A szülinapomat még Hael érkezésének délutánján lebonyolítottuk. Nem volt nagy etvasz, egy kellemes hangulatú tortázás, néhány puszi, és egy közös program. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Az én kívánságom volt, hogy ne legyen nagy buli, meg extra dolgok, csak egy családi délután. Hael persze végig unatkozta, de ezt már nem hagyom annyiban, és minden áron rendezem a kapcsolatunkat. Lehet, hogy vannak önálló, épkézláb gondolatai, de nehogy már a nyúl vigye a puskát! Mégis csak én vagyok a gazda, vagy mifene. Délután, mikor lezavartuk a fülhúzásomat, úgy határoztam elviszem sétálni, hogy egy kicsit észbe kapjon, és közben beszélgethessünk. Ki akartam deríteni mi nyomja a bögyét, mi az ami miatt ki nem állhat engem és a családomat.
Valójában nem hagytam neki választást. Kötelezővé tettem a mozgást, azonban egy percig sem bíztam meg benne, így kénytelen voltam feladni rá az elektromos hámot. A virtuális ,,kötőfék" egyik részét magamra, a másikat pedig Hael nyakára kötöttem, ezzel biztosítva, hogy mellettem marad. Ő ugyan mondta a magáét, de kivételesen nem érdekelt.
- Mit gondolsz, hogy össze kötözöl minket ezzel a szarral!? Oldozz el azonnal! Én nem kutya vagyok, hahó!
- Nyugi, fel se fog tűnni, hogy rajtunk van, ha nyugton leszel, és szépen sétálsz! - magyaráztam.
- Vagy úgy... Először rákényszerítesz, hogy egy dög unalmas szülinapot üljek végig, utána pedig kötelező sétára viszel... Miért nem kutyát vettél?
- Haha... Nagyon vicces, de nem érdekel mit gondolsz! Sokáig együtt fogunk élni, és az én célom, hogy barátok legyünk. Jót akarok neked Hael!
- Akkor ezt még gyakorold! Gőzöd sincs arról, hogy mások mire vágynak! - okoskodott.
- Nem baj! Gyere! - azzal fogtam magam és elindultam az utca irányába. Nem hagytam neki választást, kénytelen volt követni, nehogy az elektromos póráz megrázza.
Lassan sétáltam, hogy több időnk maradjon a beszélgetésre. A nap, mint egy óriási lézer lámpa, úgy sütötte a fejünket. Irigyeltem Hael-t, hogy megvédi a szőre. Gondoltam menjünk a parkba, ott úgy is sok árnyék van! Kicsit megszaporáztam lépteimet, mert már nem bírtam elviselni a hőséget. Az utca túloldalán Anne néni sétált, kezében két szatyorral. Első gondolatom az volt, hogy manapság ki használ ilyen elavult zacskókat... De egyébként nagyon kedves hölgy volt, anyáék gyakran jártak össze vele, és a férjével. Szigorú és hirtelen haragú, de a szíve arany volt. Láttam, hogy Hael is őt nézi és egy percre meg is torpant.
- Mi van? Nem megyünk? - néztem rá értetlen szemekkel.
Ő szóra sem méltatott. Pár percig tétován bámulta az utca túloldalán haladó nőt, majd pedig tiszta erejéből futásnak indult, és csöppet sem zavarta, hogy engem is magával rángat. Vágtatott, mint a leggyorsabb paripák, miközben kék bundáját a szél minduntalan felborzolta. Minden energiámat összeszedtem, hogy a hátára tudjak kapaszkodni, mert féltettem magam a forró aszfalttól. Nem értettem mit akar, vagy, hogy mi jár gondolataiban, de szörnyű előérzetem volt, tudtam, hogy Hael bekattant és esélyem sincs rá, hogy józan észre térítsem. Egyenesen Anne néni felé igyekezett, aki ebből az egészből semmit sem fogott föl. Hirtelen csak arra lettem figyelmes, hogy belecsapódtunk az idős nőbe. Hael megállt, és mint egy vadállat úgy fújtatott, Anne néni viszont a földön feküdt, szatyrai romján. Fölállni sem bírt szegény, én viszont odaugrottam hozzá, és rögtön fölsegítettem, vezeklésképpen. Nem volt időm Haelt megregulázni, de ekkora haragot még soha nem éreztem iránta. Úgy akart bosszút állni rajtam, hogy elkaszált egy idős asszonyt...
- Vedd le rólam a kezedet! Mit képzelsz hmm? Te és a ronda tigrised meg akartatok ölni? Ez a baj ezzel a modern technológiával... Nem megbízható! De majd én beszélek a szüleiddel! - förmedt rám Anne néni.
CZYTASZ
H I B R I D
Science FictionEgy világban... mely már nem a béke és boldogság szigete. A Földön minden megváltozott, és nemcsak az emberek. Létrejött egy új állatfaj, a hibrid. Drágák, intelligensek, és drágák... Meg van bennük a beszéd képessége, ami még felkapottabbá teszi ők...