A New Chance [ H.S.AU.]

Vágjunk bele!

Nadia

Szinte egy nap alatt sikerült otthonossá tennünk ezt a kicsi lakást, ami valljuk be, inkább Perrie- nek volt köszönhető. Mindig is hatalmas képzelőerővel rendelkezett, szerette a dolgokat ide- oda pakolászni, és furábbnál furább dolgokkal ékesíteni otthonát. Jó párszor ecseteltem neki, hogy lakberendezőnek kellett volna tanulnia, ahol kamatoztatni tudja tudását, de sajnos se neki, se nekem nem volt esélye arra, hogy az álmát kövesse. Perrie apja még az egyetemre is csak sok hiszti és szenvedés árán engedte el a lányt, de sajnos befejezni már nem tudta, mert mikor meghalt az apja, Axel vette szárnyai alá a lányt és Ő már nem engedett neki, akárhogy is hisztizhetett. Velem sem volt másképp. Mindig is egy művészeti egyetemen képzeltem el a jövőm, bár tudtam, hogy ezek csak álmok maradnak, amiket sosem fogok átélni. Persze próbálkoztam én is többször kitörni a körém zárt falak mögül, amiket a bátyám húzott azért, hogy szabadulni se tudjak mellőle. Pár sikertelen kísérlet után feladtam, és vele együtt az álmaimat is. Elfogadtam, hogy örökké ott kell élnem, és teljesítenem kell az utasításait.

A mai napot Holmes Chapel feltérképezésével kezdjük, és Perrie egyik régi ismerősét keressük fel, aki talán tud számunkra valamilyen munkát ajánlani. Mosolyogva húztam magamra tornacipőm, és kaptam magamra bőrkabátom, majd a slusszkulcs kezembe vétele után a tükör előtt tollászkodó barátnőmre néztem.

- Ebben az időszámításban még elkészülsz? - nyitottam ki a bejárati ajtót, majd az ajtófélnek dőltem vállammal. - Nem tudom, miért kell ezerszer átfésülnöd a hajad.

- Sietek, ne aggódj már. Te is lehetnél mondjuk egy kicsit nőiesebb, és nem ebben a borzalmas összeállításban lépnél az utcára - mutatott végig rajtam.

- Nem tudom, mi a bajod a ruhámmal? Nem tűnök se egy hajléktalannak, sem egy ribancnak. Nekem így tökéletes - löktem el magam az ajtótól, és felé indultam.

- Hát, ne haragudj, de borzalmasan tudsz néha felöltözni - csóválta meg fejét nevetve. - Csak egyszer hagyd kérlek, hogy én válasszak neked ruhát, és utána engedd meg, hogy kidobjam ezt a hacukát, ami most is rajtad van.

Nevetve ráztam meg fejem, s végig néztem én is magamon. Nem tudom, mi baja volt a stílusommal. Fekete szaggatott nadrágom, fehér egyszerű trikóval vettem fel, meg persze az elmaradhatatlan bőrkabátommal. Őszintén, sosem rajongtam a rózsaszín cuccokért. Nem szerettem volna úgy kinézni, mint egy Barbie baba, az az életstílus messze állt a személyiségemtől.

- Szerintem hanyagoljuk a kinézetem, és induljunk el. Majd talán egyszer megengedem, hogy te öltöztess fel. Csak haladjunk - kérleltem boci szemekkel, mire végre otthagyta a tükröt és elindulhattunk. Alaposan bezártam az ajtóhoz tartozó összes zárat, nem szerettem volna, ha bárki is ránk tör vagy esetleg kirabol. Az utcán ugyanazok az állapotok uralkodtak, mint a tegnapi nap folyamán. Szerintem ezek a gyerekek nem is ismerik az iskola szó fogalmát. Pedig milyen jól tennék, ha tanulnának az elzüllés helyet. Sokkal könnyebb és boldogabb életük lehetne.

- Hol is találkozunk a barátnőddel? - kérdeztem, mikor beültem mellé a kocsiba. Beindította az autót és kihajtott ebből a rémes utcából.

- Úgy 20 perc múlva az üzletében. Utána pedig körülnézhetünk a városban, ha gondolod - pillantott rám egy percre, majd újra a vezetésre koncentrált.

