In love with a Stiff [Divergent fanfiction-hun] //befejezett//

3.

"One stupid mistake can change everything."

*Caleb*

A jéghideg víz végigfolyt a testemen, ezzel kellemes bizsergést kiválltva belőlem. Jól esett egy hosszú munkanap után végre ismét tisztának érezni magam.

Szemeimet becsuktam és ellazultam, nem is sejtve hogy néhány perc múlva mi fog történni.

-Hűsölünk, Prior?-hallottam meg egy hangot mögöttem, mire azonnal megállt a vér az ereimben.

Ijedten fordultam hátra és megláttam Petert, aki nem zavartatva magát állt előttem, anyaszült meztelneül.

-Úristen, Peter! Nem tudsz kopogni?-kérdeztem, pánikkal teli hanggal.

-Ez egy nyilvános zuhanyzó.-jegyezte meg.

-De akkor is...jelezhetted volna, hogy bejösz.

-Ugyan már, Prior. Ne viselkedj úgy, mintha a testrészeink nem lennének hasonlóak.-vigyorodott el. -Te sem látsz semmi újat és én sem. Ne légy már gyerekes...

-Én...-hebegtem, de többet egy hang sem jött ki a torkomon.

Peter tekintetével végigmért, én pedig égővörös fejjel fordultam el.

Lehet, hogy neki ez könnyen megy, de nekem nem. Nem úgy neveltek otthon. Nem vagyok megszokva az ilyesmivel. És nem hiszem el hogy pont Petert kaptam el, hogy bejöjjön, aki köztudottan imád szekállni másokat.

Peter beállt a másik zuhany alá, én meg igyekeztem minél hamarabb lemosni a sampont a hajamból és elhúzni a csíkot onnan.

Komolyan, csak én lehetek ennyire peches ebben az életben...

Már épp sikerült is volna elhúznom a csíkot és az egész ügyet elfelejthettük volna, ha nem történik meg AZ.

Voltam ugyanis annyira infantilis és figyelmetlen, hogy elcsúsztam a csempén és nekivágódtam egyenesen Peternek, aminek hatására ő elesett, én pedig rá.

Ennél gázabb, égőbb és zavarbaejtőbb esetet nem tudtam volna elképzelni. Szerettem volna meghalni abban a pillanatban.

Peter és én néhány pillanatig csak bámultuk egymást.

-Nocsak, Prior. Nem gondoltam volna, hogy annyira epekedsz utánam, hogy le tepersz a zuhanyzóban.-vigyorodott el, én pedig a lehető legvörösebb árnyalatát vettem fel az arcomnak és amilyen gyorsan csak lehetett, felálltam és azonnal eltűntem onnan.

A csípőmre kaptam egy törülközőt, egy másikkal pedig a hajamat kezdtem el törülgetni.

Persze, hogy el kellett viccelnie az egész esetet. Nem hiszem el, hogy ilyen jól tud szórakozni az én balfékségemen. Istenem, mégis hogyan fogok ezek után egy szobába aludni vele?

Gyorsan magamra kaptam egy alsógatyát és egy pólót, majd kisiettem a fürdőből. Az ajtóban találkoztam Négyessel, aki befelé igyekezett. Utat engedtem neki és mentem is tovább.

Szerencse, hogy csak most jött be. Ha ne adj' Isten épp akkor tért volna be amikor az enyém és Peter teste szó szerint összetapadt...hát, nem tudom hogyan reagált volna és én hogyan magyaráztam volna ki az egészet, nem csak neki, hanem Beatricenak is. Azt hiszem örök életemre eláshattam volna magam.

Beértem a szobába, levágódtam az ágyba, betakaróztam, majd egy könyvet vettem elő az ágy alól és olvasni kezdtem, kissé megfeledkezve az előbb megtörtént, borzalmas incidensről.

Húsz perc múlva viszont nyílt az ajtó és belépett rajta Peter.

Próbáltam elrejteni az arcomat a könyvben, több-kevesebb sikerrel.

Hallottam, hogy valamiket rendezget az ágyánál és próbáltam a könyvre koncentrálni inkább, de nem sikerült. Egész végig bennem volt az a nyomasztó érzés, hogy hamarosan megszólal és beszól ismét valami megalázót, én pedig elsüllyedhetek szégyenemben.

Komolyan, most mégis miért érdemlem ezt a megalázást?

Nemsokára, ahogyan előre megjósoltam, megszólalt:

-Hé, Prior!

-Mi az?-kérdeztem, még mindig a könyv mögé rejtve az arcomat.

Felállt az ágyából és éreztem, ahogyan ráül az enyémre. Pár pillanat múlva kikapta a könyvet a kezemből és nemes egyszerűséggel a sarokba hajította.

-Figyelsz te rám, Prior?

Aggodalmas arccal néztem rá, beharapva az alsó ajkamat.

-Mondtam már, hogy Calebnek szólíts.-feleltem, ezzel elkerülve a válaszadást. -Különben meg ne hajigáld a könyveimet!

-Teljességgel hidegen hagynak az ostoba könyveid!-jelentette ki, az arckifejezésem pedig hamarosan bosszúsra váltott.

-Akkora egy seggfej vagy!-jelentettem ki és még én magam is meglepődtem, hogy káromkodtam. Nem szokásom. Úgy látszik, kezdem nagyon átvenni Peter stílusát most, hogy vele kell töltenem az időm nagy részét. És ez nem feltétlenül jó.

Elvigyorodott.

-Csak nem beszél csúnyán a kis Szerencsétlen? Elnézést, Caleb.-jegyezte meg cinikusan, mire megforgattam a szemeimet.

-Mit akarsz, Peter?

-Ugyan már, azt te is tudod.-mosolygott. -Beszélgessünk csak egy picit a kis zuhanyzós akciódról.

Lefagytam.

-Mit akarsz arról beszélni?-kérdeztem, próbálva nyugodt hangnemben beszélni.

-Csak nem...bejövök neked?-húzta fel a szemöldökét szórakozottan.

-Micsoda? Szó sincs erről!-ráztam meg a fejemet.

Soha nem gondoltam úgy Peterre. Soha.

-Félreérted.-sóhajtottam fel. -Hogy ezt most direkt csinálod vagy sem, nem tudom. De mindegy, mert akkor csak tisztázom hogy elcsúsztam a csempén és neked estem. Semmilyen hátsó szándékom nem volt.

Peter elnevette magát.

-Nekem estél vagy inkább belém estél?-kérdezte cinikusan.

Nem tudom miért, de az arcom rákvörös lett ismét.

-Nyugi, csak ugratlak!-veregette meg a vállamat.

-Megtennéd, hogy erről nem beszélsz senkinek?-kérleltem.

-Oh, ne már! Pedig el akartam mondani az összesen nulla barátomnak. Most aztán nem lesz mit pletykáljunk.-mondta ironikusan, majd ásított egyet. -Jó éjt, Caleb.

Felállt az ágyamról és leoltotta a lámpát, majd bebújt a paplana alá.

Én is ugyanígy tettem.

-Hé, Caleb.-szólított meg ismét.

-Mi az?-kérdeztem.

-Azért a hátsófeled egész jó.-éreztem a hangján ahogyan vigyorog.

Nem válaszoltam neki, hanem inkább a fal felé fordultam.

Valamiért elért a kacagás, alig bírtam visszatartani.

Peter Hayes...

...nem normális.