Stargate Atlantis - Origin - 1. kötet

Út galaxisokon át a jövő felé

                                                                              Út galaxisokon át a jövő felé

„Az esti égen csillogó csillagok

mámoros varázsa oly békés,

oly távoli...és annyira elérhető..."

Tompa kopogás hallatszott a kabin ajtaján.

- Szabad - mondta hangosabban Emilia.

- Gondoltam, éhes vagy. Lenne kedved eljönni enni? - nézett rá az alezredes.

- Jó ötlet! - elmosolyodott. - Menjünk.

Elindultak a folyosón. Mindenfelé ajtók voltak. Próbálta megjegyezni az útvonalat. Némán követte a férfit. Megálltak a lift előtt. Megvárták mire odaért, majd beszálltak. Emilia követte John minden lépését. Pár emelettel lejjebb kiszálltak a szállítóeszközből és elindultak úti-céljuk felé. Odaérve Sheppard talált egy szabad asztalt, egy kicsit eldugottabb helyen. Úgy gondolta ez most megfelel.

- Mit kérsz?- kérdezte az asztal előtt állva.

- Egy tányér leves elég lesz - felelte Emilia.

Leült, ameddig John a levesért ment. A kantinban levő emberek vetettek egy pillantást az ismeretlen személyre, majd ettek, beszélgettek tovább. Emilia csendben nézelődött a kantinban. A férfi visszaért egy tányér levessel, meg egy kis édességgel. Lerakta az asztalra, majd leült.

- Köszönöm. Maga nem éhes? - nézett John-ra, aki nem rég foglalt helyet.

- Nem - felelte, majd elmosolyodott. - Megnézted a videókat? - érdeklődött.

- Meg. Volt amit többször is - kissé elrévedt a tekintete. - Még emésztem azt a sok információt, amit kaptam ezáltal. Még mindig beleborzongok, ha tudatosodik bennem, hogy egy űrhajón vagyok és épp egy másik galaxisba tartok egy idegen nép által épített városba.

- Elhiszem. Mindenki így van ezzel az elején - válaszolta megnyugtatásképp Sheppard.

- Valahogy még túl új ez az egész - mosolyodott el kissé megrendülten Emilia és evett egy kicsit. - Atlantisz tényleg olyan csodálatos? - nézett tágra nyílt szemekkel John-ra, majd figyelt.

- Igen, még annál is jobb. El se lehet mondani milyen ott lenni - a férfi tekintete kezdett bizakodóbbnak látszani, ahogy elkezdték ismét a beszélgetést.

- Nagyon várom már, hogy odaérjünk - mosolygott már feloldottabban.

- Nem fogsz csalódni. Atlantisz hihetetlen - válaszolta John, akinek a pillantásában tükröződött, hogy igen jól ismeri már a várost.

- Nehéz irányítani az Ős eszközöket? - tért át egy hasonló témára Emilia.

- Nem, egy részét. Vannak problémák a bonyolultabb rendszerekkel. De ez főleg az energiahiánynak róható fel. Vannak olyan eszközök, amelyeket elmével kell irányítani. Olyan rendszerek is léteznek, amit ha egyszer bekapcsolunk, akkor azt bárki használhatja a továbbiakban. Persze vannak olyan rendszerek is, amit csak azok bírnak működésre bírni, akikben megvan a gén...- John örült, hogy Emilia ennyire kíváncsi. Valahogy az álmaival próbálta összeegyeztetni a momentumokat az előtte levő személlyel való beszélgetés közepette.

- Mióta az egyetemen megkerestek, nem tudom eldönteni, hogy az álmok... Azok mégis hogyan jöttek léte? - morfondírozott a lány és nézte egy pillanatig a kinti "suhanást".

- Én sem tudom - lett komolyabb Sheppard. - Azért meglehet, hogy Atlantiszon kiderül ennek az oka. Sok okos tudósunk és orvosunk van. Rá fognak jönni. Alávetnek pár tesztnek, meg hasonlók. - mondta bizakodva.