Vészkijárat

#3

Szememben csillogott a félelem, ahogy nyílt az ajtó. Lassan, hangtalanul. Egy lány állt a bejáratnál, ugyanolyan rémült arccal, mint mindannyian. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, és gyorsan odamentem hozzá. A sebesen betuszkoltam a helyiségbe, és becsuktam a nyílászárót.
- Láttál bármit is? - kérdeztem suttogva az ismeretlent.
- Igen. Nagyon rossz volt. Annyira félek... - sírta el magát, én meg magamhoz öleltem, nem tudtam mást csinálni. Belezokogott a mellkasomba, pulcsim felszívta a könnyeit. Pár percig csak hagytam, de aztán tudtam, hogy nem halogathatjuk a dolgokat tovább. Kicsit eltoltam, és a szemébe néztem.
- Mondj el mindent részletesen. Bármi segíthet. - próbáltam minél érthetőbben beszélni, hogy a sokkon túl is felfogja amit mondok, mire bólintott. Vett néhány reszkető lélegzetet, és belekezdett.
- Öt embert láttam lent. De többen lehetnek, mert az igazgatói iroda ajtaja nyitva volt, ott is lehettek. Mind férfiak. Magasak, és fekete ruhában vannak jórészt. Olyan...kegyetlenek. - révedt el a tekintete, mintha megint maga előtt látta volna a színteret.
- És a fegyverek? Láttad őket?
- Nem. Éppen csak egy pillanatra néztem le. - bólogattam, próbáltam felfogni a dolgokat, amiket tudok. Összerakni a képet. Éreztem, hogy az információk ott voltak az agyam hátsó zugában, de nem értem el őket.
- Megláttak?
- Nem tudom, nem hiszem. - mondta, és láttam rajta, hogy össze van zavarodva, ezért nem akartam tovább kérdezgetni. - Jól van, gyere, ülj le. - mutattam előbbi helyemre, és megvártam míg helyet foglal. Én állva maradtam, és miközben próbáltam összerakni a dolgokat. Hogy vajon miért támadták meg az iskolát? Vagy hogy kik ezek? Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez az egész megtörténik. Olyan volt, mint egy filmben, amit a moziban ülve néznek az emberek, és izgulnak, hogy végül kijussanak a főszereplők élve. Csak ott mindig tudod, hogy happy end a vége, itt pedig nem lehetsz benne biztos.