H I B R I D

5. Fejezet

Ahogy anya kimondta, amire vágytam, elégedett mosollyal az arcomon, lepattantam a futópadról, és úgy ahogy voltam, izzadtan és fáradtan, visszavonszoltam magam a szobámba. Én nagyon szívesen futottam volna, de ez után a megterhelés után, egy évi mozgásadagomat fedeztem... Több energiám nem maradt a rohangálásra. Valójában szörnyen biztos voltam a dolgomban, szinte 1000%-ig. Egy percig sem merült fel bennem, hogy esetleg nem kapom meg, amire vágyom. Mondjuk az igaz, hogy anyáék nem nagyon tolerálják az állatot a lakásban, na meg a legújabb fejlesztésekben sem bíznak... Ezt a gondolatot azonban kizártam az agyamból, hogy csak a pozitív dolgokra tudjak koncentrálni.

Felhőtlen boldogság söpört végig rajtam. Izgultam és ujjongtam. Nem akartam elhinni, hogy hamarosan lesz egy beszélő állatom. így elhatároztam, hogy napom hátralevő részét az internet böngészésére fogom fordítani. Szeretnék mindent megtudni a Hibridekről.

Gyorsan rákattintottam a tálcán pihenő ikonra, és máris felugrott az oldal, amit nemrégiben úgy hagytam. Találtam egy kisebb cikket, ami különösen érdekesnek bizonyult a számomra.

˝A Hibrid nevű fajt Dr. Daret nevéhez köthetjük, aki 2045-ben kezdte meg kutatásait. Azt vallotta, hogy állati és emberi gének összepárosításából létrehozhatunk egy minden eddiginél magasabb intelligencia szinttel bíró teremtményt. Több fajjal is megpróbálkozott kísérletének hosszú évei alatt, de mindössze a tigrisek génállománya volt alkalmas a feladatra. Ezek az állatok nemcsak az emberek agyi képességeivel vannak felruházva, de ösztöneik is ugyan úgy működnek. Egyszerre emberek és állatok. A témában tevékenykedők szerint ideális háziállatok, mivel mindezek felett, az ágyukba ültetett chipek segítségével korlátozhatóak a gondolataik, így lázadásra képtelenek.

A következőkben Natasha Broken, újságíró fog kérdezni a híres tudóstól, Dr. Darettől, hogy mi emberek is tisztább képet kapjunk erről a csodálatos találmányról:

Natasha Borken: Első kérdésként... Miért kék a bundájuk? Más színnel nem próbálkoztak?

Dr. Daret: Valójában szégyen szemre be kell valljam magának, én és kollégáim sem leltük meg a választ erre a furcsa genetikai kérdésre. Nem tudnám megmondani, hogy a két gén együttese, miért pont kék színt produkált.

Natasha Broken: Értem... És miért nem használják őket magasabb célokra? Mint például a katonaság, katasztrófa védelem stb...? Egy ilyen nagyszabású találmányt nem lenne szabad elpocsékolni, nem gondolja?

Dr. Daret: Mivel ugyan olyan érző lények, mint mi magunk. Meg persze alkalmatlanok ilyen feladatra. Ma már ezekre is ki vannak fejlesztve külön gépek. Azok nyilván hatékonyabban végzik a feladatukat. És akkor az állatvédőkről, és aktivistákról még szó sem esett... Ez nagyon bonyolult dolog lenne, több sebből vérző, meddő próbálkozás.

Natasha Broken: Maga egy percig sem gondolta, hogy túl nagy összegről beszélünk ennél az állatnál? Míg az ország több, mint 50%-a éhezik? Azt gondolom inkább azzal kapcsolatban kéne tevékenykedni.

Dr. Daret: Természetesen tudjuk, hogy igen magas összegről beszélünk, de ennél olcsóbban a Hiboratórium nem vállalja a szaporításukat. Éppen ezért olyan ritkák. Persze az éhezés és a szegénység felszámolása is fontos, de ez nem a mi hatáskörünk. Egy-két év múlva az anyagilag szűkösebben állók is meg fogják tudni vásárolni a hibrideket.

Natasha Broken: Értem! Bár nem feltétlenül értek ezzel egyet. Nem gondolom, hogy manapság egyedül a gazdagoknak áll a világ, így nem csak nekik kéne feltalálni dolgokat... Ezen kívül...semmiféle etikai, erkölcsi aggály nem merült fel a társadalom, az állam részéről, hogy ilyet úgymond forgalomba lehet-e hozni?

Dr. Daret: Természetesen igen, de rengeteg vizsgálaton átestünk, mindent felmértek a céggel kapcsolatban, átvilágították a módszereinket is. Ennek ellenére semmi törvénybe ütközőt nem találtak.

