Between two points (Alex Rider fanfic) HU

7. Fejezet

Több dologra nem derült fény, Alex hiába kérdeztem, nem akart semmi többet mondani a helyzetről. Nem panaszkodom, így is elég nekem per pillanat feldolgozni azt, hogy a szőke fiú kém. Mármint, oké, már megént egy klisés romantikus filmben érzem magam mínusz a romantikus történet, mert ha jól megnézzük akkor sem találtunk romantikus elemet. Mit is mondjak? Ilyen az én életem.

Látszólag Alexet követtem lefelé az emeletről, de valójában csak az orrom után mentem, a fenséges illat után ami a konyhából jött. Jack barátságosan köszöntött minket és máris az asztalhoz tuszkolt, főleg engem, mivel szerinte ennem kellene, hiszen olyan sovány vagyok. Dehogy is, nem vagyok én sovány. Lezuttyantam az Alex melletti székre és még levegőt sem volt időm venni, Jack máris ételt tett elém. Megköszöntem az ételt és kissé habozva neki láttam. A szemem sarkából láttam, hogy Alex mohón neki esett a krém levesnek. A szám sarka felkanyarodott és visszatartottam egy mosolyt. Olyan furcsa kép ez, egy egyáltalán nem hétköznapi fiút látni teljesen hétköznapi dolgot csinálni. Ez eszembe juttatta, hogy Alex Rider, bármilyen meglepő is legyen, ember. Hús-vér ember, korgó gyomorral és megfogyatkozott energiával. Ja, és megannyi aprósaggal, titkokkal, amiket legtöbbször égek kideríteni.

  - Ne szégyenlősködj. - mondta Jack és én megszeppenve pillantottam rá - Egyél csak amennyit akarsz. 

Megkavartam a levest és bizonygatni akartam, hogy én már bőven ettem, hiszen ni mennyi hiányzik, de akkor Jack újra leintett:

  - Alex meg becsukja a szemét, hogy ne lássa mennyit eszel. - tette hozzá egy kacsintással 

Elpirultam és nem bírtam a francia akcentusu nőre nézni, de főleg nem Alex-re. Sunyitottam, de a csend elég furcsán töltött volt közöttünk, Jack viccnek szánta, de egyikünk sem nevetett. Nem mertem Alex- re nézni még a szemem sarkából sem. Nem sokszor fordul az élő, hogy egy mondatban említődök meg én is, meg Alex. Ki kellene élveznem a pillanatot, de inkább zavar. Bizonyára a szőke fiúnak is égnek áll a haja tőle,  csodálkoztam is, hogy eddig még nem robbant.

  - Igazán nem kell.  - háritottam a lehető legtermészetesebben, de elég rosszul sikerülhetett 

Nem maradt sok csend közöttünk, mert Alex máris ridegen rávágta:

  - Tényleg nem.   

Remek, a jó régi morgolódó Alex visszatért. Nem mintha hiányzott volna. Jack vette a lapot, valószínűleg azzal egyetemben is, hogy köztem és Alex nem igazán baráti a helyzet és egy zavart mosollyal lezárta a beszélgetést. Hát, valahogy így kell elrontani egy vacsorai beszélgetést.

X

Alex megállt az ajtó előtt és a kulcslyukban elforditotta a kulcsot. Én szkeptikusan néztem a fiút és karba tettem a kezem.

- Elég titkos ez a hely, hogy kulcs kell hozzá, biztos nem egy kínzó kamra? - kérdeztem kertelés nélkül

Alex sóhajtott és nem értékelte a megjegyzésem. Kivette a kulcsot a zárból és felém fordult. Az ajtó

  - Mondtam már, Coney,  jusson már el az agyadig. - sziszegte ingerülten Alex - Nem akarlak megölni per pillanat. 