- Benne vagyok. Ugye a barátnőd nem tagja semmilyen maffia csoportnak? - szólaltam meg, és kezeimbe temettem az arcom, ujjaim közül rá pillantva.

- Nincs köze hozzájuk, nyugi - nevetett fel hangosan, és összeszorította ajkait, hogy ne robbanjon ki belőle jobban. - Nadia, akkor nem mennénk oda. Nem kell paráznod, tiszták, mint a ma született bárány. Ők tényleg egy rendes és nagyon aranyos család. Csak úgy ontják magukból a boldogságot.

- De még valami furdalja az oldalam. Milyen munkát is tud nekünk? Mert előre szólok, hogy nem leszek táncosnő, sem extra mini ruhákban felszolgáló pincérnő - borzongtam meg az elképelt melóktól, amiket nem szívesen űznék.

- Semmi ilyen - nevetett. - Az édesanyjával egy szalont vezet, ahol különböző fajtájú ruhákat terveznek megrendelésekre. Tudod, hogy imádok varrni és neked is van tehetséged ezen a téren. Ezért is kerestem fel őt, mert ez egy remek hely lenne számunkra.

- Nem, Perrie. Nem vagyok tehetséges - ellenkeztem hevesen, feltartott kezekkel.

- Kérlek! - forgatta meg szemeit. - Mindig ott lapul a táskád alján az a vázlatfüzet, és tudom, mekkora tehetség vagy. Gyönyörű ruhákat rajzoltál le, sőt, az emberekről készített rajzaid is csodálatosak. Tervezőnek vagy valami művésznek kellett volna lenned.

- Ha lett volna választásom, megtettem volna - feleltem halk morgással. - De te is tudod, nem volt rá esélyem.

- Tudom, ne haragudj - sóhajtott, miközben sávot váltott és elhagytuk a gettó negyedet. Egy rendezett, szépen karban tartott kerültbe hajtottunk, ami teljesen különbözött az eddig látottaktól. Itt a házak falát nem díszítette számtalan graffiti és nem kóboroltak az utcákon a semmirekellő kölykök.

- Csak egy esélyt adj a dolognak, Nad. Nincs más lehetőségünk jelenleg. Bólintottam a szavaira, mert igaza volt. Mindig igaza van. Én, ha tehetném megfutamodnék már az első akadálynál, de Perrie mindig lehurrog, és önbizalmat próbál belém sulykolni. Ha valamiben kételkedem, mindig elmondja a véleményét, a nyers igazságot és legtöbbször igaz van.

- Tudom, hogy nincs más lehetőségünk, ezért nem hisztizek tovább. Minden esélyt meg akarok ragadni, hogy új életet tudjunk kezdeni - bámultam ki a kocsi ablakán. - Csupán csak félek.

- Mitől? - kérdezte.

- Ettől az egésztől - mutogattam magam előtt. - Hogyan viselkedjek az emberekkel? Meddig tudom titkolni, hogy ki vagyok és rettegek attól, hogy megkedveljünk valakit is, mert ha Axel ránk talál, akkor félek, őket is bántani fogja.

- Tegnap még te álltál a legpozitívabban a dolgokhoz, és beszélted belém, hogy minden jól fog elsülni - sóhajtott bosszúsan. - Itt vagyok veled, Nad, és nem hagyom, hogy bármit is elszúrj. Axelre térve nem tudok semmi biztató mondani, inkább addig élvezzük az életet, amíg nem talál ránk.

- Ha ránk is talál, nem engedem, hogy visszavigyen - fordultam ismét az ablak felé. - De igazad van, addig használjunk ki minden pillanatot, amíg lehet - mosolyogtam magam elé tekintve.

Egy elegáns tömbház előtt álltunk meg, s egyből kiszúrtam a szalont. Hatalmas betűkkel volt az ajtó felé kiírva hogy Styles Divat. Idegesen hagytam el a kocsit, és a csillogó szemekkel néző Perrie mellé álltam. Feszélyezve éreztem magam. Sohasem csináltam azt, amit szerettem volna. Mindig azt kellett tennem, amit mondtak. Oda kellett mennem, ahová irányítottak, és el kellett végeznem minden piszkos rám szabott munkát. Most viszont szabad akaratomból állok ennek az üzletnek az ajtaja előtt és magam dönthetem el, akarom- e a munkát vagy sem.

