H I B R I D

14. Fejezet

Másnap végiglézengtem az egész napot. Halálra untam magam, miközben előre rettegtem az estétől. Nem tudtam hozzáfogni semmihez sem, mert a gondolataim akaratlanul is elterelődtek, így csak mélázgatni volt erőm, na meg tippelgetni, hogy Hael hova is készül... Mikor felocsúdtam csak arra lettem figyelmes, hogy anyáék háta mögött bevágódik az ajtó, én pedig ösztönösen rávágom, hogy jók leszünk... Ekkora hazugság még életemben nem hagyta el a számat! Az előszobában lógó kulcsos polcra néztem és boldog voltam, hogy anyu elől hagyta a kocsikulcsát. Elszámoltam tízig, majd mikor majdan biztos voltam benne, hogy a szülők házon kívül vannak, felrohantam Hael-ért az emeletre.

- Hael! Gyere! Elmentek itthonról, és sietnünk kell, hogy vissza is érjünk, ha lebukunk ne tudd meg mit kapsz tőlem!

- Oké! Menjünk! - nézett rám Hael, tőle nem megszokott módon. Máskor tekintete búskomor volt, száját lebiggyesztette, szemét pedig lesütötte. Most viszont különleges tűz égett a tekintetében és arca is izgalomról árulkodott.

Nem örültem, hogy hagytam belerángatni magam ebbe az egészbe, de jól esett, hogy örömet okozhattam neki. Még soha sem láttam ilyen vidámnak, és élettel telinek, meg már túlságosan hozzászoktam a bunkó, lekezelő és öreges stílusához is, de valahol éreztem, hogy van benne jóság.

Mielőtt kiléptünk volna a bejárati ajtón Hael kérdőn nézett rám.

- Mi az? Mi a gond, talán meggondoltad magad!? - nevettem el magam.

- Nem csak azon gondolkoztam, hogy tudsz e vezetni...

- Hát...ez csak részlet kérdés, elvégre nem lehet olyan nehéz egy repülő autót elvezetni... Főleg, hogy van robot pilóta üzemmód is. Anyukám sokszor hasznát veszi!!!

- Renden, akkor bízd az irányítást arra a robot üzemmódra, vagy mire...

Válaszul bólintottam, majd áthaladtunk a bonyolult biztonsági rendszeren, abban bízva, hogy minden kódra jól emlékszem és nem szúrom el. A retinaszkennert gyűlöltem, mert a szemem nem bírta jól az erős fényt, ez a szerkezet viszont egy lézerrel világította át a retinákat. Már fél sikerként könyveltem el a kijutásunkat. Gyorsan bepattantunk a kocsiba, én pedig rohamtempóban futottam át a használati útmutatót. Azonban mielőtt megfejthettem volna az indítás bonyolult rejtélyét, Hael megnyomott három gombot, a gép mikrofonjába pedig bemondta a címet, és már repültünk is.

- Ezt meg hol tanultad!? - kerekítettem ki a szemeimet csodálkozásomban. Egy állat, akinek eddig semmi tapasztalata nem volt az életről, két másodperc alatt beindít egy bonyolult, emberi autót...

- Nem tudom...

- Hova megyünk? Már igazán elárulhatnád...

- Ne haragudj, de nem tehetem! Tudod, hogy mi az a titok, ugye? - titkolózott Hael. Nem mondott nekem semmit, és a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy nem tudtam miért nem... Fogalmam sem volt arról, hogy ő áldozat vagy gonosztevő. Milyen titka lehet egy beszélő állatnak!? Aki ugyan beszél, csak nem arról, amiről kéne...

- Tudod, nem te vagy az egyetlen akinek vannak rossz emlékei, titkai... Nemrég, még az érkezésed előtt betörtek hozzánk, csak nem az értékek miatt. Engem akartak elvinni, valami kísérlet céljából, nem tudom miért, de azt mondták, hogy gazdag lányokat gyűjtenek. Elbújtam, és nagy mázlim volt, hogy nem találtak rám a pánikszobában. Azóta is majdnem minden este ezzel álmodon, és sötétben pánik félelmem van. Ezt eddig senkinek sem mondtam, te vagy az első!

Hael csodálkozva nézett rám, mintha tudná miről van szó, de nem felelt semmit. Mikor látta rajtam, hogy furcsa arckifejezést vágok, gyorsan lenézett az ablakból, majd pedig örömmel jelentette: