald. A másik Stephani Roseln.
A második név hallatán Ken megrázkódott. Steph az osztálytársa volt. "Szerencsétlen édesanyja! Nem elég, hogy a lányát elrabolták. Arról nem is tud, hogy Steph harcolni akar. Bár valószínűleg sejti. De arról, biztosan nem tud, hogy még vadásznak is rá. Hogy kifejezetten rá vadásznak."
-Téged Miss. Roselnra állítalak. Tudom, hogy ismered és úgy gondolom, hogy talán ki tudod számítni a lépéseit. Öld meg!
"Te rohadék! Nem akarok gyilkos lenni! Nem tudnám megölni! Beccát sem akartam megütni, csak feldűhített. Feldűhített, hogy igaza van. Gyávaságból teszem, amit teszek. De erre nem vagyok képes. Nem vagyok gyilkos!" Bólintott, majd távozott. Berohant a szobájába, becsapta az ajtót, a földre roskadt és síva fakadt. Siratta elvesztett barátait, siratta azt amit tennie kell,siratta azt aki lett belőle. "Istenem, kérlek, ne hagyd, hogy megöljem! Ne hagyd, hogy bárkit is megöljek! Küldj a pokolra, nem bánom! Csak ne hagyd, hogy gyilkos legyek! Kérlek! Kérlek!" Aztán eszébe jutott valami. "Nem fog menni. Nem tudom megölni. Túl erős és körül veszi az osztályunk. Közülük is kiemelve Beccát és Danit. Nem hagyják, hogy megöljem!"

A vonat megállt. A gyerekek lerohantak. Stephék is bemenekültek az erdőbe. Csak akkor álltak meg, amikor már elég messze voltak. Steph külön vált a többiektől, de Becca utána ment.
-Mit csinálsz?
-Van egy tervem, de egyedül kell véghez vinnem.
Nem várta meg, hogy Becca válaszóljon, otthagyta a lányt. Valójában nem volt semmilyen terve. Csak azt tudta, hogy meg akarja ölni a katonák vezérét és, hogy a többieket nem akarja ennél nagyobb bajba sodorni. Becca tehetetlenül nézett utána Nem tudta, hogy mit csináljon. Daniel lépett mellé.
-Utána megyek. Nem hagyom, hogy baja essen. Ígérem.
Dani is elindúlt, maga mögött hagyva Beccát. A lány döbbenten állt, nem jutott szóhoz. Egy ideig Stephék után nézett. De aztán elindúlt Chrisék után.
Dani óvatosan lopózott Stephani után. Tudta, hogy ha a lány rájön, hogy követi, akkor elevenen megnyúzza. Egy idő után, elértek egy romos városhoz, ahol rémült felnőttek vegyültek még rémültebb gyerekekkel. Dani felismerte az arcokat az iskolájukból. Steph óvatosan osont végig közöttük. Végig ment a házak között, amíg újra az erőben nem járt. A fiú kitartóan lépdelt utána. Szétnézett és látta, hogy az erdő teljesen körülveszi a várost. Nem messze volt egy folyó, Steph lehajolt és megmosta az arcát, aztán kőről-kőre szökkelt át rajta. Egyszer megcsúszott és majdnem a vízbe esett, de hamar visszanyerte az egyensúlyát. Átért és továbbment a fák között. Dani várt egy kicsit, aztán követte. Hamarosan rábukkantak egy tisztásra, közepén egy gyönyörű faházzal. Dani azt hitte, hogy a lány odamegy. De Steph elment mellette, ismét bevetette magát a fák sűrűjébe. Daninek hirtelen eszébe jutott, hogy a ház túlságosan feltűnő helyen van. "Akár csapda ia lehet!" Továbbment a lány után. Véletlen rálépett egy faágra, ami hatalmas reccsenéssel tört ketté. Steph hátrafordúlt és fegyvert rántott. Daniel még épp időben ugrott be egy fa mögé. A lány várt egy darabig, aztán továbbindúlt. Nemsokkal később láttak egy romos házat. Steph megállt eötte. Felsóhajtott, majd bement. Dani odaosont az egyik ablakhoz és belesett. A lány lekucorodott egy sarokba és zokogni kezdett. Daniel szíve összeszorúlt. De most nem tehetett semmit. Nem mehetett oda. "Ezek a rohadékok! Mit tettek velünk?"