Between two points (Alex Rider fanfic) HU

5. Fejezet

Flóra

Annyi erőt vettem magamon, hogy felemeljem a tekintetem és Alex Rider jéghideg szemébe nézzek. Az utcai lámpák félig megvilágították a fiú arcát, a másik felére árnyékot vetve. A fehér bőre elütött az éjszaka sötétjétől, ugyanúgy,  a tejfölszőke haj is visszaverte a lámpák halovány fényét. Alex kék szeme éberen követte a mozdulataim, engem borzasztóan idegessé téve. Mit akar tenni velem? A kezem remegett és féltem. Egyszerűen féltem a szőke fiútól és a következő lépésétől. Letaglózott a tény, hogy egy órával ezelőtt még ‘gondtalanul’ játszadozott velem az edzőteremben (mert hát szerintem ez a legtalálóbb arra amit csinál,  játszik, mint macska az egérrel mielőtt végez vele) most pedig akár végleg megszabadulhatna tőlem. A gondolat, hogy ilyen közel vagyok a halálhoz,  egyszerűen megdermesztette a vért az ereimben. Utoljára akkor éreztem ezt, amikor a szüleim meghaltak abban a szörnyű autobalesetben. Most pedig újra itt van ez a pokoli érzés. Most először fordult meg a fejemben: hogyan fog Marcus reagálni arra ha megtalálják a holttestem az utcán?  Mit fog tenni ha megtudja, egyedül maradt és én már nem vagyok.

Remegtem Alex Rider pillantása alatt.

- Vedd le a felsőd. - utasított kimértséggel

A levegő belém szorult, éreztem ahogyan a vér a kezemben olyan hideg lesz mint a fiú tekintete. Ideges voltam, ez az egy tagadhatatlan, nem értettem a fiú szándékát.

Alex türelmetlenül beletúrt a hajába és majd a keze a vállamra került. Megijedtem és le akartam rázni magamról. Alex fogása a vállamon szorosabb lett  a tekintetem lesütöttem és a légzésem egyenlőtlen volt. A fiú tornacipőjét láttam felém közeledni, a következő pillanatban már az homlokomon éreztem a fiú meleg lehelletét,  Alex lehajtotta a fejét, közel az enyémhez. Féltem a szemébe nézni.

-Csak segíteni akarok, Coney, jusson már el az agyadig. - sziszegte ingerülten a fiú

Felkaptam a fejem és megállíthatatlanul a fiú mély kék szemébe néztem. Alex mozdulatlan volt, én viszont felemelve a fejem csökkentettem a távot az arcunk között.  Az orrunk kis híján összeért, arról nem is beszélve, hogy amikor a fiú egy mély levegőt vett, az arcomon éreztem a lehelletét. A legnagyobb félelmemben is elpirultam, az arcom forrónak éreztem, gyorsan hátrébb húzódtam, hogy helyet nyerjek közöttünk. Ez ma már nem tudom hányadik eset amikor ilyen közel kerülök a szőke fiúhoz, de mindig furcsán kettősséget érzek magamban: a fiú közelsége felmelegít, de meg is fagyaszt egyben.

-Mit csinálsz? - suttogtam rekedten

-Lehet rajta nyomkövető. - magyarázta gyorsan, a szorítása a vállamon engedett

Lesütöttem a tekintetem, egy kicsit talán a szégyentől, mert ha Alex szándéka ez volt valójában,  akkor túl borzalmas dolgokat gondoltam a fiúról. A tekintetem újra felemeltem és először igazán a fiú arcára néztem. Alex pillantása viszont nem a szememen volt, hanem az lejjebb, majdnem az ajkamon.

-Le tudom venni egyedül is. - mondtam csendesen, egy kis határozottságot csempésztem a hangomba

Alex a szemembe nézett, majd felpattant és elengedte a vállam. Félállva olyan hatalmasnak tűnt, mert hát nem is tévedek sokat ha azt állítom. Nehézkesen feltápászkodtam és lehámoztam magamról a felsőm,  egy ujjatlan pólóban maradva. Libabőrös lettem, de a földre engedtem a ruha darabot. A földön megpillantottam a titokzatos férfit, aki rám támadott: az edző volt az. Egy didergés ment végig rajtam,  összefontam a karom. Alex egész végig nézett, bennem pedig egyre jobban érlelődött a kérdés:

-Mi ez az egész? 

Alex idegesen pislogott rám majd körülnézett. Hozzám lépett és szinte suttogott:

-Nem mondhatom el itt.

