Between two points (Alex Rider fanfic) HU

2. Fejezet

Flóra

Alex Rider uralta az edzést, ez volt az első értelmes gondolatom róla mióta kijöttem az edzésről. A szőke fiú egy szót sem szólt az edzésen mégis,  a puszta jelenléte és pillantása tekintélyt és tartózkodást ébresztett bennem. És szerintem nem csak bennem. A többi fiú mindig pár lépés távolságot tartott és nem igazán beszélt Alex-szel, noha a szőke fiú sem tűnt valami beszédesnek. Néhányszor elkaptam Alex jéghideg tekintetét,  de sosem volt szerencsém valamilyen érzelmet látni az arcán.

Az edzés végén elköszöntem Lisa-tól és kellemesen kimerülten ballagtam haza. A lassan sötétedő utcákon haladtam haza, a fülemben a döngött a zene. Kimerülten, a zene pedig elkezdett feltölteni. A tömbházunk előtt megálltam és utoljára kifújtam magam arra az esetre ha a bátyjám mégis csak otthon lenne. Kinyitottam az ajtót és teljes sötétség vett körül. Marcus még nem volt otthon. Megkönnyebbülten ledobtam a táskám a földre. Még egy szerencsés eset amikor megúsztam a leleplezést. Így mindkettőnknek jobb,  Marcus-nak is, nekem is. Felkapcsoltam a villanyt és a rádiót a konyhában, majd kutakodni kezdtem valami félkész kaja után a hűtőben.

Alex Rider nem tűnt fel a következő edzésnél. Azt viszont megént megúsztam, hogy Dan ellen kelljen kiálnom, noha a fiú kissé visszafogta magát mióta Alex kifogott rajta. Az edzés mondhatni szokásosnak hatott a szőke fiú nélkül. Az edző is megjegyezte az új mozdulat bemutatásákor, hogy sajnálja,  hogy a " Rider kölyök" nincs itt. Egy apró hang is azt mondta, hogy sajnálom, hogy nincs itt a közömbös szőke fiú. Pedig rám vonatkozólag nem igazán tett különbséget,  hogy  ott van-e vagy sem. Én ugyanúgy Lisával verekedtem, ugyanúgy imádkoztam, hogy ne kerüljék Dan-el harcba. Van vagy nincs Alex, az én életem tovább ment.

Vagy mégsem.

Fizika órán unalmamban elhatároztam, hogy nem gondolok többet Alex Rider-re. Mármint, nekem úgy általános filozófiám, hogy nem szoktam fiúkkal foglalkozni és ez alól ne legyen most Rider kivétel. Csak egy közömbös szőke fiú, aki lehet, hogy lenyűgözött azzal hogy másodpercek alatt legyőzte Dan-t.

De akkor is csak egy fiú.

A legjobb barátnőm, Alison Jesdale, inkább szokott fiúkkal foglalkozni, mint én. Érthető,  a fiúk is inkább vele foglalkoznak, mint velem. Megértem,  Alison egy kicsivel alacsonyabb nálam, karcsú és a fekete haja legtöbbször rendben van, nem úgy mint az én szeledíthetetlen göndör barna hajam. Sóhajtottam és bámultam az órát,  hogy végre haza mehessek fizikáról és elmenjünk Alison-nal valahova a városban egy kicsit kikapcsolódni.

Egyszer csak rezgett a telefonom.  Jól körül néztem,  mielőtt kihalásztam a zsebemből és kioldottam. Marcus írt SMS-t.  Ráncoltam a szemöldököm,  a bátyjám nagyon ritkán ír üzenetet nekem, mindent szóban beszélünk meg. 

"Suli után hozd el amit a pulton hagytam a konyhában. Sürgős. "

Hát jó,  ezek szerint tényleg sürgős lehet ha a bátyjám olyanokra vetemedett,  hogy SMS-t írjon. Sóhajtottam és egy futó pillantást vetettem az órára. Még tíz perc. De Marcus üzenetével a mai délutáni programom Alison-nal is lőttek. Lekonyult a szám széle,  de inkább visszafolytottam egy nyafogást és azt írtam Marcus-nak:

"Oké.  Három után bemegyek a kórházba. "

Marcus a bátyjám. Az egyetlen bátyjám, aki szeret és tényleg mindent megtesz értem. Rosszul érezném magam, ha megtagadnám a segítség nyújtást, amikor neki is szüksége van a segítségemre. Marcus tényleg nem szokott ugráltatni, de ha néha napján kér valamit,  akkor azt már jóérzésből illik megcsinálom. Aztán meg, ne felejtsük el, hogy én vagyok az aki a beleegyezése nélkül megyek edzésekre, szóval ennyit illik megtenni, hamár így kell titkolóznom előtte.