Kalifornia: A fogadás pokoli utóíze | Cameron Dallas | Befejezett

5.

Amikor hazaértem anyukám a konyhapultnál ült és a laptopján pötyögött, miközben egy csésze kávét szürcsölt. A kulcsot leraktam a cipőtároló tetejére, próbáltam síri csöndben felsurranni a szobámba.
Ám miután drága édesapámtól örököltem a "nem tudok kussba maradni, amikor kell" dolgot, így ennek az esélye egyenesen egyenlő volt a tengerszinttel - avagy zéró.

Nem sok mindent örököltem apámtól, azonban, amit igen az csakis hátrány volt eddigi életemre visszatekintve. Ez az, amiért még inkább rühellem őt, habár ez enyhe kifejezés, azután, hogy egy olcsó huszonéves csitrivel lelépett és egy menő céget alapítottak Costa Rica-n. Az élet(em) kommédiája. Ha-ha-ha.

Édesanyám szerintem denevérfüllel született vagy csak a padló halk csikorgása tette. Elkéne már ide is egy szakember...

- Mercedes – nézett fel a laptopjából, majd maga felé intett. – Gyere.

- Igen anya? – vettem elő a legkedvesebb és a legszerényebb hangom, ami kifejezetten vékony és aranyos volt. Akár egy ötéves hercegnő rajongó kislánynak.

- Milyen volt a meccs? – könyökölt le az asztalra, olvasó szemüvegét hanyagul a feje búbjára bigyesztette, tekintettéből kiolvastam, hogy nem nagyon örült.

- Csak egy átlagos, unalmas meccs – vontam vállat mitsem törödően, miszerint ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nálam. – Nyertek. Utána pedig Lisánál aludtam, ilyen "Sajnos elbuktad a fogadást, ezért csináljunk egy kétszemélyes "búcsú a régi életemnek" bulit". Rendes after buli sehol nem volt a városba, én legalább is nem tudok róla. – Mercedest simán át lehetne keresztelni, miszerint a "füllentés királynője", de egy anyának hazudni? Olyan, mint tandem ugrani egy sziklás vidéken.

- Mer, bűzlesz a piától, jól tudod, nem fogom leharapni a fejedet, de ismerd be. Ittál. Megint. És most leginkább az lep meg, hogy egy cseppet se vagy kiakadva, hogy nyertek. Szóval, hogy is történt az a bizonyos kétszemélyes buli, ami nem buli? – vonta fel az egyik szemöldökét. Francba Mer, tanulj már meg rendesen hazudni! Mentsd a bőröd!

- Semmi különös – sunnyogtam, mire ő "ezt te se gondoltad komolyan" nézéssel elintézte a menetet. Megint. Anyu győzött, Mer meg veszített. Megint. – Nyertek, szomorkodtam, elvittek buliba, leitattak, táncoltak velem. Egy kis idő után lerészegedtem, majd táncoltam Cameronnal. Ezután öt kerek óra áramszünet. És most reggel? Délben Cameronéknál ébredtem, vagyis inkább úgy mondanám, hogy ő keltett, szintén fáradt volt, egyrészt, mert bébi csőszködnie kellett felettem, másrészt, mert a kanapéra kényszerült, mivel ő szerinte rámfért a pihenés meg amugy se tudnék aludni a kutyájuktól. Az anyja előtt, pedig leégtem, vagyis nem... Nem tudom. De számomra ez volt életem legkínosabb pillanata. Nagyjából ennyi tömören a sztori – húztam el a számat és szégyenembe lenéztem a földre.

- Oké kicsim, szerintem maradjunk annyiba, hogy, ha találkozok valamilyen oknál fogva Cameron anyjával: letagadlak. Szó nélkül ráadásul! Lerészegedsz, majd náluk töltöd az éjszakát? Rendben kislányom, anyádra ütöttél – bólintott grimaszolva, majd olyan fejet vágott, mintha nosztalgiázna.

