A New Chance [ H.S.AU.]

Megsajnáltam, de feledni nem tudom tetteit

Nadia
Feszengve álltunk a műhely előtt, semelyikőnkben nem volt annyi erő, hogy megtegye az első lépést az ajtóig azok után, amik történtek. Perrie-nek könnyebb helyzete volt, hiszen ő nem tudta azt Anneről, amit én tudok. Semmit sem mondtam neki arról, amit a nő mondott nekem. Feledni akartam azokat a perceket és minden emléket, ami anyámhoz köthető. Túlságosan is mély sebeket ejtett szívemen minden emlékkép, ami a távozása után örökre elmémbe forrt. Sosem akartam tudni arról, hogy mi történt vele és arról sem, mit érzett pontosan akkoriban. Szememben ő csak egy gyáva nő, aki minden lelkiismeret furdalás nélkül képes volt magára hagyni egyetlen lányát. S jelenleg Anne magyarázata sem érdekel, az ő keze is benne volt abban, hogy gyalázatos kis életem még rosszabbra fordult azon a napon. Megfogadtam magamnak, hogy anyám emlékét és minden hozzá köthető dolgot, valamint személyt eltemetek a szívem legmélyére, és elfelejtem mindet, pont úgy, ahogy ő tette velem.

- Szerintem eleget fagyoskodtatok már idekint, nem? - szólalt meg egy hang a hátunk mögül, mire összeölelkezve ugrottunk meg a lánnyal. A támadónk felé fordultunk, aki mosolyogva pásztázott minket. Szőke haja ismételten fel volt zselézve, és gyönyörű kék szemeivel figyelt minket.

- Igen, be kellene mennünk - szólalt meg Perrie elfojtott hangon félve nézve Niallre.

- Akkor mozduljatok! - nevetett, és átkarolt minket. - Nem lesz semmi baj. Gemma, már tűkön ülve vár titeket - húzott maga után minket. Az ajtó kitárult előttünk, és időnk nem volt felkészülni a sokkhatásra, ami Gemmát jelentette. Sírva borult mindhármunk nyakába, és szinte fojtogatóan szoros ölelésben részesített minket. Feszülten álltam mozdulatait, s készen voltam ellökni magamtól, de amikor Niallre tévedt a pillantásom, aki csak bátorító mosolyt küldött felém és óvatosan cirógatni kezdte hátam, megnyugodtam, és meggondoltam magam. Nehéz súlyként emeltem fel kezeimet és simítottam Gemma hátára. Erősen belemarkoltam pólója anyagába, és közelebb húztam magamhoz. Szorosan öleltük egymást, s most a néma zokogása mindennél többet jelentett nekem. Aggódott és féltett. Legszívesebben én is sírtam volna vele együtt, de az én könnyeim már sajnos évekkel ezelőtt elfogytak.

- Sajnálom, lányok - szipogta a lány, miközben elengedett. - Nem akartam, hogy Harry bántson titeket.

- Ne gyötörd magad! - fogtam közre kezeimmel az övét. - Túléltük és itt vagyunk, az a fontos, nem?

- Nyugi, Gem, amíg mi nem omlunk össze, neked sem szabad, oké? - nyugtatta barátnőm is a lányt, mire halvány mosolyt megejtette felénk. Összeölelkeztek újból Perrie-vel, míg én ismét Niall felé fordultam.

- Miért is vagy itt amúgy? - ráncoltam össze homlokom. - Nehogy azt mondd, te vagy a bébiszitter.

- Hát... - vakarta tarkóját zavartan, mire kérdő tekintetemmel tovább perzseltem egész testét. - Jajj, nyertél, igen! Ma én vagyok a soros, hogy figyeljelek, de annyira esetlenül álltatok ott, hogy kénytelen voltam idejönni hozzátok. Meg őszintén egy üzenetem is van neked.

- Nekem? - lepődtem meg. - Milyen üzenet?