H I B R I D

18. Fejezet

Beszélgetésünk után, mint a vihar előtti csend idején, elcsitultak a kedélyek. Jószerivel egymáshoz sem szóltunk, s ha tehettük fél szavakkal is megértetettük magunkat.

Csönd volt. Fárasztó, és néha már idegesítő csönd. Nem tudtam kifejezni az érzéseimet, így nem is próbálkoztam vele...

Már három hónap eltelt Hael vallomása óta, és apránként kezdtem azt hinni, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba, mikor a futárrobot új újságot hozott nekünk... Ez egy viszonylag picike gép volt, akinek programok és GPS segített a levél-és csomagszállításban. A lap maga nem sok említésre méltó témát tartalmazott, ám hátlapján, jól elrejtve egy csoport hirdetését véltem felfedezni. Blutig ellen volt a nevük, az érdeklődésemet pedig egyből felkeltették. Ennél is kevesebb idő kellett, mire rájöttem, hogy itt az alkalom! Nem vagyunk egyedül...

A gondolattól teljesen elragadtattam magamat, izgatottságom pedig nőttön-nőtt. Ha vannak mások is, akkor nem veszhetünk el, lesz, aki meghallgassa, és segítse Haelt, úgy ahogyan én nem tudom.

Azonban lelkesedésem süket fülekre talált, Hael a lehető legkisebb esélyt sem adta meg az ötletemnek, és élből elutasította, minden ezzel kapcsolatos próbálkozásomat. Mintha magában sem érett volna még meg az elhatározás, mintha én lennék a rossz, aki egyszersmind kikürtölné a világnak sötét titkát. Láttam, hogy nem áll készen, és már átkozza a napot, amikor megnyílt nekem, de én nem csüggedtem. Nem érdekelt, hogy ellenzi a felszólalást, a vitát, esetlegesen a „csatát", de nekem lépnem kellett. Az ő szájából ez azonban teljesen másképp hangzott, és kissé durvábban is fogalmazott. ,,Te nem nekem akarsz jót, hanem magadnak! Egy unott kamasz vagy, aki hallatni akarja a hangját, csakhogy aztán minél nagyobb visszhangot kapjon. Ám itt most életekről van szó, többek között az enyémről is!" Értettem... Sőt olyannyira értettem érzéseit, hogy kedvem egyre-egyre lejjebb apadt, és ami azelőtt kimeríthetetlen óceánnak bizonyult, az mára csak tünékeny pocsolyává lett. Én, egymagam gyenge voltam, ehhez meg pláne, és tudtam, hogy nélküle minden kísérletem hamvába veszne. Első lépésként őt kellett volna jobb belátásra térítenem, és megértetnem vele, hogy mindez az ő érdekét szolgálja, és azon szerencsétlen emberekét, akik hasonló sorsra jutottak.

Képes voltam akár vérre menő harcokba bocsátkozni, csakhogy kiálljak mindazért, amiben hittem, ugyanis akkoriban még volt az emberiségbe, és önmagamba vetett hitem, amiért bizton bízva küzdöttem. Elvek... Ezek a legrosszabb dolgok a világon, mert mikor rájössz, hogy csupán nem létező kapaszkodók voltak, egy világ omlik össze benned. Semmi értelmük sincsen, mert bármikor adódhat pillanat, amikor habozás nélkül sutba dobjuk őket, de éreztem, hogy ez most nem az a pillanat! Mert ez a megtérítés pillanata, Hael öntudatra ébresztése!