Miss Right

02. fejezet - Egy beteg ember

Sziasztok! :3

Na, megérkezett a második fejezet is, remélem, hogy örültök. Elég pozitív visszajelzéseket kaptam, habár nem számítottam arra, hogy ennyire elnyeri pár emberke tetszését. Tudjátok, BTS fanfiction tucat van. Mindegy is, Jó Olvasást!

Egyszerűen képtelen voltam túltenni magam azon, hogy leszálljak JungKookról. Nem, nem voltam rá képes, de továbbra sem akartam világgá kürtölni, mint ahogyan én azt mondtam neki a szertárban. Igenis utána fogok járni, hiszen akaratomon kívül is belekeveredtem egy kicsit az ő családi ügyeibe, akár tetszik neki, akár nem. De nem érdemeltem meg azt a beszédstílust, amit ott produkált. Fenyeget? Csak nyugodtan, nem fog érdekelni, mert elköteleztem magam, hogy igenis kiderítem, mert azt a szegény kisfiút nem ok nélkül bántották, ráadásul JungKookkal sincs minden rendben, főleg mostanában. De ahhoz, hogy elmondja, mi a problémája, a bizalmába kell férkőznöm, ami nem lesz túl egyszerű. Gyűlöl engem, ahogyan én is őt.

Az iskolának vége lett szokásosan kettőkor, szóval minden kisdiák elindult a maga kis túrájára. Én SoHyunnal tartottam a kosárlabda pályára, ahol azt a kevés szabadidőnket eltöltöttük valami cukorka vagy üdítő kíséretében. Legalább lesz egy kis műsor is hozzá, hiszen a fiúk kosármeccset terveztek, aminek nem hinném, hogy egyhamar vége. SoHyunnal bementünk a pályával szembeni kisboltba és vettünk egy kis harapnivalót. Hiányzott egy kis kikapcsolódás, az elmúlt időszakban rengeteg dolgozaton lettem túl. Jó, hogy nem kell tanulnom. Leültünk az egyetlen kis padra és majszolni kezdtünk, míg a fiúk bemelegítettek, addigra a többi lány is megérkezett és csatlakozott hozzánk. Néhány srác odajött hozzánk beszélgetni, illetve udvarolgatni, mégsem jött be egyik sem. Nekem volt más kiszemeltem, csak észre sem vett. Egy igazi, csöpögős tinidráma közepén éreztem magam, JungKook pedig csak fokozta a kalandot. Ő is ott volt. A lányok már szinte a nyálukat csorgatták, amint egy atlétára vetkőzött, de engem ismét csak az iránta érzett undorom és utálatom vett birtokába. És a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy folyton bámult, mint az osztályban. De mégsem úgy, mint ahogyan én bámultam azt, aki tetszett nekem, habár örültem is neki, hiszen szemeiben láttam az irántam táplált pokoli érzéseit.

- Cassie! - legyezett előttem kezeivel SoHyun. Már megint elbambultam. Mi van velem mostanában? Lomhán felé fordítottam fejemet és próbáltam úgy tenni, mintha érdekelne is, amit mond. Bólintottam egyet fejemmel, szinte azt mondva gesztusommal, hogy "Na, mondjad!". - Nem zavar, hogy JungKook állandóan rajtad legelteti a szemét?

- SoHyun, ezt úgy mondod, mintha nem tudnád, hogy utáljuk egymást - kortyoltam bele egyet kólámba. Ez a lány már kislány korom óta a legjobb barátnőm, neki kellene a legjobban tudnia, hogy mi van köztem és a tapló osztálytársam között. Mióta beleléptünk a kamaszkorba, SoHyun minden fiúra azt hitte, hogy udvarol nekem egy fránya integetés után. Ha népszerű ez ember, természetes ha felismerik és barátkozni akarnak vele. - Biztos megint csak keresi, hogy mivel köthetne belém.

- Szerintem meg inkább úgy, mint aki menten fel akarna falni. Biztos utál ő téged? - vont kérdőre SoHyun. Még hogy felfalni? Ugyan, ez viccesen hangzik. Utál, utálom, nem értem, miért kell ezt túl bonyolítani. Úgy kezeli, mintha titokban együtt lennék azzal a tuskóval. Pont ő ne rühellne engem? Már a semmin is képesek vagyunk összeveszni. Persze, majd biztosan tetszek neki. Hah, őrültség. - Mármint, csak nézz most rá! Méreget. JungKook senkit sem szokott így méregetni.

- Unnie, fejezd be! - szóltam a lányra kicsit erélyesebben. Komolyan, kezdte felhúzni az agyam. Az pedig nálam már nem jelent jót. Sosem álltam agresszív lány hírében, habár SoHyun néha megtapasztalhatta azt a kis mértékű agresszivitást, ami bennem lakozik. Nem tehettem róla, de tény, hogy hamarabb nekiugrottam egy fiúnak, mint más. Ezért is tartották ironikusnak a szüleim azt, hogy pszichológusnak készülök. - Itt jön SungJae. Tudod, milyen féltékeny.