A New Chance [ H.S.AU.]

Döntés

Nadia

- Katharina - apa dühös arckifejezése megrettentett. Lassan közeledett felém, míg kezeiről lehúzta bőrkesztyűjét, s hanyagul a kanapéra dobta. Azonnal hátrálni kezdtem, hiszen nagyon is jól tudtam, ha ilyen hangnemben szól hozzám, hatalmas hibát véthettem. - Nem mondtam el elégszer, hogy mi jár azért, ha engedetlen vagy? - fenyegető alakja elől már menekülni nem tudtam, a falak teljesen közrezártak, esélyt sem adva számomra a menekülésre.

- Nem tettem semmit - nyöszörögtem, amint elkapta karomat és fájdalmasan szorítani nem kezdte.

- Valóban? - gúnyos nevetése megtöltötte a nappali csendjét, majd ráncigálva húzott maga után az alaksorba. Könnyeim záporként kezdtek hullani, amint megpillantottam azt az ajtót, ahol minden fájdalmam és rémálmom elkezdődött. Tudtam, mi vár rám abban a helységben, tudtam mennyi szenvedés és sérülés lesz testemen, mire kijutok onnan. De én már nem akartam, menekülni próbáltam, a testemre és lelkemre mért károk elől. Semmi mást nem kívántam, csakis egy boldogabb életet, amiben senki nem emel rám kezet és nem végzem a végén egy orvosi szobában. Szerető apára vágytam, ki egy hosszú napi fárasztó munka után hazatér hozzám és együtt tölti velem maradék szabadidejét is. Tökéletes családot akartam, ahol a szeretetnek hatalmas ereje van és mindenki, aki ebbe a körbe tartozik, kimutatja a másik felé érzelmeit. De ez egy álom, egy édes álom, ami az én életemben sosem fog valóra válni. Az én történetem sohasem lesz boldog...

- A parancs az volt, öld meg mindegyiket! - üvöltött apám arcomba, majd megérezhettem dühe nyomát is. Keze iszonyatos erővel csapódott, amitől azonnal a földre rogytam volna, ha nem tart erőszakosan karjai között. - De te mit csináltál? Életben hagytad azt a nőt és a fattyúját is!

- Egy csecsemő volt, Apa - zokogtam karjai között. Próbáltam lefejteni karját enyémről, de amint észrevette, mit akarok, minden erejével a falhoz vágott. Éles fájdalom járta át hátamat és a csigolyáim halk roppanása adta meg az utolsó löketet. Erőtlenül zuhantam le a padlóra maga az ördög lábai elé, aki mért még egy rúgást gyenge testemre.

- Nem érdekelnek a részletek. Egy kibaszott feladatot kaptál, amit el kellett volna végezned. De úgy látszik, szánalmas lényed erre sem képes - ujjaival csapzott hajamba kapott, majd kényszerített arra, hogy szemeibe nézzek. Jégkék szemei szikrákat szórtak, míg a levegőt is kapkodva szedte dühében. Elborzadtam szemei ridegségétől. Rengeteg gyűlölet és harag rejlett ebben az emberben, ami mindenkit megrémített, aki csak a közelébe került. Nem értettem, hogy lehet ő az apám, egy hidegvérű, kegyetlen gyilkos.

- Nem fogok egy ártatlan életet sem kioltani. Az a baba és az anyja semmit sem ártott neked. Még a te kedvedért sem leszek gyerekgyilkos - két tenyeremmel megtámasztottam magam, hangomat próbáltam a legmagabiztosabbnak hallatni, miközben szemeibe néztem.

- Ugyanolyan makacs vagy, mint az anyád - köpte felém a szavakat. - Viszont tudhatnád, mi jár azért, ha engedetlen vagy. Úgy látszik, titeket nőket mindig emlékeztetni kell arra, hol a helyetek - felrántott a padlóról, majd a székre ültetett. Csuklóimra azonnal rákerültek a bőrszíjak, amik szinte húsomig vágtak bőrömbe. Pólóm lenge anyagát könnyűszerrel tépte szét, majd önelégült vigyorral az arcán fordult el tőlem. Megállt az egyik asztalnál és az arra kihelyezett kések közül kiválasztotta a legélesebbet. Könnyeim ismét utat törtek maguknak, miközben kétségbeesetten ki akartam szabadulni ebből a székből. A vér lassan folyt le csuklóimon a padlóra erőlködésem következtében. Szívem eszeveszett tempóban dübörgött, minél közelebb ért hozzám.