Angelic Demons

2.Wing-stroke: Troubled

„Fekete szárnyai 2-2 méterre terpeszkedtek oldalra, tehát a szárnytávolsága 4 méter volt. Sötét tollak keringtek a levegőben, mintha hamu hullana, káprázatos volt, alig akartam hinni a szememnek. A lény lassan rám emelte vöröslő szemeit, amik a sötétben úgy világítottak, mint egy vészjelzés, még sem voltam képes levenni róla tekintetem. Pár lépést közeledett felém, én meg sem mozdultam, csak eltátott ajkakkal bámultam, aztán egy szót mégis sikerült kipréselnem magamból.

- Gyönyörű!- jutott eszembe elsőként, amikor a sötét alakra pillantottam, talán ez volt az a végzetes szó, amit nem kellett volna kiejtenem a számon, soha."

 ~

- Jó reggelt álomszuszék!- hallottam meg aznap reggel először a hangját.

- S-Solan?- pislogtam zavartan az ágyam előtt guggoló fiút nézve.

- Gondoltam, ha már nem működik az ébresztőórád, felkelthetnélek magam is, elvégre az én hibám, hogy elromlott- mosolygott angyalian.

- Persze!- ugrottam fel, és kócos hajamba túrtam- Egyébként mennyi az idő?

- Pontosan fél órád van elkészülni!- állt fel.

- Kizárt, hogy annyi elég legyen!- ugrottam ki az ágyamból, és bújtam bele a rózsaszínű nyuszis mamuszomba, jó tudom nem a legmenőbb darab, de a célnak megfelel. A szürke ujjatlan felső vagy hat számmal volt nagyobb rám, ezért szinte csak lógott rajtam, a kék fehér csíkos pamut rövidnadrág pedig szakadt volt, és érdekes kajafoltok díszítették, ezek mind ideálisak voltak pizsamának.

- Tanulj meg sietni!- kacagott.

- Pfff!- néztem vissza rá az ajtóból, majd célba vettem a fürdőt. Mégis mit gondol „ez"? Nem ő itt a vendég?!

~

- Na látod, hogy megoldottad?- nevetett az étkezőben ülve, a kávéját kavargatva.

- Csitt!- szóltam rá- Idd a kávéd, és hagyj békén, igaz, hogy csak 2 hete vagy velem, de már nagyon fárasztasz!

- Nyugi, majd hozzászoksz!- vont vállat, és kortyolt bele a sötét italba.

- Hozzászokok?!- kezdtem elveszíteni a türelmem, ráadásul minden egyes felém intézett gúnyos pillantása csak rontott a helyzeten.

- Eddig mindenkinek sikerült!- tette az bögrét az asztalra.

- Remek! Hányadik szerencsétlen lány vagyok, akinek tönkreteszed a magánéletét?- ültem le vele szembe, és összehúzott szemöldökkel meredtem rá.

- Azt hiszed, számolom?- vigyorgott.

- Felesleges kérdés volt!- legyintettem, majd egy húzásra megittam a kávémat.

- Egyébként hogy lehet szeretni ezt a valamit?- mutatott az italra.

- Szerintem finom!- mostam el a saját bögrém.

- Az emberek számára biztosan!- tolta el magától.

- Nem értem, hogy akkor miért iszod? Tudtommal a démonoknak nem kell enniük, vagy inniuk!

- Ez igaz, de ki akartam próbálni miért bolondulnak annyira érte, ez olyan itt Amerikában, mint az angoloknál az tea, vagy a japánoknál, ők szeretik, de egyébként borzasztó íze van!

- Kell neked annyit kíváncsiskodni!- morogtam, de nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Alapjában véve idegesítő, de azért vicces, és szeretnivaló.

- Bocsáss meg, hogy érdekelnek azok, akikkel éltem!

- Csak nő neműek örökölhetik ezt a „képességet", hogy látnak téged, és akár képesek is irányítani téged?- álltam meg mellette.