14.Wing-stroke: How to impair everything

739 54 3
                                    



 Másnap hullákként léptünk be az iskola kapuján Ginger-rel, ráadásként pedig 4 démon követette minden lépésünk. Nem tudom, hogy ez számomra vagy barátnőm számára volt-e parább, mivel én még észlelhettem idegesítő vigyorukat, ő viszont egyáltalán nem látta őket.

Az osztálytermünkbe érve mindketten leültünk az egymás mellett lévő helyünkre, én pedig a szemeimmel követtem a 4 lényt, akik nemes egyszerűséggel a tanári asztalhoz sétáltak, és már éreztem, hogy ez nem lesz habostorta. Hurdle végigfeküdt az asztalon,Veena pedig leült mellé, és a démonnő fehér hajával játszott, Solan a tanári széken foglalt helyet, lábát pedig Hurdle mellé helyezte, és elégedetten dőlt hátra, Verum csak elfintorodva bámulta a triót, hm még a végén kiderül, hogy ő a legnormálisabb. Ekkor egy gyilkos pillantást lövellt felém, vagy mégsem.

- Gyerekek, elcsendesedni!- lépett be a terembe kedvenc történelem tanárunk. Helyet akart foglalni a tanári asztalnál, mire a szemeim elkerekedtek, és látószerveimmel a fekete hajút fürkésztem, mire egy cinkos mosolyt villantott felém, majd amikor Mr. Browns le akart ülni, nemes egyszerűséggel kihúzta alóla a széket!

- Valaki segítsen...- motyogtam halkan, tenyerembe temetve az arcom.

- Mi a fene volt ez?- vörösödött el a férfi arca, mikor az egész osztályom nevetésben tört ki.

- Ez...?- nézett rám kérdőn Gin.

- Igen- bólintottam egy aprót, nos tegnap este még egész jó ötletnek tűnt ez a démonosdi, ma- ahogyan végignéztem a kacagástól dülöngélő osztálytársaimon, és a 4 természetfeletti lényen- már kevésbé gondoltam annak.

- Elég legyen, vagy dolgozatot írunk!- üvöltötte el magát a töri tanárunk, amitől hirtelen síri csend lett.

~

- Nem csinálhatjátok ezt!- osztottam ki őket a tetőn, ahová felszöktünk a vörösesbarna lánnyal, és a másik 4 személlyel.

- Miért nem?- fonta keresztbe karjait Hurdle, csodálkoztam volna, ha egyszer egyet ért velem.

- Mert csak!- morogtam, majd megforgattam tengerzöld szemeim- Szerinted? Mi lesz, ha például megemeltek egy tollat?

- A levegőben lesz?- nézett rám értetlenül, fehérből feketébe átmenő haját piszkálgatva.

- Igen, de az többiek azt nem látják, hogy ti tartjátok, ők csak egy kicseszett repülő tollat fognak észrevenni!

- Nyugi emberlányka!- emelte fel kezeit védekezőképpen- Mondd meg, akkor hogyan tengessük a rendkívül lassan telő időt?

- Honnan tudjam? Beszélgessetek, kártyázzatok, vagy mit tudom én!- tártam szét a karjaim.

- Szerinted hány éve ismerjük egymást, mit gondolsz, nem beszélgettünk még eleget?- szólalt meg Verum cinikusan.

- Miért nekem kell ezt eldöntenem?- hangszínem fel-le ugrált idegességemben.

- Mivel szövetséget kötöttél Solan-nal, nem rémlik?- sziszegte a sárga szemű.

- Hurdle ezzel arra célzott, hogy ha a vezérünk nem tudja, mit kell tennie, akkor mi se- fúrta szürke íriszeit a tekintetembe a fonott hajú férfi.

- Ki kellene adnom egy parancsot Solan-nak?- döbbentem meg.

- Valami olyasmi!- mosolyodott el Veena.

- Tudjátok mit?- vigyorodtam el gonoszan, ördögi tervem pedig a szemem előtt lebegett.

~

Amikor Gin-nel a tetőről igyekeztünk le- már csak kettesben –belebotlottunk egyik kedves barátnőnkbe.

Angelic DemonsNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