In love with a Stiff [Divergent fanfiction-hun] //befejezett//

6.

"The choices we make are the ones that define who we are."

  *Peter*  

Amikor megláttam Calebet, éreztem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről. Mindketten csodálkozva bámultuk a másikat.

- Peter? - kérdezte.

- Caleb. - nyeltem egy hatalmasat, majd néztem, ahogyan Jeanine mellé sétált.

Sötétkék öltönye remekül állt rajta. Nem bírtam levenni a tekintetemet róla és ez nem csak az öltönye miatt történt meg, hanem mert egyszerűen elkaptak az érzések arról az éjszakáról és ismét lepörgött minden előttem, amit műveltünk.

Kirázott a hideg ahogyan eszembe jutott, hogy mennyire szomorú volt amikor gyakorlatilag elárultam őket és nem követtem, ki az ablakon. Nem tudom miért, de úgy éreztem, fájt neki. Legalábbis ezt reméltem. Mert nekem fájt. De nem maradhattam velük. Peter Hayes vagyok, köztudott arról, hogy mindig annak a pártján állok, ahol a nyerési esélyeket látom. Mindig a legjobbat akarom. És ez nem Caleb hibája.

Azóta itt vagyok. Csatlakoztam a Műveltekhez, mert itt látom annak az esélyét, hogy győzedelmeskedjenek. Nem fogom Beatrice Priort követni, akit a forrófejűsége vezet. De az meglep, hogy Caleb sem. 

Mit keres itt? 

Miért jött ide?

*

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem rá, amint kettesben maradtunk a helyiségben.

Megfordult és rám nézett.

- Na és te?

Elmosolyodtam.

- Monjuk úgy, hogy a megfelelő oldalon állok.

Biccentett.

- Mondjuk úgy, hogy én is.

Csend telepedett közénk.

Hirtelen felnevettem.

- Mi az? - kérdezte.

- Te nem ilyen vagy, Prior! - ráztam meg a fejemet. - Te...

- Ne próbálj meg kioktatni engem, Peter. Nem vagyok kíváncsi a véleményedre. És főleg ne mondd meg nekem, hogy milyen vagyok.

Annyira rideg és közönyös hangon beszélt, hogy valósággal megrémisztett.

Mi baja?

- Mi bajod?

Felhorkant.

- Nekem? Ugyan semmi. És most légyszives, ne szólj hozzám. Dolgom van. - felelte, majd pötyögni kezdett a számítógépén.

Csüggedten hagytam el a helyiséget.

*

Már két hete a Művelteknél voltunk, két napja pedig behozták Trist és kísérleteket hajtanak végre rajta. Be akarják bizonyítani, hogy valóban 100%-ig elfajzott és valami dobozt kell kinyitnia. Nem értek én ehhez. De ahhoz viszont igen, hogy rájöjjek: Caleb nincs jól.

Egy hosszabb kísérleti nap után, amely rendesen megterhelte a hugát, meglátogatom.

Bekopogtattam az ajtaján.

- Szabad. - felelte, mire benyitottam.

- Szia. - dugtam be a fejemet az ajtón.

- Szia. - köszörülte meg a torkát, majd felállt az ágyáról, de kezének tördelését így sem hagyta abba.

- Hogy érzed magad? - kérdeztem.

- Jól vagyok. - felelte, de hangjában ennek szöges ellentéte hallatszott.

- Nekem nem kell hazudnod, Caleb. - jelentettem ki.

Mélyen a szemeimbe nézett és akkor láttam megcsillanni először a könnyeket a szemében.

- Félek. - jelentette ki.

- Mitől?

- Hogy rosszul döntöttem. 

- Caleb...

- Megöletem őt. A hülyeségem miatt fog meghalni. - jelentette ki elfojtott hangon.

Aztán végleg eltörött nála a mécses.

Csak sírt és sírt. Meg sem próbálta a könnyeket elrejteni előlem.

Éreztem, ahogy lassan az egész szívemet darabokra zúzza. Nem bírtam ott állni tétlenül és nézni, ahogyan szenved. Pedig én egy szadista állat vagyok, imádom mások szenvedését nézni. De a Calebé... az egyedüli ami megvisel. Aminek megtörténése közben átérzem a fájdalmat, pedig soha nem éltem át ilyet.

Ösztönszerűen léptem oda hozzá és átöleltem.

Én nem művelek ilyet csak úgy.

Caleb eleve magasabb nálam, így arcát a vállamba fúrta, kezei pedig erősen markolták a felsőm hátulját. 

Teljesen elhagyta magát és rám hagyatkozott. Nem szégyellte hogy sír. Nem szégyellte, hogy nekem kell őt vígasztalnom.

Mert Caleb Prior ilyen: vannak érzései. Őszinte. Nem kertel.

Bárcsak én is ilyen tudnék lenni.

*

Nem hagytak nyugodni a délután történtek.

Egyre csak Caleb arcát láttam a lelki szemeim előtt.

Biztos voltam benne, hogy amit iránta érzek, az nem csupán vonzalom.

Szeretetbe torkollt át.

Szerelembe.

A zuhanyzó alatt álltam és a kezembe temettem az arcomat.

Abban a pillanatban jöttem rá, hogy: valóban a legjobbat akarom. De a legjobb az nem Jeanine és nem is Tris, hanem Caleb Prior. Bárhová is megy Caleb Prior és bárki pártjára áll, követem. Ezúttal követni fogom. Nem számít, ha az életem is a tét.

Már öltözködtem, amikor fegyverek hangját hallottam meg a folyósóról.

Azonnal Caleb keresésére indultam.