Lázadók Szövetsége

8 fejezet

Chris kapart egy gödröt, belefektette Sarah testét, majd elfedte földdel. Fiona szótlanul állt és nézte a munkálatokat. Mikor Chris már majdnem befejezte, és már csak Sarah feje látszott ki,
mellé lépett, lehajolt és megsimította barátnője arcát.
-Viszlát, Sarah!
Visszalépett. Steph egy fadarabra ákarcolta a lány nevét:Sarah Benett. Letette a holttest mellé, majd Fiona mellé lépett és belekarolt.Csípős szél fújt, Fiona mégis úgy tippelte, hogy dél körül
lehet. A Nap ragyogóan sütött, de ő nem tudott azonosulni a fénnyel, ccsak a fák sötét, borús árnyékával. Halkan szipogott. Chris befejezte a temetést, utána pedig megállt és a lányokra
meredt. Úgy érezte mondania kéne valamit, de nem tudta mit. De szükségtelen is lett volna megszólalnia. A két lány a földet bámúlta, ahol barátnőjük feküdt. Mindkettő el volt merülve a
gondolataiba. Stephnek egyetlen kép járt újra és újra a fejében. Ahogy Sarah felállt és a szemébe nézett. "Mentsd meg az öcsémet!"-kérte. A mondat bennragadt a fejében. Folyamatosan ezt
hallotta. "Mentsd meg az öcsémet! Mentsd meg az öcsémet! Mentsd meg!" Nem volt Isten hívő, most mégis úgy érezte lenne hozzá egy két szava. "Szóval jogod van elvenni tőlünk? Elvenni
az öccsétől? A katonáknak tényleg joguk van lemészárólni minket? Én már azt sem értem, hogy hogy van joguk egyáltalán lélegezni. De se baj, ezt a játékot is többen játszák!" A három
gyerek körbeállta a sírt, végignéztek egymáson, aztán egyszerre pillantottak fel az ég felé. Fiona mélyen beszívta a levegőt, majd megindult visszafelé. A másik kettő pedig követte. Chrisnek
nem jelentett gondot a járás, bár még megvoltak a Kevintől szerzett sebei. Stephani viszont lassan haladt. Bicegett és gyakran kellett belekapaszkodnia a fákba, hogy el ne essen. Szédült és
fájt a feje. A világ forgott körülötte, a fák összemosódtak és az erdő egyetlen zöld pacává folyt össze. A sötétség rángatta maga felé. Míg végül Stephani megbotlott, elesett és a sötétség
utólérte.
  Fiona lassan haladt, Chris ment elötte, Steph pedig pár lépéssel lemaradva mögötte bandukolt. Fiona éles puffanást hallott a háta mögül. Rettegve pördült meg. Stephani a földön feküdt,
szemei lehunyva voltak.
-Te jó ég! Stephani!
Levetette magát a lány mellé. Vért keresett, de nem talált. "Akkor csak elájúlt." Egy kicsit megkönnyebűlt, de attól még továbbra is aggódott Stephaniért, hiszen még csak ma ébredt fel.
-Chris!-üvöltött előre Fiona.
Chris nem vette észre, hogy Stephani összeesett, csak Fiona kiáltására fordult hátra.
-Elájult-közölte Fiona.
-A francba!-Chris odasietett melléjük, felkapta Stephanit, és gyors léptekkel megindult a táboruk felé.
Fiona szinte rohant mögöttük, remegve kapkodta a levegőt. Az izmai megfeszűltek, mindenhonnan fenyegetést várt. Miközben ment, ide-oda kapkodta a fejét baljós árnyékok után kutatva.
Várta, hogy mikor ugrik rájuk valaki az egyik fáról. De senki nem támadta meg őket. Épségben visszajutottak a táborba. Amikor már közel jártak, Fiona előre rohant és végig ment az összes
szobán.
-Crista! Crista!
