Megláttam Samit. Mindjárt vigyorogni kezdtem. Olyan cuki volt a mosolya, mint mindig. De ki volt az a másik lány? Nem láttam az arcát. Sami felé fordult. Elindultam feléjük, megáltam a barna, hosszú hajú lány mögött.
-Sziasztok!-köszöntem életvidám hangon.
-Szia!-ugrott a nyakamba Sami. Megpörgettem, és mire lettetem, a másik csaj is megfordult.
Elbűvölő. Keresem a szavakat, de erre nincsennek. Azok a szemek, az a mosoly. Ott áltam mint egy szerencsétlen, és farkasszemet néztünk mind a ketten megbabonázva.
De a lány észrevette hogy totál tehetetlen vagyok, és lefagytam, ő kapcsolt, és köszönt.
-Szia.- kirázott a hideg a hangjától.
-Szia-köszönök vissza. Bezzeg én a mély hangommal csak lelombozom. De úgy láttam bejön neki.
Leültem a gödeszkámra eléjük és mosolyogtam, mint a vadalma.
Sami ide oda kapkodta a szemét közöttünk.
-Na, beszéljetek már egymáshoz bakker!- kiabál ránk Sami.
-Oké Sami. Ne egyél meg.-kacsintok rá.-Na és, te, te pontosan ki is vagy?-dadogok.
-Susana.-bambul rám. Megrázza a fejét, és kérdez.-Te?
-Lucas.-mosolygok rá.-honnan jöttetek?
-Portlandból.-válaszol.- És te? Nem idevalósinak nézel ki.
-Spanyol családból származom, de itt születtem. Hány éves vagy?- az alap kérdések mindig beválnak.
-18 leszek. Te pedig 19.-nevet rám.
-Honan tudtad?-csodálkozom.
-Vannak árulkodó jelek.-kacsint rám. Bejövős a csaj, tetszik.
Míg mi így beszélgettünk, addig Sami kétszer be, és vissza jött hozzánk. Mi meg oda se figyeltünk rá. Szegény csajszi. Pedig nem úgy nézett ki, mind aki meg lenne sértődve. De ezt Suzi is észrevette.
-Sam te hol jársz?-kérdezi a barátnőjétől.
-Ó ne is foglalkozzatok velem.-titogzatoskodik.- Mivel ilyen jóba lettetek, hoztam egy kis kaját, piknikezzünk!-üt fel a levegőbe.
-Sami! Már lassan 8 óra.-nézek rá hülyén.
-Elmehetnénk sátorozni.-mondja ki Suzi. De mivel csodálkozva nézünk rá, azonnal vissza is szívja- Bocs hülye ötlet volt.
-Ez remek ötlet Suzi!-ugrok fel.
-Ne hívj Suzinak.-néz fel rám. Én oda sem figyelve rá folytatom.
-Legyetek kész nyolcra. Akkor itt vagyok, autóval, sátorral. Mindenki hozzon magával a túléléshez szükséges dolgokat. Csősztök.-intek nekik majd rohanok haza.
-Őrült!-kiáltanak utánnam mind a ketten.
Hazarohanok, mosolyogva felnyitom a garázs ajtaját, beülök a kocsiba, és nevetek. Csak úgy nevetek. Mi történ? Tán, csak nem? Áh, nem. Az lehetetlen. Vagy. Tán mégis?
