Földrengés

X

Sercegő hang ütötte meg a fülemet és jó illatok. Nem csoda, valószínűleg Jason valami ételt csinál. Itt lent világos volt, a nap sütött. Ennek örültem, végre újra reggel. Ezúttal meg próbáltam felülni a kis ágyon, és megint csak a hátam fájt, viszont kissebb szenvedés közepette fel tudtam ülni. Ez igazi felüdülés volt nekem, de még akkor is vigyáznom kell. Jason megszólalt:

- Azta. Hát látom csak összejött az a felülés! - Kacsintott rám - Viszont még ne próbálj meg elmenni. Gondolom még fáj a hátad, emiatt ne próbálj a létrán felmászni.
- Egyenlőre még én sem akartam. - Mondtam.

Jason erre megfordult és tovább sütötte az ételt.

Ezután már csak az következett, hogy leszáljak az ágyról! Megpróbáltam óvatosan hasrafeküdni, úgy hogy a
Lábam lent legyen, majd fejemmel együtt felemeltem mellkasom és felálltam. Lassan megfordultam és el indultam előre. Lépéseimet szépen megfontoltam és úgy lépkedtem, hogy lehetőleg az ne fájjon. Odasétáltam a tűz mellé ahol Jason valamiféle ételt készített, ránéztem és nem hittem a szememnek! A biztonság kedvéért megszagoltam és azt hittem el áll a szavam. Tojás volt, tükörtojás! Igazi felüdülés volt ennyi év után újra ezt a csodálatos szagot érezni. A Reggelek jutnak eszembe róla. Azok a csodás reggelek mikor iskolába menet előtt az asztálnál ettem a tojást, közben pedig nevettem a vicces sztorikon melyeket anya és apa mesélt. Rég magam mögött hagytam ezeket, megfogadtam, hogy addig nem gondolok ezekre míg ki nem jutok innen, de az emlékek visszajöttek. Elmorzsoltam egy piciny könycseppet mely az arcomon gördült lefele.

Sajnos elég régóta nem gondoltam erre, a sok kín után, a sok sírás után már nem érdekelt semmi csak a cél amit keresek! Persze a kis könnycseppet Jason is meglátta. Gondoltam már megkérdezné, hogy mi a baj, de a apró csalódás ért a válasz hallatán.

- Ha el bírsz sétálni abban a sarokban lévő asztalig ezzel a tányérral a kezedben, akkor már eheted is.

Szerencsémre, nem érdeklődött. Megráztam kicsit a fejem a dolgok elfelejtése miatt és odasétáltam lassan az asztalhoz. Persze a leülés megint csak nehézkesen ment, de állva nem ehettem. Megoldottam a dolgot. Elvettem a kést és a villát, vágtam egy kis darabot majd megettem. Az íze valami csodálatos volt. Elakadt a szavam. A csávó már orvos, barlanglakó és szakács egyben. Hamar felfaltam az egészet majd felálltam és megpróbáltam visszafeküdni az ágyra. Hála istennek ez már könnyebben ment. Ezután már csak pihentem és aludtam, nem csináltam mást. A nap legtöbb részében csak pihentem, de Jason nem foglalkozott velem. Természetesen megkérdezte, hogy nem kell e valami amit hozhat meg ilyenek, de igazából nem zavart. Úgyhogy ez volt, majd el jött az este. Jason csak jó éjt kívánt majd ő is elaludt, de én nem bírtam. Gondolkoztam végig mit tegyek, hisz itt lenne az alkalom, hogy megpróbáljak elmenni. Egy ideig vaciláltam majd azt mondtam:
Megpróbálom!

Halkan leszálltam majd kimentem ahhoz a kis nyílt helyhez ahol a létra is volt. Egy kicsit megilyedtem, hogy leesik a létra vagy valami, majd észrevettem, hogy az egész a falhoz van szerelve, szóval ettől már nem kell félnem. Megpróbáltam felmenni, de a hátam fájt. Vissza akartam menni, de mostmár itt vagyok, még csak nem is nagyon mentem feljebb. Nagy levegőt vettem, majd elkezdtem mászni. A közepére már azt hittem nem bírom, de muszáj küzdenem. Megint csak egy nagy levegő, már majdnem fent vagyok, nem bírok már visszamászni. Egy pár másodperc múlva kint voltam, már csak egy nagy mászás hiányzott. Próbáltam halkan csinálni de alig bírtam. Elég volt már a szenvedésből. Szemvedtem eleget, tele vagyok sebekkel, akinek már gyökeresen elege lehet mindenből az legfeljebb én vagyok.

Hála istennek kint vagyok. Egy egész táska volt lent ami az enyém ezért csak a legfontosabb dolgokat hoztam el. Egy hátizsákot nem tudtam volna felhozni, már nem bírtam volna. Csak egy kis válltáska volt nálam, étellel, vízzel, késsel.

Kint pedig elégedetten hátrafeküdtem a csillagokat nézve és arra gondoltam, hogy remélem ennél megint már nem lesz rosszabb.

Felálltam majd kicsit elsétáltam, hogy véletlenül se tudjon senki követni és újra csak bebújtam egy nagyobb bokor alá, táskámat a fejem alá raktam és elaludtam. Itt talán nem talál rám senki. Holnap pedig muszáj tovább mennem, fájós vagy nem fájós háttal is de muszáj.

Addig is, remélem reggelre még meg lesz a másik fülem!