Angelic Demons

22. Wing-stroke: Countdown

Halihó! Nos, itt az újabb rész, lassan elérkezünk a történetem végéhez, majd' hat éve írom ezt a sztorit, ami azért túlzás mert tartottam egy másfél-két éves szünetet. Igen közel áll a szívemhez, de ahogy visszaolvastam a legelső pár részt kissé elrettentem. Arra gondoltam átírhatnám őket, nem javítanám ki az eredeti részeket,(csak a második részt, megértem miért csökkent felére az olvasók száma a harmadik részre...)hanem ha megírtam a befejezést utána tölteném fel az első mondjuk 5-6 átírt fejezetet. Van egyébként erre igény? Érdekel egyáltalán valakit? Van valaki, aki régi olvasó és most visszatérve szívesen megnézné majd' hat évvel később hogyan néznének ki ezek a fejezetek? Közérdekű közlemény vége, jó szórakozást a részhez!

~

-Nem szeretnék ugrálóvárat...- nyögtem ki a szüleim között kapkodva a tekintetem szinte hitetlenül.

- De...azt mondtad meglepetésbulit szervezhetünk neked- kezdte anyum elszontyolodva, mire csak pislogva fordultam felé, de mielőtt szóra nyithattam volna a szám apám felnevetett.

 Szerda délelőtt ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak a szüleim a délutáni születésnapi bulimmal kapcsolatban. Tudom, hogy csak jót akarnak, de az hagyján, hogy anyum minden és mindenkit meghívott, apum pedig semmit sem vett komolyan, úgyhogy kis almákkal teli felfújható medence, vattacukor pult, popcorn gép és több hasonló teljesen felesleges dolog lesz a hátsó kertünkben.

- Abban sem vagyok biztos, hogy az összes ember befér a házunkba, akit meghívtál, de te még egy ugrálóvárat is akarsz?- néztem anyukámra hitetlenül.

- Csak gondoltam szórakoztató volna- vont vállat kissé sértetten.

- Ja, azoknak, akik levideózzák és teszik is fel az internetre- fojtottam vissza a nevetésem.

- Hagyd, tudod már nagylány...inkább tudod- bökte oldalba apum, amit csak felvont szemöldökkel figyeltem.

- Oké, csukd be a szemed!- parancsolt rám anyum, amit sóhajtva teljesítettem is.

- Ha egy tortát kapok az arcomba nagyon mérges leszek!- szóltam előre, noha már egyre kíváncsibbá tettek.

Halk zörgést és suttogást hallottam, majd apum megköszörülte a torkát.

- Szóval, egy kis előajándékkal készültünk- kezdte, de anyum közbevágott.

- A többit, majd délután kapod meg, de ennek a hasznát veheted estig, úgyhogy...-hadarta imádnivalóan- Oké, már kinyithatod a szemeid!

Alig mondta végig, szinte azonnal elhúztam a tenyerem az arcom elől és meglepetten pislogtam a türkizzöld polaroid kamerára.

- Azta! Köszönöm szépen!- vettem át vigyorogva.

- Megláttuk és a szemed színére emlékeztetett- mondta anyum és apummal együtt mosolyogva figyelte ahogy a fényképezőgépet forgatom.

- Tök menő, filmtekercs is van benne?

- Járt hozzá, még van kettő pluszban- bökött apu a dobozra- Ki is próbálhatod ha gondolod.

 Alig mondta végig máris lőttem egy képet róla és szélesen vigyorogva tartottam felé a kissé homályos beszéd közben készült fotót.

- Gyönyörű- húzta el a száját, de ő is visszafojtott nevetéssel nézett rám.

- Szerintem helyes vagy- próbálta biztatni anyum, de hirtelen nevette el magát, majd mindannyian nevetésben törtünk ki.