H I B R I D

1. Fejezet

Sziasztok! A nevem Jane. Ha bemutatkozásra kerülne sor, nem sok szépet tudnék mesélni magamról. Egy elkényeztetett kamasz vagyok, a szüleim nem törődnek velem, és pontosan tudom, hogy a pénz nem boldogít. Életem egyetlen, viszonylag szép időszaka, a születésnapom. Ilyenkor mindenki körülugrál, és szán rám némi időt. Édesanyám minden évben fogadalmat tesz, hogy ezentúl minden más lesz, majd félórás szabadkozásba fog, végül pedig elpityeredik, hogy milyen rossz anya. Általában nagyon nehezemre esik azt válaszolni, hogy ,,dehogy," de apa unszolására kénytelen vagyok. Ugye milyen kellemes hangulatú a ez az ünnep? Minden 16 éves ilyenre vágyik... Na jó, legalább anya és apa nem marják egymást, de csak ezen az egy napon. Minden kívánságom teljesül, amit csak szeretnék, ám ez sovány vigasz. Sokkal inkább vágynék egy szerető családra, mintsem drága ajándékokra, és tömény álszentségre. Elvégre egy gyereknek nemcsak 24 óráig van szüksége családra...

Apukám építési vállalkozó. Abból élünk, hogy plázákat épít. Anyukámról viszont még ennyi jót sem tudnék mondani. A naptára a kozmetikussal, a fodrásszal, a masszőrrel, a pedikűrössel, a gyógytornásszal, és még sorolhatnám, hogy kikkel van tele írva. A főzés persze már nem fér bele, ebbe a szoros napirendbe... A házvezetőnőnk Lucy csinál mindent. Gyakorlatilag ő nevel engem. Talán jobb is így, ha a szüleim példáját követném...ebbe bele se gondoljunk! Kész öngyilkosság lenne. Szeretnék végre normális életet élni. Erre azonban szemernyi esélyem sincs. Magántanuló vagyok, és ennek fényében nem sok baráttal büszkélkedhetek. Háziállatot nem tarthatok, minden igyekezetem ellenére sem...

Na jó, dióhéjban felvázoltam szánalomra méltó életem, most pedig ugorjunk oda, amikor már csak egy hét volt hátra a nagy 17-ig. Bizony! Közelgett a 17. születésnapom, amiről csak remélni tudtam, hogy ha nem is fény évekkel, de legalább egy hangyabokányival jobb lesz az előzőeknél.

A repülő autónk össze-vissza rázott. Épp a vásárlásból jöttünk haza, ahova nem tudom milyen megfontolásból, de engem is magukkal rángattak. Anyu annyi mindent vett, hogy a szatyrok már nem fértek el a csomagtartóban. Így jó néhány mellém került. A légcsatornában ma különösen nagy volt a fogalom. Mindenkit kerülgetni kellett. A sok kanyar közepette néhány csomag rám esett, én pedig nem győztem odébb lökögetni őket. Mikor végre letértünk a BXZ légcsatornáról a cuccok a helyükön maradtak. Ellazultam, mint mindig, mikor légkocsiban ültünk. A kellemes ringatózása szinte megbénított. Elálmosodtam tőle, de csak annyira, hogy képes voltam éber álmokat szövögetni. Az egyik hipermarket előtt hatalmas reklámtábla álldogált. Valamiféle furcsa állat volt rajta. Nem tudtam jól szemügyre venni, ezért inkább a cég nevét jegyeztem meg. Ha jól emlékszem valami Blutig lehetett. A kép gyönyörű volt, teljesen elbűvölt, bár csak néhány ezredmásodpercig volt időm csodálni. Kíváncsivá tett a fotó. Nem tudtam rájönni, hogy mit reklámozott, de az biztos, hogy érdekelt. Egész úton ezen járattam az agyam. Kíváncsi természetemnél fogva, minden felkeltette az érdeklődésem. A karomra pillantottam, hogy többfunkciós órámat használatba vegyem, ugyanis ebben az időben hatalmas szám volt, hogy egy egyszerű órán is lehetett internetezni. Ám sajnálattal vettem észre, hogy már megint otthon hagytam... Ennek hiányában próbáltam észben tartani a különös nevet. Ha elfelejtettem volna, többet az életben meg nem találnám. Hiszen azt sem tudom, mit keresek. Az utat sokkal hosszabbnak éreztem, mint általában... Egy végeérhetetlen várakozás volt a lebegés. A kilométerek a bolt és a házunk között nyilván nem sokasodtak, bár erre nem mertem volna fogadást kötni. Megváltás volt hazaérni. Apu szinte még le sem lassított mikor én halált megvető bátorsággal kiugrottam a kocsiból. Reméltem, hogy valami izgalmasra lelek... különben kár lett volna a sok hűhóért!