- Gyere már! - rángatott könyökömnél fogva Perrie, majd beléptünk a helyiségbe. Letisztult, fehér falak fogadtak, amint körbenéztem. Középen egy fehér ovális alakú recepciós pult állt, ahol egy szőke hajú lány bújt el temérdek papír mögött. Üveg vitrinek voltak még a helyiség különböző pontjain, amikben gyönyörű mintaruhák voltak kihelyezve. A pult mellett volt még egy kisebb asztal és két szék, ahová gondolom a megrendelőkkel ülnek le beszélni. Perrie megköszörülte a torkát, mire a lány felkapta a fejét és mosolyogva rontott ki a pult mögül, majd egymás karjaiba vetették magukat.

- Istenem, de rég láttalak, csajszi! Mi ez a hajszín? Rózsaszín? Megőrültél? - nevetett a lány, Perrie- t ölelgetve. Kedves és aranyos lánynak látszott így első ránézésre, akiről azt mondanám mindig mosolyog és jókedvű. Szemei csillogtak, ahogy barátnőm arcát figyelte és mosolya minden percben nagyobb lett és őszintébb.

- Tudod, a lázadó korszak még mindig tart nálam - bökte meg vállát barátnőm, mire mindketten megint nevetni kezdtek. - Hagy mutassam be a barátnőm, és egyben unokatestvéremet, Nadiát - fordultak felém.

- Örülök, hogy találkozhatunk végre. Sokat mesélt rólad Perrie, amikor még egy suliba jártunk. Gemma vagyok, Gemma Styles - nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.

- Nadia Morgen - feleltem, és próbáltam közömbösnek mutatkozni.

- Szép név. Orosz? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve.

- Édesanyám rajongott az orosz kultúráért. Ezért kaptam ezt a nevet. Mondjuk örülök, hogy nem szaladt el vele a ló, mert nem tudnék egy Tatjana vagy Masenka névvel együtt élni - vakartam meg a tarkóm feszengve.

- Perrie - fordult barátnőm felé. - Már most imádom ezt a lányt - ölelt át szorosan, mire nekem ereimben megfagyott a vér. Engem sosem ölelgettek, mindenki megtartotta velem a két lépés távolságot, még Perrie is. A környezetemben élők mindig is kerültek. Féltek, rettegtek tőlem és a bátyámtól, ezért sohasem mertek nyitni felém bármiféleképp. Egyetlen barátom volt és az Perrie, aki annak látott, aki valójában vagyok, és nem egy Morgen örökösnek. Őt sohasem érdekelte, hogy előtte való nap hány ember halt meg a kezeim által. Sőt, talán ő volt az egyetlen, aki mindig is túl tudott juttatni a sok fájdalmon és szenvedésen, amit a gyilkosságok iránt éreztem. Viszont, még neki sem engedtem, hogy hirtelen felindulásokból kimutassa felém szeretetét, pedig ebben a lányban nem kis boldogság rejlik. Ha tehetné, naphosszat ölelgetne és próbálná belém tuszkolni a szeretetre való éhségét. Talán, ha engednék neki és könnyen elfelejteném a múltam, már régen rózsaszín felhőcskéken ugrálnék vele. De sajnos az élet nem ilyen könnyű, és én sem fogok egyik napról a másikra megváltozni. Látszik, hogy ez a lány sem tudja ki vagyok és honnan jöttem. Mert, ha tudná, kinek a lánya vagyok és milyen az igazi természetem, nagy ívben elkerülne.

- Öhm, Gemma - húzta el tőlem Perrie, látván az összezavarodott tekintetem. - Beszélhetünk akkor a munkáról?

- Ja, persze - bólintott mosolyogva. - Gyertek hátra, anya ott vár minket. Vonakodva bár, de követtem a lányokat hátra a műhelybe. Próbáltam magam felkészíteni a következő sokkra, mert ha a lány ilyen közvetlen, milyen lehet az édesanyja? Istenem, csak most segíts meg, mert félek, még egy szeretetrohamot nem tudnék elviselni...

Hey! :) Remélem elnyerte egy kicsit is a tetszéseteket az új rész. Tudom, ez sem volt valami hosszú, de a következő részek már hosszabbak lesznek, és több dolog is fog bennük történni. Ha sikerült megnyernem a tetszéseteket, akkor nyugodtan hagyjatok megjegyzést egy kis bátorítás gyanánt! :D