Never Enough •irwin• ✔️

II.

- Calum, félreérted. - indulta felé, de elhúzódott.

- Persze, én értem félre. - Calum gúnyosan elmosolyodott. Eleredtek a könnyeim. Idegesen odakaptam, és letöröltem. Dühös voltam magamra.

- Calum, attól hogy velük lógok, még téged szeretlek. - az érzelmek elborították az agyamat, semmit nem érzékeltem rajta kívül. Calum lehajtotta a fejét.

- Ne haragudj. - szólt halkan.

- Nem. - lassan lépdeltem oda hozzá. - Te ne haragudj. - óvatosan a vállára tettem a kezem, mire hirtelen magához húzott, és hevesen megcsókolt. Amint ajkaink elszakadtak, a vállára hajtottam a fejem, ő pedig a derekamat fonta körül.

- Bemutatsz a barátaidnak? - bólintott Ashton és Brad felé. Válaszul csak megragadtam a kezét, es odahúztam.

- Srácok, ő itt Calum. A barátom. - jelentettem ki büszkén. - Cal, ő Ashton. Miután elmentél, leöntöttem kávéval. Így ismerkedtünk össze. - mosolyogtam rá Ashton-ra, aki csak összeszűkült szemmel bólintott. Értetlenül néztem rá, mire csak unottan megvonta a vállát, és a deszkát kezdte tanulmányozni.

- Igazán vidám teremtés. - jegyezte meg Calum, mire oldalba böktem, és sötét pillantást vetettem rá.

- Ő pedig itt Brad. Igazság szerint jelen pillanatban ismertem meg, Ashton által. - Brad vidáman kezet fogott Calum-mal, majd lehuppantunk a padra. - Mi van a nővéreddel? - kérdeztem, aggodalommal a hangomban.

- Szerencsére semmi komoly. Megúszta pár kisebb sérüléssel. Eljöttem, mrt bent volt nála Will. Gyomorforgatóan szerelmesek. - forgatta meg a szemeit, mire apró puszit nyomtam az orrára. Visszanéztem a pályára, szememmel Ashton-t keresve. Egyenesen rám meredt, hátborzongatóan hűvösen, én pedig azon kezdtem gondolkozni, mi rosszat tettem. Hirtelen maga alá csapta Brad deszkáját, és hajmeresztő gyorsasággal kezdett ide-oda ugrálni, csúszni, szaltókat vetni. Csodálkozva meredtem utána, majd inkább a két fiúra figyeltem, akik valami videójátékot elemeztek éppen nagy hévvel.

- Hé, Ash hova tűnt? - eszmélt fel hirtelen Brad.

- Ott van valahol az x, és az y ugrató között. - világosítottam fel.

- Kösz, sokat segítettél. - röhögött ki, majd felállt és besétált a deszkások közé.

- Nem fél, hogy ráugranak a lábára? - tűnődtem, mire Calum felnevetett. - Most miért? Én tuti félnék. - tártam szét a karom.

- Menjünk haza, félős. - rántott fel a padról. Vetettem egy utolsó pillantást a gördeszkaparkra, majd követtem Cal-t. Kézen fogva baktattunk hazáig, jobban mondva Calum lakásáig. Míg én befontam a hajam, ő arról áradozott, hogy mennyire meg akar tanulni gördeszkázni.

- Mekkora menő dolog már. Gondold el, ott állnék abban a fekete pólómban, napszemüveggel a fejemen, alattam pedig gördeszka. Baszki, most mondd, hogy nem lenne menő.

- Hallod, fel ne menjen a vérnyomásod. - szóltam neki szórakozottan.

-Veszünk gördeszkát?

- Nem. - röhögtem fel a fürdőszoba ajtajában ácsorogva. Játekosan lebiggyesztette az ajkát, majd lenézett rám.

- Mindig ilyen pici voltál? - tűnödött el a messzeségbe nézve.

- Bazdmeg, Hood. - bokszoltam bele a karjába röhögve, mire összerándult attól a "nagy" fájdalomtól. Ezen felbuzdulva gyengén ütögetni kezdtem, bokszolót játsszva. Letepert a kanapéra, és elkapta a kezemet. Fölém kerekedett, majd addig csókolt, míg levegőt sem kaptam. Nevetve gurult le rólam. A telefonom megrezgett az asztalon, mire odakaptam.