Bloody Miracle [The Hunger Games] ✔

#3

Álom... Már megint... Mocorogtam az ágyon, lélegzetem gyorsult-lassult, ahogy éltem meg újra a baltát. Ne igaz, hogy nem tudom elfeledni... Az egész..? Miért? De mielőtt még meghalhattam volna újra és újra az álomban...

Egy kéz simult a számra. Azonnal felpattantak a szemeim a félálomból és moccantam meg.

– Shhh! – rázta meg a fejét a félhomályban az illető. – Gale vagyok, nyugi! – vette el a kezét. – Gyere kicsit! – állt fel. Levetettem magamról a takarót, elnyomva egy ásítás vettem fel a tempóját és sétáltam utána.

– Mi történt? – kérdeztem, mikor elég távol kerültünk mindenkitől.

– Elmegyek – jegyezte meg nemes egyszerűséggel, mire felvontam a szemöldökömet.

– Tényleg? És hová? Nekem is mennem kell?

– Pont ez az, hogy neked nem. Te itt maradsz.

– Oh – biggyesztettem a számat, nem kicsit meglepett, hogy elmegy, bár azt sejtettem, hogy itt maradok. Coin semmi pénzért nem engedne el. Szemmel akar tartani.

– A 2. Körzetbe.

– Mikor és miért hajnali nem tudom hány órakor kell ezt közölnöd? Nem ért rá volna holnap?

– Nem, mivel pár percen belül indulunk – magyarázta meg. – Valaki más lesz a figyelőd, még nem tudom, kit kapsz – vágta zsebre a kezeit. A homályban tökéletesen ki tudtam venni szemei csillogását, de hogy mit tükröznek, azt már nem. Hajamat hátra tűrtem, kissé feszengtem... Nem is ez a jó szó rá, egyszerűen nem akartam, hogy elmenjen. Vagyis... Nem tudom szavakba önteni, mit is éreztem.

– Nagyszerű! – biccentettem egy fintorral.

– Vigyázz magadra, Cashmere!

– Persze, maximum a hullámhoz térsz vissza, ha Coin ki akarna végeztetni mit zavar téged...– vontam vállat, de erre már nem válaszolt.

– Inkább éld túl, hogy aztán itt elgyepálhassalak újra.

Halkan felnevetett. – Mindenképp, de ahhoz neked is életben kell maradnod.

– Ha eddig kibírtam – jegyeztem meg lezseren, nem mintha túltengett volna bennem az élési vágy.

Intettem egyet neki és indultam vissza is aludni.

– Cashmere... – suttogta a nevemet, mire megfordultam.

– Akarsz valamit még? – jegyeztem meg gúnyosan és újra ásítottam.

Tekintetünk találkozott, kellemes meleg áradt el bennem és enyhe, bágyadt mosolyt terült el az arcomon.

– Éld túl és találkozunk! – fordultam el végleg tőle és botorkáltam vissza az ágyba. Ezért felkelteni?! Bár legalább rendes volt, ki tudja, hogy reagáltam volna le másnap, hogy újat osztottak mellém? Nagyot sóhajtottam és hunytam le a szemeimet újra, hogy túlessek a nehéz éjszakán, de még sokáig a szemhéjam alatt Gale tekintetét láttam, míg el nem nyomott a rémálom... Most elborzasztott, megizzasztott az egész jelenet. Mindig újat láttam meg, akárhányszor kellett végig néznem. Valamikor saját emlékeimmel keveredett, valamikor, mint külső szemlélő néztem végig a véres tócsát, mely körbe vette a haldokló énemet. Minden este...

A hangzavar szokás szerint ébresztett, és mint, akibe villám csapott úgy ültem fel. Töröltem meg szokás szerint a homlokomat és ráztam meg a fejemet, hogy emlékeim távolodjanak.

– Hát te is aztán kikapod az élet szépségeit – jött egy eszelős hang. Megrezzenve fordultam a kopasz lány felé, kit múltkor elvertem. Joanna csak szórakozottan nézett vissza rám. Hajmeresztő, hogy reggel ő az első személy, akit meglátok. Morogva grimaszoltam egyet, nem volt továbbra se kedvem hozzá, noha dühöm elmúlt. Nem haragudtam rá, egyszerűen nem ment, pedig kerestem az érzést.