Stargate Atlantis - Origin - 1. kötet

Csillaghajó az univerzum tengerén

„Az út elkezdődött..."

A napok gyorsan múltak, s minden perccel Emilia közelebb érezte magát Atlantiszhoz.

Már csak fél óra maradt az érkezésig. John úgy gondolta megkérdezi Emiliától, lenne e kedve eljönni a hídra, hogy ott követhesse figyelemmel az eseményeket. Igaz, biztos volt benne, hogy a lány nem hagyná ki. Azért mégis megkérdezte tőle.

- Emilia! - hangzott John hangja a kabinon való kopogtatás után.

- Igen, szabad! - mondta a lány, mire John kinyitotta az ajtót.

- Lenne kedved eljönni a hídra még mielőtt landolunk a városban? Még fél óra van az érkezésig. Gondoltam szeretnéd felűről is látni a Atlantiszt - fejezte be jövetelének célját Sheppard.

- Persze! Öt perc múlva ott leszek - monda örvendezve a lány.

John becsukta az ajtót és elindult a kabinjába, hogy összepakoljon még pár holmit.

Emilia felpattant az ágyról. Megnézte, hogy mindent bepakolt-e. Mikor a bőröndben minden benne volt, elindult. Odaérve a hídra megállt hátul, hogy ne legyen útban senkinek se. Gyomrában már érezte a kis görcsölő csomót, amit az izgatottság okozott. Kis idő múlva Sheppard futott be.

- Már itt is vagy? - nézett rá meglepett arccal John.

- Igen, itt. Mondtam, hogy öt perc múlva itt leszek - felelte a lány mosolyogva.

- Persze, katona lánya - mosolygott Sheppard sunyin.

Emilia elmosolyodott és a hídon levőkre szegezte a tekintetét. Steven felállt, majd odament üdvözölni az két nemrég érkezettet.

- Még pár perc az érkezéséig. Látom megvárják itt - hangzottak a férfi kicsit ridegebb szavai.

Az ezredes nem volt valami érzelmes típus.

- Igen - mondta komolyan John.

- Szólok, ha látható lesz a város - tette hozzá Steven.

- Meglátod, csodálatos innen a kilátás - szólt enyhébb hangon a lányhoz Sheppard.

- Azt elhiszem - jelentette ki mosollyal az arcán Emilia.

Figyelemmel kísérte az utazás utolsó pár percét. Izgatott volt, és ez látszott rajta. John felidézte magában azokat az érzéseket, amelyek kavarogtak benne mikor először lépett át a Csillagkapun Atlantiszra. Ez kiváltott egy halvány mosolyt az arcán. Az érkezés előtt futott be Carson is.

- Hello! Jöttem én is, nem akartam lemaradni az érkezés első pillanatairól - mondta kicsit kifulladva.

- Kiléptünk a hipertérből - hallatszott az ezredes hangja az irányítószékből.

- Gyere nézd meg milyen az űrből a bolygó! - intett a fejével John a lánynak.

Emilia követte. Odaérve az ablakhoz, egy planéta tárult eléjük. Az űrben csillagok ezrei csillogtak. A bolygó kékes színben tündökölt. Mivel a bolygóhoz elég közel léptek ki a hipertérből, így a holdak jelenleg „ áthatatlanok" maradtak.

- Gyönyörű! Valamennyire hasonlít a Földre - jegyezte meg izgatottsággal teli hangon Emilia.

Lassan ereszkedni kezdtek. Beléptek az atmoszférába, majd a felhők mögül kezdett kirajzolódni a város csillagalakja.

- Atlantisz - sugárzott Emilia arcáról az izgalom, amely lassan valami mássá kezdett átalakulni.

Nem szólt semmit. Ahogy mind jobban láthatóvá kezdetek válni a város körvonalai, a lány arcán palástolt nyugodtság tűnt fel. Tekintetében valami felemelő érzés uralkodott. Le se vette a szemét az objektumról, amelyet szinte minden érzékével figyelt. Hirtelen a parancsnok szavai zökkentették ki a bámészkodókat eddigi állapotukból.