Crista a védőnő segítségét kérte, így ő tudta a legtöbbet a segélynyújtásról. Chris bevitte Stephet az ablakos szobába, és lefektette a földre. Crista és Fiona egyszerre rontottak be. A többiek
az ajtóban várakoztak. Kivéve Becát és Danit. Ők átfurakodta a tömegen, majd szószerint beestek a szobába.
-Nyugodjatok meg!-mordult rájuk Crista.-Semmivel sem súlyosabb ez, mint a legutóbbi ájulása. Sőt. Ez csak azért van, mert túl korán kelt fel. És az sem segít, hogy min mentünk ma is
keresztül. De rendben lesz!
Az osztály többi tagjára nézett.
-Szedtem gyümölcsöt, ott van a konyhában. Nyomás enni!
Az osztály sugdolózva, de megindult. Kivéve Patrickot, aki beüvöltött Cristának.
-Nem vagy az anyánk!
Crista felsóhajtott.
-Ó, köszönöm, Istenem! Már csak az hiányozna!
Patrick még egy dühös pillantás vetett felé, mire Crista rámosolygott erőltetett, boldogság mentes mosolyával. Patrick megindult a konyha felé, Fiona pedig vele ment. Így már csak négyen
maradtak Stephel. Crista szigorúan nézett azokra, akik maradtak.
-Ti is! Nyomás!
Beca megadóan felemelte a kezét, és kisétált, vissza-visszapillantva Stephanira. Dani ésChris azonban nem mozdult.
-Biztos, hogy rendbe jön?-kérdezte Dani.
Crista rá akart mosolyogni, de nem volt ereje. Képtelen volt őszintén elmosolyodni. Sírni akart és csak azért tudta visszafojtani a könnyeit, mert már meggyászólta Saraht, miközben
gyümölcsöket szedett. De ettől még képtelen volt mosolyogni.
-Igen-felelte inkább határozottan.
Dani bolintott, majd kiment. Chris viszont bent maradt.
Crista és Chris csöndben ültek Steph mellett. Óráknak tűnő percek múlva Fiona jelent meg az ajtóban egy tál gyümölccsel, amit Cristának nyújtott. A lány mosolyogva vette át tőle. Fiona
leült közéjük, és ő is hallgatásba burkolózott. Crista bekapott pá darab gyümölcsöt, majd a tálat tovább nyújtotta Chrisnek. A fiú megrázta a fejét.
-Nem vagyok éhes.
-Enned kell!-szólt rá Fiona.
Chris belenézett Fiona szemébe, tekintetében düh villámlott. Átvette a tálat Cristától, befalt két szem gyümölcsöt, majd tovább adta Fionának, a szemkontaktust végig tartva.
-Én már ettem-szólt a lány hidegen.
Crista idegesen felpattant, kikapta a tálat Chris kezéből, majd kirohant a folyosóra. Chris keményen nézett Fiona szemeibe.
-Menj el, kérlek!
-Stephel akarok maradni!
-Mióta érdekel egyáltalán mások állapota?-csattant fel a fiú.
Fiona próbálta magát keménynek muratni. Próbálta elrejteni romnokban heverő világát. Átrohant rajta a félelem egy keserű hulláma. Félt Christől. De ez csak egy pillanatig tartott. A
félelem helyét átvette a düh. Haragudott a fiúra. Megértette, hogy aggódik Stephért, de ő meg most vesztette el a legjobb, történetesen egyetlen, barátnőjét. És nem csupán elvesztette.
Meghalt. Ennek ellenére a fiú úgy bánt vele, mintha ő lenne az ellenség. Nem sok hiányzott neki, hogy ráordítson a fiúra, és rajta töltse ki minden dühét, pont úgy, ahogy azt most ő is teszi.
De visszafogta magát. "Miért csinálja ezt velem?"
-És téged mióta nem érdekelnek mások érzései?-vágott vissza, unalmat erőltetve a hangjára.
