Az idő vészesen fogy. Alig maradt pár órám. Már a papírt is behozták pár perce egy toll kíséretében.
Végül egy óra leteltével felemelem az íróeszközt és lefirkantom a válaszomat. Remélem ő az és ígéretét tartva véget vet ennek a rémálomnak.
Léptek zaját hallom. Közeledik. Visszarakom a lapod oda, ahol találtam és várok. Hogy mire? A halálra. A megváltásra. Nekem már mindegy, csak legyen ennek vége. Nagyjából egy hét telt el, de egyedül egy ilyen kicsi cellában ülve a leszakadt ágy mellett igenis soknak tűnt. Ezzel még a hasam is egyetértett egy korgással. De ez már nem számít. A mai nap után lehet már soha többet nem leszek éhes...
Nyílik az ajtó. A szívem már egy gyorsvonat sebességével száguld, gyomrom liftezik, a tenyerem izzad.
Csak legyen már vége!
YOU ARE READING
Hopeless
Horror"Napok óta bezárva tartanak, mint valami állatot. Kiutat hiába keresek, nincsen. Rajtam már a csoda sem segít. Minden reményem oda. "
