Between two points (Alex Rider fanfic) HU

13. Fejezet

Flóra

- Azt nem tudom megakadályozni ne keressenek és azt sem tudom ígérni, hogy nem leszel konstans veszélyben, de egy dolgot még tehetünk: hogy felkészülünk mindenre. - mondta, szinte hadvezérszerűen, Alex.

Tetszett a gondolkodása, az, hogy nem adja fel könnyen és ez a "kiképzés" is vonzó. Szinte hiányzik az edzések nyújtotta hév és kihívás. A gondolat, hogy nekem lesz esélyem felvenni a harcot, sokat jelentett. Lehetnék most kétségbeesett is, mert lássuk be milyen elveszett is lehetne a helyzet. Alex tűzről pattant, csak ezt titkolja. Túl sok minden van, amit ez a fiú még előlem el tud titkolni. Oldalra döntöttem a fejem és elgondolkodva néztem rá, mind az összes titkát tudni akarom. De amíg Alex mindig meg tud lepni valamivel, erről csak ne is álmodjak, túl gyerekcipőben jár az emberismeretem.

- Nem gondoltam, hogy hajlandó vagy edzeni engem.-jelentettem ki.

Alex erre csak húzta a száját, nyilván nem mutatva, mintha ez tőle nagy áldozat vagy szeretteljes gesztus lenne. Ez bennem megragadt, fel is merült bennem a kérdés, hogy akkor miért teszi? Simán sorsomra is hagyhatna nyugodtan, nem vagyok a felelőssége és nem is tartozik nekem semmivel. Lehet, hogy a titka vagyok, de akkor is csak egy titok...

- A volt edzőnk nem volt az, akinek mondta magát, rémlik még, nem? - replikázott Alex, lejtéssel a hangjában.

Az arcomra egy kissé gúnyos mosoly költözött, keresztbe tett karral jegyeztem meg:

- Remélem veled nem hasonlóképpen járok. 

Miután kimondtam, utána kapcsoltam csak. Nem először merült fel bennem az, hogy palira vesznek, s Alex merőben nem az, akinek mondja magát és én életem csapdájába sétálok bele karöltve. Elismerem, nem merült fel ennyi kétség bennem vele kapcsolatban már egy ideje. De lehet csak azért, mert nem volt időm gondolkodni és pergett gyorsan az élet. Talán megmentettem magam hasztalan aggodalomtól, viszont inkább megfogadom, hogy ennyire nem leszek majd sosem a fellegek felett.

- Miért segítesz, Alex?

A fiú szinte összerezzent. Először hívtam hangosan is a keresztnevén.

- Te már az én felelősségem vagy. - magyarázta kimérten, de a hangjában a hidegségen kívül valami más is hangzott, mintha beletörődés lenne - Minden, amit teszel azért engem vonnak felelősségül, mert mi ketten vagyunk bajban. 

Ketten vagyunk bajban. Talán nem kellene erre ilyen derűsen és pozitív konnotációval ezt ismételgetnem magamban. DE ha egyszer olyan 'partners in crime' feelingje van az egésznek. Meg aztán, azt nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy én nem vagyok egyedül ekkora bajban. Alex-et egy számomra rejtélyes indok vezérlik, ám én sem vagyok többé naiv és nem nyugszom míg ezt ki nem derítem. Mielőtt még beleélhettem volna túlságosan magam ebbe a magasztos együttműködésbe, Alex félbeszakította a gondolatmenetem:

- A bátyádnak egy szót sem, ugye tudod?

Bólintottam, magától értetődő volt.

- A jövő hét pénteken mit szólsz?

Máris rátért az edzésem dátumára. Jobb lenne, ha nap közben ejtenénk meg a találkát, mert akkor nem kell külön engedélyt kérnem s Alisonnak sem magyarázattal tartoznom. Ki kellene találnom mi az aranyközépút Alisonnal kapcsolatban. Vajon mennyi titkot bír el egy ember?

- Marcus szombat reggel ügyeletes. - mondtam csak úgy mellesleg.

Alex megvonta a vállát, nem gondoltam volna, hogy hozzám hajlandó lesz alkalmazkodni, ám kellemesen csalódtam.  A kezeit végigcsúsztatta a fekete forgós székének karfáján, majd a tekintetét újra rám irányította, a kifürkészhetetlen kék szemek rám fókuszáltak.