Az ellentétek vonzzák egymást • Paul Lahote ff. / Hun

II. Fejezet

Ellentétek...szöges ellentétek vagyunk az biztos. De hogyan működhetne ez? És ha Emilynek nincs igaza? Hiszen Sam és Emily sem ellentétek, Jared és Kim sem, sőt, a legnagyobb egyetértésben vannak mindig. De egyben biztos vagyok; meg kell védenem. Azért születtem, hogy vámpírokkal hadakozzak és azért, hogy megvédjem Kate-t mindentől. Elmosolyodtam ahogy eszembe jutott törékeny alkata, kék szemei melyekben tisztán kivehető az ártatlanság és a naivitás, de van benne valami titokzatos is, ami nem hagyott nyugodni. De ki fogom deríteni, van rá egy egész életem –, ha úgy vesszük több, mert nem öregszem, egy darabig biztosan –, és nem bánom, ha az egész életemet annak kell szentelnem, hogy Kate más képet kapjon rólam.

***

- Na haver, készen állsz? - kérdezte Jared, miközben órára igyekeztünk.

- Én mindig kész vagyok – mosolyogtam. – Kivéve, ha róla van szó... - vallottam be. - Te mit csináltál, mikor rá jöttél, hogy Kimbe vésődtél? - Furcsa volt, hogy ÉN kérek tanácsot TŐLE, de nem volt mit tenni, ez van. Csak abban reménykedtem, hogy nem fogja felemlegetni különben kicakkozom a fülét.

- Nekem azért könnyebb dolgom volt, hiszen Kim szerelmes volt belém...

- Igen, de a farkassá változás előtt te sem nagyon foglalkoztál vele... - mondtam óvatosan attól tartva, hogy megbántom. Jared sem foglalkozott nagyon Kimmel, pedig a padtársa volt, és a lány odáig volt, illetve van érte. Szegény fiúnak még most is bűntudata volt...

- Tudom... - mormolta fintorogva. – De Kim és Kate azért két külön dolog...Katet több bántás éri...

- Rézben tőlem... - tettem hozzá kelletlenül. – Helyre hozom - jelentettem ki a nyilvánvalót – Csak rá kell jönnöm hogyan.

- Itt az alkalom... - veregetett hátba Jared a folyosó végére pillantva, majd lefordult a kémia terem felé. Kate a szekrénye előtt állva kötötte be az alkarját egy fehér gézzel. A diákok legtöbbje már a termekben volt várta a tanárt. Oké Paul, most vagy soha...

- Szia - köszöntem halkan, összerezzent a hangomtól, majd meglepve nézett fel rám, egy fejjel kisebb volt nálam.

- Helló - köszönt bizonytalanul, és újra a karján lévő kötéssel babrált, próbálta összetűzni a végét, de nem nagyon akart sikerülni.

- Mi történt? - kérdeztem karja után nyúlva, hogy segítsek neki.

- Áh...semmi - legyintett, karját magam felé fordítottam, és kivettem a kezéből az apró csatot, betűrtem a géz végét, majd a csatot is rá illesztettem. Bőre az én bőrömhöz képest hideg volt, ahogy hozzá értem, mintha megráztak volna. Mint a filmekben azok a bizonyos szikrák a szerelmesek között vagy, amit a romantikus regényekben lehet olvasni... Szívdobogása felgyorsult, lélegzete néha-néha kiakadt, de ezeket persze nem vehettem észre, hiszen semmilyen „normális" ember nem vette volna észre. Imponált volna a dolog, ha tudom, hogy most a félelem vagy a szikrák váltanak-e ki belőle ilyen érzéseket. Esetleg mindkettő? Karjáról felpillantottam kék szemeibe melyek képesek voltak teljesen elvarázsolni az embert. Tekintetében teljes volt a zavartság.

- Kösz – mormolta, és vissza dobta a géztekercset a szekrényébe, majd kivette a nyelvtan cuccát. - Nekem...mennem kell - motyogta.

- Aha...nekem is – bólintottam, és elindultam az ellenkező irányba a töri órára, pár lépést után vissza pillantottam Kate-re, aki már sietős léptekkel igyekezett az órájára. Távolodó alakja, lágyan ringó csípője és úgy az egész lénye, mintha azt kiabálta volna, hogy menjek utána, de persze nem tehettem. Mi történhetett a karjával? Nem úgy tűnt, hogy semmi...Talán bántották? A gondolatra miszerint bárki is hozzá mert nyúlni elöntötte az agyam a méreg, mély levegőket véve reméltem, hogy megúszom ezt a napot anélkül, hogy lebuktatnám a falkát. Beléptem a terembe, és leültem a helyemre. Még mindig idegesített a dolog, hogy nem beszélhetek a többiekkel hiszen a barátaim, de amíg nem változnak át addig Sam szerint biztonságosabb távol maradni. Bár most jobban lefoglalt a Kate „hadművelet" jó lett volna valamelyikőjükkel megbeszélni a dolgot.