Never Enough •irwin• ✔️

IV.

Egy hét telt el azóta, mióta Mikey-nál voltam. Őt kiengedték, de amíg bent volt, minden nap meglátogattam. Ashton-nal is összemelegedtek. Összeismertettem őket, és a kórházban elég sokat beszélgettek. Mikey persze rákérdezett Calum-ra is.
Apropó, Calum. Az ominózus eset óta mindössze egyszer láttam. Akkor egy vasalt hajú, hidrogénszőke hajú libával volt, akinek a fél melle kint volt a pólójából, segge (már ami volt) kilógott a sortjából, a combja pedig olyan volt, mint az én alkaromnak a fele. Szóval alapból nem volt egy szimpatikus csajszi.
Még sosem voltam ilyen viszonyban senkivel. Igen, még Calum-al sem. Ashton minden szempontból a tökéletes pasi. A legaranyosabb, a legkedvesebb, a legfigyelmesebb, és a legszexibb férfi a Földön, sőt, az összes bolygón.
Épp az ágyamon feküdt, és a laptopom képernyőjét bámulta elmélyülten. Hasán kicsit felcsúszott sötétkék pólója, haját ideges mozdulattal túrta. Mikor észrevette, hogy bámulom, felém fordult, és mosolyogva odaküzdötte magát hozzám. Átölelte a derekamat, és szájával végigsimított ajkaimon. Beleborzongtam.

- Hazudd, hogy szeretsz. - suttogtam.

- Utállak. - nevetett bele a számba.

- Én is, Irwin.

- Megtennétek, hogy abbahagyjátok a nyálcserét? - szólt bele a pillanat gyönyörébe Calum. Egyáltalán hogy került ide?

- Te mióta állsz ott?

- Elég régóta, hogy hányingerem legyen. - bólogatott gúnyosan. - Mi az, Cathrine? Ahogy kiteszem a lábam, megcsalsz? Ráadásul egy ilyennel? - mutatott végig lenézően Ash-en.

- Nem csaltalak meg. - feleltem hűvösen. - Tudtommal már nem vagyunk együtt.

- Miattad, bazdmeg. - fakadt ki. - Csakis miattad. Én megbeszélni jöttem a kibaszott történteket. - hadarta a szemembe nézve. - Dugd meg jól, haver. Ha már nekem nem engedte. - legyintett Calum. A könnyek hangtalanul folytak végig az arcomon, mikor Calum kiviharzott a szobámból.

- Ezt is jól elbasztam. - suttogtam.

- Ss. Semmi baj. - ölelt magához Ashton. - Ne sírj, jó?

- Jó. - letöröltem a könnyeim, és mosolyogva belenéztem Ash szemébe.

A nap halványan sütött be az osztályterembe. Az irodalomtanár hevesen magyarázott valamiről, miközben én kibámultam a nyitott ablakon. Hirtelen valami szürke repült el a fejem felett.

- Mi a...? - néztem fel, mivel a galamb letelepedett a lámpára.

- Mindenki nyugodjon meg. Intézkedem. - nyugatott minket a tanár. Ez vicces, mivel senki nem volt ideges. Kiviharzott a teremből, mire a fiúk a szekrényhez rohantak. Kihúztak valami fehér cuccot, amit elsőre nem tudtam azonosítani. Mikor ketten elkezdtek belebújni, rájöttem, hogy egy fehér vedőruhába igyekeznek éppen a madár felé.

- Állj fel a padra. - utasította Brad Conrad-ot. - Én mondom, mit csinálsz, te csinálod, Alex pedig újra kinyitja az ablakot.

- És most?

- Mit tudom én. Pofozgasd meg, vagy nem tudom. - Conrad a madár felé nyúlt fehér kesztyűs kezével, majd óvatosan rásózott egyet a fejére. Erre a galamb lezúgott a lámpáról, és élettelenül terült el a földön.

- Basszátok meg. - szólalt meg Alex.

- Kuss, amíg nem tudsz jobbat. - förmedt rá Brad,majd előkapta a telefonját. Pötyögött egy kicsit, majd újra megszólalt.

