Depresszió

6. Búcsúlevél

Eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy meggyőzzem Brockot, jól vagyok. Hogy meggyőzzem, nyugodtan elmehet suliba, mert jó lesz minden. Aznap reggel eljátszottam a boldog lány szerepét, hogy mindenki megnyugodjon, jól vagyok és minden rendben lesz. Egyedül voltam otthon: apámnak üzleti okokból el kellett utaznia, Aria iskolába ment...
Felkeltem az ágyamból, az íróasztalomig mentem. Kitéptem pár lapot a legközelebbi füzetemből, és elővettem egy írószert. Nehéz lélekkel leültem, és a következő levelet írtam:

Apa,
Azért írom ezt a levelet, mert vannak dolgok, amiket nem merek neked elmondani szemtől szembe, szóval nagyon sokat jelentene, ha ezt figyelemmel és odaadással olvasnád el.
Sajnálom, hogy annyi csalódást okoztam neked az életben. Sajnálom, hogy nem az a gyerek vagyok, akiről mindig álmodtál, hogy nem felelek meg az elvárásaidnak.
Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom azt is, hogy csalódást okozok minden egyes adandó alkalommal. Én próbálom elrejteni a fájdalmam, próbálok boldognak látszani, de ez egy idő után lehetetlenné válik. Igen, ezt csinálom. Amióta anya meghalt, csak azzal foglalkozom, hogy elhidd, jól vagyok, annak érdekében, hogy TE jól légy.
Biztos, most rájöttél, hogy nem vagyok a világ legintelligensebb embere, szóval ne várj nagy művészi alkotásokat ezzel a levéllel kapcsolatban. Nincs jó képzelőerőm, és nem tudom az ilyen dolgokat kibeszélni magamból. Jobbnak látom, ha inkább leírom.
Lásd... 5 évesen balerina akartam lenni. 8 évesen állatorvos, 10 évesen tanárnő, 15 évesen ügyvéd, most pedig, 18 évesen halott. Most nevetek ennek az iróniáján, de anya megtanított, hogyan írjak le dolgokat. Lehet, hogy az ő listáján is a halál volt az utolsó helyen.
Amikor megkapod ezt a levelet, valószínű, hogy már halott leszek, te pedig gondolkodni fogsz, hogy miért tettem ezt. A levelél elején arra fogsz gondoli, hogy a te hibád. De ez nem a te hibád, ez senki hibája. Egyszerűen csak elegem lett mindenből. Egyszerűen csak az a sors vár rám, hogy meghaljak.
Elegem lett az életből, az emberek hozzámvágják, hogy nem vagyok elég jó, hogy gyenge vagyok, semmirekellő.
Nem tudhatod, milyen érzés ez nekem, ahogyan azt sem, hogy mit érzek, miközben ezt a levelet írom. Biztos most, amikor ezt olvasod, érzed, hogy elsüllyedsz, de mindenki körülötted úgy tesz, mintha misem történne veled, hisz nem tudják, miről van szó.
Egyedül vagyok, szomorú vagyok és megbántott. Elegem van mindenből. Haldoklom és nem akarok látni senkit, nem akarok beszélni senkihez.
Érdekes, hogy egy darab lap mennyire fel tud szabadítani. És tudom, hogy a gyilkosom egy kés lesz, amit én késztetek gyilkosságra. Bűnössé válik általam, amint végighúzom az ereimen, szépen, lassan, gyöngéden, de mélyen.
Sajnálom, hogy egyedül hagylak, hogy mégnagyobb fájdalmat okozok neked. Azt is sajnálom, hogy öngyilkosságot kísérlek meg anya halála után pár hónappal.
Tudom, hogy egyszer majd el fogsz felejteni. Az együtt átélt emlékek lassan kifakulnak majd. De egyet jegyezz meg: MINDIG SZERETTELEK.

Kézháttal letöröltem a könnyeimet, a levelet beleraktam egy borítékba, amire ráírtam: APÁNAK.