- Anya, hidd, el én is letagadnám magamat a helyedben! Szörnyű vagyok!

- Ohh... A régi szép idők, amikor a haverokkal még jártuk a bárokat és a szülök nem győzték kapkodni a fejüket... – kezdte el ténylegesen a nosztalgiát. Én pedig megragadva az alkalmat: leléptem.

- Anyu ez mind szép és jó, de én inkább felmentem tanulni a matekot – hátráltam, remélve, hogy nem fog visszahívni, miszerint azt a sztorit Bob bácsiról muszáj meghallgatnom.

- Menj – biccentett a lépcső felé –, de George Clooney bulijának a történetét egyszer úgyis fogod hallani.

- George Clooney? Rendben ezt vacsora közben elmeséled! Muszáj!

- Nem, neked most a tanulásra kell összpontosítanod – villantott egy ezer wattos mosolyt. – A büntid, az, hogy egész este tanulsz, meg ne lássam meg a telefonodat!

- Jobb büntetést nem tudtál volna kitalálni? Így is mindig szoktam készülni az órákra.

- Így is van hármasod – érvelt.

- Matekból, de abból ki jó? – Mr. Perfect Cameron Dallas.

- Nyomás tanulni – parancsolt, de nem sikerült nem vigyorognia.

- Igenis főnök – tisztelegtem, majd felmentem a szobámba.

09:23PM – Önnek üzenete érkezett Cameron Dallas – tól – villant fel a telefon képernyője. Szemöldökömet összehúzva néztem meg az üzenetet.

Cameron üzenete: Holnap nyolckor legyél a házatok előtt. Ne késs! Utálom, ha valaki késik, főleg, amikor a barátnőmről van szó! ;)

Mercedes üzenete: Először is, honnan a büdös francból van meg a számom? Másodszor, mint említettem NEM megyek veled sehova. Harmadszor, NEM vagyok a BARÁTNŐD!

Cameron üzenete: Egy: Lisa. Kettő: Torres járunk, fogadd el. Nyolckor a ház előtt. Három: dehogynem az vagy Édes.

Mercedes üzenete: Cameron előbb lövetném magam agyon vagy kötözném meg saját magamat egy füves pusztán, hogy a holló ragja ki a szememet, mint az, hogy veled egy kocsiba üljek.

Cameron üzenete: Ez gonosz volt, szívi. De a fogadás, az fogadás. A barátnős dolog meg teljeskörű.

Mercedes üzenete: Ha te ezt tényleg komolyan veszed: benne vagyok. Azonban két feltételem van, az első az, hogy semmi csók vagy hasonló, a második az, hogy úgy kell viselkednünk, mint egy pár. Kísérgetjük egymást, részt veszünk egymás programjain, stb.

Cameron üzenete: Legalább lesz közönségem az edzéseken.

Mercedes üzenete: Hurrá. Legalább lesz, aki elkísérjen holnap a könyvtárba.

Cameron üzenete: Mikor kell az öregek otthonába menned? Meg kell néznem, hogy ráérek–e.

Mercedes üzenete: Könyvtár. Dallas, könyvtár, habár magyarázhatom neked ezt a szót ezer évig is, úgy hiszem, nincs benne a szótáradba. Suli után és ráérsz, mert csak négykor kezdődik az edzésed. Aarontól tudom, úgyhogy ez a kifogás nem ér.

Cameron üzenete: Előző életembe voltam utoljára könyvtárba, azt se tudom, hogy néz ki. Van egyáltalán Chino Hills-be könyvtár?

Mercedes üzenete: A sulinak van.

Cameron üzenete: Komolyan?

Mercedes üzenete: Igen, de én mentem. Szia, Cameron.

Cameron üzenete: Jó éjt Mer!

Kikapcsoltam a telefonomat, majd az ablakomhoz mentem. Az égen már ragyogtak a csillagok. Nagy levegőt vettem, azután pedig lehúztam a redőnyömet, ezzel pecsételtem meg hivatalosan is a "párkapcsolati" életemet.