Rágógumi - Manu Rios

8. fejezet

A Die Hard után jött a többi bepótolni való film is, így sok délutánt töltöttünk Manu gépével, de volt, hogy én is magammal hurcoltam.

Unalmas filmeknél volt, hogy elkalandoztunk, és meséltünk az életünkről, meg a bizarr sztorijainkról, és különféle dolgokról. Úgy éreztem, hogy bármit elmondhatok neki, nem szégyelleném. Ami egy kissé túlzás volt, csak Manuból sugárzott a megértés és a kedvesség. És miután jobban megismertem, átadta azt a boldog hangulatot, ami még egészséges egy embernek. Nem azt a zizi, hóbortos életérzést, hanem a sima jól érzem magam a bőrömben érzést. És ez igazán üdítő volt a nehéz napok után.

A családomról nem meséltem neki, amit észre is vett, de csak néhány kérdést tett fel, mert látta, hogy nagyon szűk szavúan válaszoltam rájuk.

Amíg ő a filmjeivel bombázott, addig én folytattam a könyves beszámolóimat Charles Dickensről, Jane Eyre-ről, George Eliotról, a Háború és békéről, meg egy csomó más híres művészről.

Úgy látszott, nem unja őket, és volt, hogy megpillantottam a táskájában egy általam ajánlott könyvet. Ilyenkor mindig elöntött a büszkeség, de főleg az öröm, hogy valaki megfogadta a tanácsaimat, még ha csak könyvekkel kapcsolatos tippek is voltak.

Nagyon reménykedtem benne, hogy ennyi elég lesz neki. A pad, a laptop, a könyvek, a természet. De a szívem legmélyén tudtam, hogyha az ő helyében lennék, nekem sem lenne elég ez a kapcsolat. Megszeretném ismerni a szüleit, a családját, nem csak hallomásból ismerni őket. A környezetét, a barátait, hogy hol él, merre megy.

  - Figyelj, Mel - kezdte, és azonnal felismertem a hangsúlyt. Ez az a baljóslatú megnevezés, a vihar előtti csend. - Nagyon bírlak. És nagyon élvezem az együtt töltött délutánokat, meg amilyen átéléssel ismertetsz egy könyvet, és nem akarom, hogy vége legyen, vagy abbahagyjuk. - Felkészültem a mondanivalójára, azonban... - De többet érzek barátságnál...

Hirtelen pattantam fel, ami engem is meglepett, de nem rendültem meg.

  - Mel, hallgass meg - kapott utánam, de én a táskámért nyúltam, és gyorsan bedobáltam a cuccaimat. - Kérlek.

  - Nem, Manu, te e-ezt, ezt nem érted - ráztam meg a fejem. - Nem értheted.

  - Akkor magyarázd meg - mondta könyörgőn. A szemüveg alatt egy kiskutyaszemű fiút láttam, akit nem akartam megbántani. Sietősen sóhajtottam.

  - Nem lehetsz belém szerelmes, egyszerűen nem! - mondtam, és már nem érdekelt, mennyire fájdalmas, amit mondtam.

És elfutottam.