-Engem igenis redekelnek mások érzései.
-Hát nekem nem úgy tűnik-válaszolt szemtelenül, miközben a körmét vizsgáltatta.-Egy tapintatlan tuskó vagy!
Kereszte fonta a kezét a mellkasán és megtartva szemtelen, gúnyos hangját folytatta.
-Akarod, hogy őszinte legyek, drágám? Sohasem kedveltelek. És sohasem bíztam benned.-Felnevetett erőltetett hangján és közelebb hajolt a fiúhoz, és megrázta a fejét.-És most sem
kedvellek. És most sem bízom benned.
Felállt, odasétált a fiúhoz, lehajolt, és belemarkolva a hajába gyengéden hátrarántotta a fejét, így a fiú felnézett rá.
-Mert én látom benned a sötétséget.
Elengedte a fiút és kiviharzott a szobából. A folyosón nem volt senki. Ököllel belevágott a falba, majd elviharzott.
Chris képtelen volt megszólalni. Csak ült egy helybe egészen addig, amíg Beca meg nem jelent az ajtóban. Akkor felállt és egy szó nélkül kisietett.
Beca felsóhajtott és lefeküdt Steph mellé.
-Tudod, Steph-ásított egyet.-Ez mégsem olyan erős szövetség, mint eleinte reméltem. Azt hiszem...
Lecsukódott a szeme, félrebicsaklott a feje és elaludt.
  Steph hirtelen riadt fel. Izzodt körülötte a levegő. Romlott volt. Tele volt visszafojtott kiáltásokkal, kimondatlan dühvel és félelemmel. Steph érezte, hogy nincs egyedül a szobában.
Lepillantott maga mellé, ahol Beca aludt. Arca nyugodt volt és békességet árasztott magából. Steph már majdnem biztonságban érezte magát mellette, de akkor Beca kinyitotta a szemét.
Sugárzott, készen állt az elötte álló napra. A tekinte vakítóan ragyogott. De aztán körülnézett és arcára kiült a szomorúság. Tekintete elhalt, arcáról leolvadt a mosoly és fal fehérré vált.
Steph ismerte ezt az érzést. Amikor reggel felébredsz és biztonságban érzed magad, mert elhiszed, hogy csak rosszat álmodtál. Aztán körbenézel és látod, hogy tévedtél, mert még mindig
ugyanabban a rémálomban vagy, amit csak úgy hívnak Valóság. És ettől a rémálomból lehetetlen elmenekülni.
Beca ránézett és elmosolyodott, ekkorra már elrejtette a szomoróságát egy hét lakattal lezárt ajtó mögé. Steph ezt az ajtót is ismerte.
-Hé-köszöntötte a lány.
Steph visszamosolygott.
-Hé.
Másnap reggel a lányok közül Steph kelt fel legkorábban. Felkeltette Becát, és együtt kiosontak a szobából. A fiúknál azonban ébren találták Petet és Jayt.
-Hová, hová?-kérdezte Pete.
-Vadászni-felelte Beca.
Jay felpattant és felrángatta Petet is.
-Mi is megyünk.
Kora reggel volt, de már világos. Befutottak az erdőbe és versenyezni kezdtek. Nevetve szaladtak, amíg ki nem fulladtak. Jay észrevett valamit a fák árnyékában.
-Nézzétek!
Közelebb léptek. Pete teljesen ledöbbent.
-Azannya..Ez meg mi a franc?
Egy álló, koromfekete henger volt elöttük. Nem volt sokkal magasabb a gyerekeknél és tele volt lyukakkal. Jay megindult felé. Becának és Stephnek eszébe jutott a ház, amiről kiderült,
hogy csapda. Egyszerre kiáltottak fel.
-Jay, ne nyúlj hozzá!