Kitárta előttem az ajtót és a bosszús arca arra utasított, hogy ne provokáljam és menjek be. Felhúztam a szemöldököm és besétáltam baljós hangulattal rendelkező sötét szobába. Nem igazán volt más választásom. Alex keze a kilincsen maradt, én már javában bent voltam a szobában, mikor visszafordultam és a tekintetem találkozott a fiúéval. Hát igen, most kevésbé tűnt olyan természetesnek és embernek, mint az asztalnál.

  - Csak sok okot nem adsz, hogy ezt el is higyjem. - válaszoltam Alex kék szemébe nézve 

Alex keresztbe fonta a karját és egy pillanatig hatalmasnak tűnt. Engem kebelezett a szoba sötétje, de Alex háta mögül még besütött a folyosóról jövő fény. A fiú arca félig meg volt világítva, tompa fényt kölcsönözve az arcának, a papír fehér bőrének és szőke hajának.

  - Pedig jobban tennéd. - válaszolta egyszerűen a fiú és megvonta a vállát 

Szemem sem rebbent mikor a fiú aztán jeges tekintettel elhaladt mellettem. Aztán viszont egy didergés ment végig rajtam,  mikor az ajtó becsapódott, hiszen a fiú elengedte a kilincset. Teljes sötétség borított be mindkettőnk,  én pedig nyugtalan lettem, Alex Rider plusz sötétség nem túl biztos egyveleg számomra. Egy szívdobbanásnyi idő múltán viszont már felgyúlt egy kis éjjeli lámpa. Behúnytam a szemem a hirtelen fény miatt, de gyorsan kinyitottam mikor úgy éreztem valami elsuhan mellettem. Csak Alex volt, a ruhaujja véletlenül a vállam bőréhez ért. Felvont szemöldökkel néztem ahogyan villámként az ajtónál termett. A szoba egyszerű volt, majdnem pontos mása Alex szobájának.

- Itt fogsz ma este aludni. - mondta magától értetődő hangon, persze, evidens volt, de az ő szájából minden olyan komoly és drámai - Jack előkészítette neked.

Be akarta csukni az ajtót, de mégis visszafordult és egy zavart pillantást vetett rám, amit hirtelen nem tudtam értelmezni. 

  - Jó éjt! - szólt karcos hangon 

Az állam majdnem leesett a meglepettségtől, mármint, ki számított arra, hogy a gépies kijelentés után még jó éjszakát fog kívánni? Nem igazán vártam rá, de egy pillanatra letaglózott és mozdulni sem bírtam. Mire már eldöntöttem magamban, hogy viszonozom a furcsán melengető gesztust, Alex megpördült és már csapódott is utána az ajtó. A fiú már kint is volt, nem volt időm.

Ledőltem az ágyra és úgy éreztem elnyom az álom a percen. Az ágy szélén találtam egy összehajtogatott pólót és rövidnadrágot. Persze fiúknak valót. Elpirultam és majdnem kiejtettem a kezemből. Alex benne volt abban, hogy a ruháiban aludjak? Kétlem. Említette, hogy nem ő, hanem Jack készítette elő a szobát, tehát valószínűleg nem is tud róla. Egek, jobb is így, ha nem lát meg ebben.

Jobb híján, felvettem a ruhákat,  persze méretekkel nagyobb volt, de úgy voltam vele, hogy ha nincs jobb, kihúzom ezzel az éjszakát. Kellemes illata volt, olyan átlagos mosóporos, persze, nem mintha másra számítottam volna. A kezembe vettem a telefonom és elborzadtam a 12: 56 - tól. Az agyam ki volt fulladva, csak feküdtem az ágyban és olyan hülyeségeken járt az eszem, például, hogy vajon Riderék mindig ilyen későn vacsoráznak vagy csak miattam volt így? Mondom én, hogy ki van fulladva az agyam. A telefonom felvillant és én máris utána kaptam. Allison volt  csak:

  - Ígérd meg, hogy reggel felhívsz. Aggódom. 

  - Persze, minden rendben van. :) reggel hívlak. 

Allisonnak olyan könnyű volt állítani, hogy minden rendben lesz. Magamnak már kevésbé.