- Itt azt írják, újra lehet éleszteni. - mondta Conrad-nak. - Fújjál bele a csőrébe, és néha nyomd meg a mellkasát. - Conrad ezt tette, mire a fél osztály röhögni kezdett, a másik fele pedig a fejét fogta. - Érzel valamit?

- Ja. Erős kolbászszagot. - felelte, majd egy pillanatig csend, és halk kuncogás lepte be a termet.

- Hé. Repdesett. - kiáltott fel Conrad, mikor a madár szárnya megrezdült. Conrad megfogta a madarat, és az ablak felé vitte. Alex kinyitotta az ablakot, mire Conrad elengedte a galambot. Az egy pillanatid repdesett, majd a föld felé vette az irányt, és ismét elterült a betonon. Kétrét görnyedtünk a röhögéstől, mikor az tanár robogott be a terembe, a gondnokkal és az igazgatóval a nyomában.

- Hol a madár? - kapkodta a fejét közöttünk.

- Kimúlt. - közölte Alex.

-Mi az hogy kimúlt? - fogta a fejét az igazgató.

- Ott van. Tessék megtekinteni. - állt félre a még mindig védőruhában lévő Conrad.

- Kihagyom. - sóhajtott az irodalomtanár, de a hangját elnyelte a levegőbe belehasító csengő hangja. Felkaptam a táskám, és kivágtattam az iskolából, ami előtt Ash várt.

- Mi újság? - szólt, miután elszakadtak ajkaink.

- Hülyék ezek. - legyintettem nevetve, majd megfogva Ash kezét, a park felé indultunk. Elvettem az Ashton kezében lévő gördeszkám, mikor odaértünk, és magam alá csaptam. Áldottam az eget, amiért ma rovarirtás volt a suliban, így csak az első három óránk volt megtartva. Így a táskám sem volt nehéz. Mikey barátom pedig persze megint lóg. Vagyis, elnézést, beteg. Szegény nagyon súlyosan megfázott, a verőfényes napsütés közepette. Persze a balesete is közrejátszott, de az orvosok szerint nyugodtan mehetne iskolába, hiszen a bordája már jól van, a keze gipszben, a fején pedig kötés vam, de már nem igazán fáj neki.

- Délután meglátogatom szegény Mikey-t. - mondtam Ash-nek deszkázás közben.

- A dokik nem engedik suliba? ráncolta a homlokát.

- Hát igen. Pedig ég a vágytól, hogy jöhessen. - bólogattam nagy mozdulatokkal.

Miután Ashton-nal elváltunk, Mikey-hoz indultam.

- Mi újság, beteg?

- Jaj, hoznál egy zsebkendőt? - játszotta az agyát.

- Képzeld, ma újraélesztettünk egy madarat. Aztán megint kimúlt. - hagytam figyelmen kívül a mondatát.

- Ma volt biosz? - merengett.

- Nem. Irodalmon.

- Akarok én erről tudni? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem biztos. - bólogattam, de azért részletesen elmeséltem neki a galamb történetét.

- Hű. - biccentett elismerően. - Mi van Ashton-nal?

- Mindig róla kérdezel, még a végén féltékeny leszek.

- Tudod, most magamhoz ölelnélek, de nem akarlak megfertőzni.

- Jaja, nehogy. Házi kell?

- Hülye vagy? - kérdezett vissza.

- Én rohadjak meg, igazad van. - emeltem fel a kezem, mire elröhögte magát.

- Hát te kérdezel faszságot. - nevetett.

- Látom, túlságosan beteg vagy. - szóltam neki.

- Ja, borzalmas. Alig tudok kikelni az ágyból. Pedig fodrászhoz is kéne mennem. - pillantott drámaian rám.

- Remélem, holnapra meggyógyulsz. - ironizáltam. - És a karod is összeforr...

- Nem valószínű. - nevetett fel. Arrébb küldtem az ágyban, majd mellé feküdtem, fejemet pedig a vállára fektettem. Ép kezével egy tincsemmel játszadozott. Karján gipsz, fején pedig fehér kötés díszelgett. Csendben feküdtünk ott, de ezt a pillanatot a telefonom csipogása szakította félbe.