Elkéstek. A fiú lassan megérintette a sötét tárgyat, amiből hirtelen füst kezdett szivárogni. Beca magában szitkozódott. "Már megint az a rohadt füst!" Jay összeesett, mire Pete odarohant
hozzá és arráb vonszolta. Közben odakiáltott a lányoknak.
-Ne lélegezzetek!
Steph még utoljára dühösen felkiáltott.
-Azt meg mégis, hogy a francba csináljam?!
Alig bírta befejezni a mondatot, mert Beca az egyik kezével befogta az orrát, míg a másikkal a sajátját tartotta zárva. Beca elengedte Stephet és a lány visszatartotta a levegőt. Pete felkapta
Jayt és mindhárman rohanni kezdtek. Hamarosan eléggé lehagyták a füstöt ahhoz, hogy pihenhessenek. Steph körülnézett, de sehol sem látta Becát.
Remegve pillantott vissza a füst felé. Gázálarcos katonákat látott. Ketten tartották eszméletlen barátnőjét.
-Beca!-ordított torkaszakadtából, de senki nem hallotta meg.
Megindult visszafelé, de Pete elélépett.
-Steph, mennünk kell! Most!
Steph elöszőr majdnem fellökte Petet, de aztán belátta, hogy a fiúnak igaza van. Most képtelen megmenteni Becát. Nehéz szívvel futott tovább. Hamarosan elérték a tábort. Steph Cristáért
üvöltött, mire mindenki kijött. Pete lefektette az eszméletét vesztett Jayt , és hagyta, hogy Crista megvizsgálja. A többiek aggódva figyelték az eseményeket és Beca felől érdeklődtek. Pete
akadozva mesélte el a történteket, miközben Steph szótlanul bámúlta a földet. Egy idő után Crista szomoróan nézett fel és megrázta a fejét.
-Sajnálom, de....
Felállt és zokogva berohant. Pete összerogyodt Jay élettelen teste mellett. Steph pedig visszanyelte a könnyeit.
-A rohadt életbe!-szólalt fel valaki elhaló hangon. 
Dani letérdelt Pete mellé és átkarolta barátját. 
  Miuán eltemették Jayt Pete berohant a fiúk hálójába, Steph pedig utána szaladt.
-Pete! 
A fiú megfogott egy követ és letérdelt a fal mellé. Húsz pálcika embert rajzolt az alájára.
-Te meg mit csinálsz?-kiváncsiskodott Steph.
Pete a falra bökött.
-Voltunk huszan. Aztán jött Kevin.
Rajzolt még egy embert.
-Aztán Kenék átálltak.
Bekarikázott hat embert.
-Ken, mint tudjuk halott.
Áthúzott egyett a bekarikázottak közül.
-A többiekről semmit nem tudunk.
A maradék bekarikázott fölé kérdőjeleket tett.
-Kevinről kiderült, hogy katona.
Mégegyet bekarikázott.
-Aztán meghalt.
Áthúzta.
-Aztán Sarah.
Mégegyet áthúzott.
-Aztán Jay.
Mégegyet.
-És Beca.
Nyúlt, hogy mégegyet áthúzzon, de Steph megragadta a karját.
-Őt nem hagyom meghalni!
Pete eltólta magától a lány kezét és kérdőjelet rajzolt Beca fölé. Felállt és elhátrált a faltól. Steph követte. A fiú a fal aljára mutatott.
-Nézd! Ott vagyunk mi. A többi pedig, mind katona. Nehéz lesz hazajutnunk. Talán már lehetetlen is.
Egy ideig mindketten a falat bámúlták, majd Steph megtörte a csendet, miközben szomorúan elmosolyodott.
-Nagyobb kihívás, nagyobb dicsőség.
Pete egy idejig csak nézte a lányt. Majd dühösen a fal felé fordult.
-A rohadt életbe!-vágta hozzá a követ, mire az ketté tört.
Ezután kiviharzott a szobából. Steph bánatosan nézett utána.