H I B R I D

7. Fejezet

Egy kis ideig még mozdulatlanul ültem, majd mikor semmit nem hallottam elkezdtem körülnézni a pánikszobában. Hirtelen feltűnt egy gomb melyen a camera felirat állt. Kissé ugyan félve, de megnyomtam. Hat monitor jelent meg, amely a ház különböző pontjait mutatta. Tényleg! Emlékszem, hogy felszerelték a kamerákat... - gondoltam. Úgy láttam, hogy elmentek a ,,betörők." Remegő kézzel kinyitottam a páncélajtót, amely egy hatalmas kattanás kíséretében kitárult. Könnyes szemmel, és reszkető térdekkel előmerészkedtem. Legelső utam a lámpakapcsolóhoz vezetett. Eddig nem féltem a sötétben, de most úgy érzem, hogy ez elmúlt. Tuti, hogy aludni sem fogok tudni... Az egész házat végigjártam, fölkapcsolgatva a villanyokat. Mikor ezzel végeztem az ajtóhoz rohantam, négyre zártam és bekapcsoltam a szenzorokat is. Ezt követően a függönyöket is behúztam. Azt nem mondanám, hogy teljes volt a biztonságérzetem, de legalább nem voltam annyira kiszolgáltatva. Visszabaktattam a szobámba, és az ágyra kuporodtam. Térdeimet a mellkasomhoz húztam, miközben próbáltam megnyugodni. A pulzusom iszonyat gyorsan vert. A remegést nem tudtam abba hagyni. Biztos voltam benne, hogy sokkos állapotba kerültem. Nem tudtam kikeveredni az eseményekből.

A mobilomra pillantottam, mely az éjjeli szekrényen hevert. Ezeknek a modern telefonoknak az volt az előnye, hogy sosem merültek le. Azonnal a kezembe kaptam és tárcsáztam a barátnőmet. Előbb tudom, hogy a rendőrséget kellett volna hívni, de tényleg nem voltam magamnál, és valaki olyannal akartam beszélni, aki meg ért! Sokáig csak kicsöngött, majd fáradt hangon beleszólt valaki.

- Haló? Mi a baj Jena? Tudod hány óra van? - kérdezte Lucy.

- Betörtek hozzánk, amíg egyedül voltam itthon. El akartak rabolni!!! - panaszoltam, sírástól elcsukló hangon.

- Te jó ég! Azonnal ott vagyok! Addig főzz magadnak egy teát! Az jót fog tenni!

- Köszi! - könnyebbültem meg.

Lucy még itt sem volt, de már maga a gondolat is megnyugtatott, hogy elindult, és nem leszek egyedül. Úgy tettem ahogy mondta. Főztem magamnak egy erdei gyümölcsös teát. Minden nap olyat ittam, mert az volt a kedvencem. Gondoltam jól eshet. Leültem a kanapéra és töprengeni kezdtem. Miért akartak vajon elrabolni? Talán a váltságdíj miatt... De valami kísérletről is beszéltek. Vajon mit akartak csinálni velem? Nem fért a fejembe, hogy juthattak át a retinaszkenneren és az ujjlenyomat olvasón.... Hmm... Biztos besurrantak, amikor elmentem sétálni! - világosodtam meg. Kár volt nyitva hagyni. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Kisebb szívszélütést kaptam. A bejárathoz sétáltam, és kinéztem a kis üvegen. Mikor csak barátnőm arcát láttam, megnyugodtam. Gyorsan beengedtem, mielőtt még úgy döntött volna, inkább haza megy.

- Jena, jól vagy?

- Ne aggódj, minden rendben! Nem találtak meg... szerencsére.

- Kik voltak azok, nem láttad őket? És mit akartak? - kérdezett Lucy.

- Nem, sajnos nem. Annyit tudok, hogy két férfi volt. El akartak rabolni, hogy valamilyen kísérlet alá vessenek.

- Úr isten! Szólni kéne a rendőrségnek! Ez már nem játék... Anyukádékat hívtad?

- Nem, nem akartam őket ezzel zavarni. - válaszoltam.

- Te nem vagy normális!!! Akkor majd én megteszem! - jelentette ki Lucy olyan eltökéltséggel a hangjában, amiről képtelenség lett volna lebeszélni.

Elkezdett kotorászni a táskájában, majd azonnal telefonált. Mindig irigyeltem a mobilját. Hologram kivetítős volt.

- Haló? Mrs. Vail? Igen... Betörtek magukhoz az éjjel, és el akarták rabolni Jenat! Persze, jól van. Átjöttem hozzá, de kérem siessenek! Köszönöm! - hallatszottak Lucy válaszai.

Látszott, hogy megkönnyebbült, mikor felhívta a apuékat.

Közelebb lépett hozzám, majd átölelt. Szorosan a karjaiba zár. Fülemben éreztem forró szuszogását, miközben ezt mondta.:

- El tudom képzelni, hogy mekkora trauma ért, de ne aggódj apukádék perceken belül hazaérhetnek! - nyugtatott.

Jól esett, hogy van mellettem valaki, aki ,,fogja a kezem." Egyedül nem tudtam volna meglenni ebben a hatalmas házban. Folyton eszembe jutott az a szörnyű érzés, ahogy jönnek fel a lépcsőn, és én tehetetlen vagyok. Vagy amikor földbe cövekelt a lábam... Nem fogtam fel, hogy velem történhet ilyen! Perceken belül kattant a zár, és anyáék rontottak be. Szó szerint... Szinte áttörték az ajtót.

- Istenem! Jól vagy drágám? - rohant hozzám anya.

- Minden rendben kincsem? Ez hihetetlen! De nagyon erős és bátor voltál. - biztatott apa.

- Igen jól vagyok... Csak kaptam egy ,,kisebb" sokkot.