Natasha Broken: Hogy párosítják össze a mi génjeinket az állatokéval? Ehhez nem szükségesek emberek?

Dr. Daret: Ez kérem maradjon a mi szakmai titkunk, de emberkísérletet természetesen nem végzünk!

Natasha Broken: Maga szerint ez a ,,találmány" előrébb viszi a társadalmat? Azon kívül, hogy egy méregdrága állat, nyújt valami olyat, ami megkönnyíti életünket? Például: Én anya ként, ki tehetem a lábam anélkül a félelem nélkül, hogy mire hazaérek, a gyermekemnek valami baja esik?

Dr. Daret: Igen, gondoltam, hogy ez a kérdés valamelyest mindenkit foglalkoztat. Itt az újságban bizonyítékkal nem szolgálhatok, de szakértelmemre és hírnevemre mondom, hogy bármely eddigi bébicsősznél, óvónéninél vagy tanárnőnél megbízhatóbb. Legelső célunk a biztonság volt. Hogy tényleg segítség legyen a családoknak, ne pedig folytonos problémaforrás.

Natasha Broken: Igen értem én, csak én ettől függetlenül nem mernék megbízni egy állatban, melynek a szelídségét egy meghibásodható gép biztosítja... Arról nem is beszélve, hogy ez egyedül a tehetősebbek életét könnyíti meg, ők meg fel tudnak fogadni egy dadát is! De természetesen értem én a maga álláspontját, és nagyon becsülöm is!

Az interjút egy Chicago-i magazinban láthatták az olvasók."

A szöveg elolvasása után rengeteg mindent megtudtam! Nagyon érdekes interjú volt, és hát a riporternek is igaza volt némely kérdésekben... Ezek a problémák azonban nem érintettek engem, így ugyan úgy vártam szülinapomat. A tudomány csodájának tekintettem, egy olyan társnak, akivel beszélni is tudok! A gondolat, hogy nemsokára egy kék tigris gazdája lehetek, túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Egy álom mely itt van, oly' közel, de mégis fényévekre érezzük. Idegességemben a kezeimet tördeltem. Nem a rossz fajta idegességre gondolok, hanem a várakozással, izgalommal telire, mikor az ember öt percet sem bír ki, nemhogy négy napot! Elképzeltem magam a születésnapi partimon, ahogy anyáék átadják nekem az ,,ajándékot..." a tenyerem izzadni kezdett, és még a gyomrom legeldugottabb szegletei is örömtáncot jártak. Hosszú percekig csak ültem, és filozofáltam. Jó pár évet előreszaladtam az időben. Magamat és a kedvencemet láttam, ahogy együtt múlatjuk az időt. Nem volt kedvem máshoz.

Miközben gondolataimba temetkeztem, az alsó szintről anyukám hangját hallottam. Ahogy kivettem szavaiból engem szólított.:

- Jena! Gyere, kész a vacsora!

Nyilván Lucy elkészítette... Első gondolatom az volt, hogy nem is vagyok éhes, nem megyek le. Azonban pár másodperc után az eszembe ötlött, hogy jééé! Hátha anyáék közölni akarnak velem valamit! Valami fontosat, mondjuk egy döntést. Gyorsan összekaptam magam, és mint azt már megszokhattátok, megint lenyargaltam az emeletről a földszintre. Apáék már leültek, Lucy behordta a tálakat, végül pedig ő is helyet foglalt. Már csak én hiányoztam, vagy legalábbis így gondoltam... Sietve lehuppantam szokásos helyemre, majd széles vigyorral az arcomon, anyára és apára néztem. Szinte szuggeráltam őket, hogy minél hamarabb közöljék velem válaszukat.

- Kérsz egy kis csirkeszárnyat? - nézett rám anyu, szép zöld szemeivel.

- Igen, persze... - válaszoltam, ám jobban örültem volna egy másik témának..

- És borsót? - folytatta előző kérdését.

- Igen, azt is... De anya! Előbb hadd kérdezzek valamit... Beszéltél apával?

- Ja, igen beszéltem vele! Csak nem kíváncsi vagy a döntésünkre? - kacsintott egyet.

- De, de! - próbáltam sürgetni őket, annak reményében, hogy döntésük kedvező lesz számomra.

- Nos... Úgy határoztunk, hogy mivel már ilyen nagylány vagy, megkaphatod, amit kérsz! De! Ennek feltételei vannak! Mivel apáddal még nem sokat tudunk erről a hibridről, utána olvasunk, körbeérdeklődünk az ismerőseink között stb., aztán pedig, bármiféle rendetlenséget, kuplerájt vagy mocskot is csinál, te hozod helyre!