X

A házuk elé értünk és a motor végre valahára lelassult, mire én egy mély sóhajt adtam ki. Túléltem egy  motorozást Alex Rider-rel. Egek. A kezemmel görcsösen a mellkasához szorítottam magam, mert rettegtem, hogy leesek. Nem mintha így sokkal jobb volt, hiszen teljes  egészében a fiúhoz kellett simulnom,  hogy ne bukjak hátra,  tehát nagyon kínos volt az út. Csak arra tudtam gondolni, hogy Alex képes érezni, hogy milyen gyorsan ver a szívem. Alex megállította teljesen a motort. Nekem még nem volt annyi bátorságom, hogy elengedjem a fiút. A lábam nem ért le a földre, így inkább nem rizikóztam. Alex sokkal lazább volt, a lába leért, így magabiztosan lehetett. A keze elengedte a kézi féket és levette a motorsisakot. Annyira közel voltam hajolva a fiúhoz, látni véltem néhány izzadtságtól összetapadt szőke hajszálat a fiú nyakánál. Elismerem, nekem is melegem lett a sisaktól. Egy pillanatig elmélyülten tanulmányoztam a fiú összetéveszthetetlen szőke üstökét, a hívogató szőkés fürtöket, amikről olyan könnyen verődik vissza az utca lámpáinak fénye.

-Most már elengedhetsz, Coney.

Zavarba jöttem és úgy engedtem el a fiút, mintha megégetett volna. Mérges voltam a fiúra, a ridegségére és megközelíthetetlenségére, de főleg arra, hogy ilyen hatást gyakorol rám. Keresztbe fontam a karom és a lehető legbosszúsabban néztem Alex-re. Ő könnyű szerrel lepattant a motorról és a motor szarvára akasztotta a sisakot. Én éppen azon spekuláltam, hogyan fogok leszállni erről a monstrumról, amikor valamit éreztem a nyakamnál. Alex ujjai. Elvörösödtem és inkább nem néztem a fiúra,  aki a sisakom akarja kioldani. A sisak kapcsa felpattant és Alex lassan levette a motorsisakot a fejemről. A mozdulat kimért volt, de mégis, cseppet sem durva, ami annyira szokatlan, nem igazán megszokott Alex Rider-től a gyengédség. A másik bukósisak is a motorra került és én kissé zavarban voltam. Egy icipici Rider segítséggel (nem túlzok tényleg alig segitett) lekerültem a motorról. Bizonytalan léptekkel Alex után indultam, aki előkapta a ház kulcsot és benyitottunk a takaros kis otthonba, ahol nagyon jó illatok keringtek. Mohón beleszippantottam a levegőbe és a meleg cirógatta a bőröm. Ahhoz képest, hogy Alex milyen fagyos lélek, a házuk éppen az ellenkezője. Valahogy eddig sohasem képzeltem el Alex Rider-t családdal a háta mögött, mert a család pozitív és meleg szó, annyira nem passzol a fiú hideg, kimért lényéhez.

-Alex hazaértél! - hallottam egy nő hangot, kissé fura akcentussal beszélt

Alex válaszra nyitotta a száját,  de a nő már meg is jelent előttünk. Középkorú, sötét barna hajjal és barátságos, meleg arccal. Önkéntelenül is az eszembe jutott, hogy egyáltalán nem hasonlít a fiúra, aligha az édesanyja. A nő észrevett és én megfagytam, nem tudtam, hogyan viselkedjek, köszönjek-e, magázzam? Alex idegesen fészkelődött,  a helyzet nyilvánvalóan kényelmetlen lett számára, egy alig észrevehető pirosság volt az arcán, de talán csak képzelődtem.

-Haza hoztál egy lányt? Egek, annyira hamar felcseperedtél! - kiáltott fel lelkesen - Én Jack vagyok, Alex-re vigyázok itthon. És te ki vagy?

Alex-re  vigyáz?  Akkor nem lehet sok dolga, mert Rider-re esetében te kell vigyázz vele, nem pedig rá.

-Flóra Coney vagyok. - szólaltam meg félénken

Jack akart mondani valamit, de Alex könnyedén félbeszakitotta:

-Megtámadták, Jack. Elhoztam, mert nem hagyhattam odakint.

A hangja újra rideg volt,  mégis a mondanivalója utolsó felében a hangsúlya mégis valamivel gyengédebb lett. Miért nem hagyhatott ott? Hiszen könnyű szerrel megtehette volna, sőt, még ki is iktathatott volna, de egyiket sem tette. Inkább haza hozott, amit nem értek.
Jack elkomolyodva nézett rám majd a fiúra, a nagy barna szemek, amik megmagyarázhatóan elütöttek Alex szemszinétől, most együttérzést sugároztak. Elképeztő, milyen gyorsan megkedveltem őt.

-Helyesen tetted. - értett egyet elgondolkodva Jack -Megyek és folytatom a főzést, de ha szükségetek van valamire szóljatok.
És azzal magunkra hagyott minket. Alex mintha egy sóhajt adott volna ki, én is kissé megkönnyebbültem, eléggé kínos volt egy olyan emberrel beszélni, aki sokkalta jobban ismeri a fiút mint én. Alex a lépcsők felé fordult és jelezte,  hogy kövessem. Egy pillanatig haboztam, de aztán követtem a fiút akárhova is visz itt, az ő területén.

@fla256 új részecske,  amiben Alex és a motor egyszerűen instant az fangirlködésem forrása lett.