Nagyon kemény a föld. Erre volt egy éjszakám rájönni. Mikor már nem bírtam tovább, inkább felkeltem. Úgy tűnik még nagyon korán van. A napfény sem sütött be az ici-pici ablakon.
Ekkor nyílt az ajtó. A fal mentén közelebb lopóztam, de csak sötétséget láttam. Semmi árulkodó nyomot. De a szokásos étel- és italadag megérkezett, viszont a napi segítséget hiába kerestem. Ma nem kapok?
Recsegés-ropogás hallatszott, majd megszólalt egy hangosbemondó, amiről azt se tudtam, hogy van. - A mai nyom nem tárgy - szólalt meg egy eltorzított, de határozottan férfi hang - Most valószínűleg azon töröd a fejed, hogy én raboltalak-e el. A válasz igen. És ha ki akarsz innen jutni siess. Az idő fogy. Nem a türelmemről vagyok híres és kezdelek megunni. Ja, és nézz ki az ablakon.
Úgy tettem, ahogy a titokzatos hang mondta és kikukucskáltam a rácsok között. Egy költöztető teherautót láttam. Valamikor a szomszédom lehetett? Vagy ez azt akarja jelenteni, hogy később költözött a városba?
A dolgok egyre bonyolultabbak és az idő is egyre fogy.
YOU ARE READING
Hopeless
Horror"Napok óta bezárva tartanak, mint valami állatot. Kiutat hiába keresek, nincsen. Rajtam már a csoda sem segít. Minden reményem oda. "
