Rágógumi - Manu Rios

1. fejezet

A park olyan csendes volt azon a reggelen, hogy kedvem volt kiülni a padok egyikére. 

Nem volt zaj, semmi nyüzsgés, csak a levelek suhanása az őszi szélben. Nem esett, aminek örültem, így elindultam egy nagy fa melletti padhoz. Nem volt ráfirkálva semmi, csak egy barna pad volt. Aha. 

Mikor leültem, és kényelmesen elhelyezkedtem a padon, elővettem a könyvemet a táskámból, és felcsaptam a könyvjelzőnél. A szél belekapott a hajamba, amitől kirázott a hideg, így kicsit össze is húztam magam. Aminek következtében a vádlim neki simult a pad alatti részhez. Azonban mikor vissza akartam húzni a lábam, nem ment. Leraktam a könyvet magam mellé, és lenéztem a vádlimra: egy bazi nagy rózsaszínű rágógumi virított a kék farmeremen. A francba! Idegesebb lettem, a könyvet pedig akaratlanul, de neki vágtam a földnek, ami hangos csattanással jelezte, hogy földet ért. Egy telefon kamerájának kattanását hallottam meg a közelben, így azonnal odafordultam. 

Egy fiú ácsorgott kabátban nem messze tőlem egy kamerával. Nem telefon hangja volt, hanem egy fényképezőgépé. A fiú elemelte az arcától a kamerát, hogy ellenőrizze a fotót, és megláttam az arcát. Aranyos feje volt messziről, de nekem túlságosan kisfiús. Mikor találkozott a tekintetünk, intett felém, én pedig visszaintettem, majd visszafordítottam a figyelmem a rágógumis farmeremre. Egy szitokszó asszem elhagyta a számat, miközben a táskámban keresgéltem papír zsebkendő után, de nem találtam. A francba! Legközelebb egy csomaggal is bepakolok. 

A fiú tovább fotózott valamit, aztán amikor látta, hogy felé nézegetek, elindult az irányomba. 

  - Heló - szólalt meg ugyanolyan gyerekhangon, mint ahogy kinéz. Kicsit olyan latin-amerikai akcentussal beszélt, amit érdekesnek találtam. 

  - Szia. - Pár pillanat múlva rákérdeztem, nincs-e zsepije. 

  - De, van. - És el kezdett kotorászni a kabátja zsebében, majd átnyújtotta. 

  - Mi történt? - érdeklődött, mikor látta, hogy nem az orromhoz emeltem a zsebkendőt, hanem a lábamhoz.

  - Nem érdekes - ráztam meg a fejem, mire a fiú összehúzta a szemöldökét. Igaz, hogy nem celebes volt, nem volt kicsi, de jól állt neki, asszem. 

  - Na - nógatott. - Csak nem beleültél valamibe? - poénkodott. 

  - Beletrafáltál - nevettem fel, majd el kezdtem húzogatni a rágót, mint a bluetechet, hogy ne hagyjon nyomot a nadrágomon. 

  - Ez jelent valami szerencse dolgot, nem? - tűnődött. 

  - Lehet, hogy nyertem a lottón - tippeltem. 

  - Vagy ez csak egy sima rózsaszínű rágó, amit valaki ideragasztott poénból - vont vállat. 

  - Én pedig poénból szedhetem le, mert pont beleültem - bosszankodtam. - Egyébként - kezdtem, hogy témát váltsak a kínos szituációmról. - Mit fényképezgettél annyira?

Mintha megijedt volna a kérdésemtől, de aztán lenézett a földre.

  - A könyved nagyon művészi, ahogy a földön hever, úgyhogy gyorsan lekaptam - válaszolta egy félmosollyal, én pedig gyorsan felkaptam a poros könyvet a földről, mert teljesen kiment a fejemből, hogy le... csesztem a földre. 

  - Mit olvasol? - kérdezte a borítóját nézve.

  - Büszkeség és balítéletet.

  - Készült belőle egy BBC film is - azonosította be a maga módján.

  - Aha, de többfajta film készült belőle - bólintottam. 

  - Érdekes?

  - Aha.

  - Az jó.

  - Aha.

Felállt, mielőtt még kínosabbá vált volna a dolog köztünk. 

  - Örülök a találkozásnak - mosolygott rám, mire bólintottam, hogy én is. Majd hozzátettem.

  - Köszi a zsebkendőt!

  - Nincs mit. - És elment a kamerájával. De persze, nem utoljára. Az milyen lenne már?!